Az 1831-iki kolera.

Full text search

Az 1831-iki kolera.
Az országos bizottságok munkálatainak tárgyalására az 1831. év őszén kellett volna összeülnie az országgyűlésnek. De nem ülhetett össze a bekövetkezett kolerajárvány miatt. Mind a kormány, mind a vármegyék minden képzelhető intézkedést megtettek, hogy e rettenetes kórt elnyomják. A vármegyének rendei vészbizottságot küldöttek ki, mely permanencziában volt s a szeptemberi megyegyűlést megelőzőleg 46 ülést tartott. A vidék királyi biztosaként báró Vay Miklós szerepelt. A poroszlói és roffi révekhez s a szandai pusztára biztosokat és orvosokat rendeltek, hogy a Máramarosból a Tiszán érkező tutajosokat vizsgálat alá vegyék. A magánréveken a forgalmat teljesen betiltották. Midőn pedig a vész Szabolcs vármegyének a Tiszához közel fekvő községeiben, sőt a borsodmegyei Mezőkövesden is mutatkozott, a mezőtárkányi és maklári határokon állandó őrséget szerveztek azzal a szigorú utasítással, hogy Mezőkövesdről és Borsod vármegye gyanús helyeiről a felsőtárkányi és apátfalvi útakon, Gömör vármegyéből pedig a mátrai járáson keresztül senkit be ne bocsássanak Egerbe. A betegség felismeréséről, a betegek kezeléséről, a holtak eltemetéséről s általában a czélszerű óvóintézkedésekről népies füzeteket bocsájtottak ki, s a lakosok között 1000 példányban elerjesztették.
De minden erőfeszítés kárba veszett, a szörnyű nyavalya csakhamar elharapódzott nálunk is. Tetézte a szerencsétlenséget az itt-ott elterjedt balhit, hogy a hatóságok intézkedései a nép romlására törnek.
Az első megbetegedés június 27-én Heves községben fordult elő, hol 458 beteg közül 139 halt meg, majd 29-én több tiszamenti községben, különösen Poroszlón, hol 771 megbetegedés, 207 haláleset volt. Nagyobb méreteket öltött a betegség Törökszentmiklóson, hol 1325 beteg közül 608, Szolnokon, hol 1048 beteg közül 596, Gyöngyösön, hol 1518 beteg közül 614, Mezőtúron, hol 2113 beteg közül 1023 pusztult el. Egerben július 21-én lépett fel s itt a betegek száma 419, a halottaké 211 volt. Szeptember végéig a vármegye 111 községében 17692 beteg közül 7537 halt meg. Az utolsó megbetegedést Bátorban észlelték, de itt már csak 3 ember betegedett meg.
A vármegye elhatározásából Bozsik Károly részletes kimutatást készített melyben községenként fel van tüntetve a betegség keletkezésének ideje, az összes betegek, felgyógyultak, meghaltak száma. (1831. év 1365. vmlsz.)
Eltelt ismételten három esztendő s a rendeknek újból restaurálni kellett. Mielőtt azonban újítószéket tartottak volna, a megválasztandó tisztikar részére utasításokat készítettek.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi