A mívelés módja.
A mívelés módja.
A míveletek zsákszerűen lefelé hatoló üregeket alkottak az ér dőlése szerint és természetes, hogy ezekben az üregekben a levegő vezetése, valamint a szellőzés, a víztartás és a szállítás is sok dolgot adott, mert Selmeczbánya hegyeire nem lehetett esővizet felvezetni és a völgyekben is csak esős időben folyt a víz; tehát a víz emelésére és a szállításra csakis az emberek és a lovak erejét lehetett használni, ezekkel az erőkkel azonban 40–50 ölnél nagyobb mélységig alig lehetett eljutni. Valahányszor ezt a határt elérték, mindannyiszor nagy válságba jutottak a vállalatok, mert altárók hajtása, a kőzet keménysége miatt, hosszú időbe és sok pénzbe került. Pedig az altárók vállalatát a régi bányatörvény rendkívül pártolta és ha az altárós valamely régibb mívelés talpa alá került, elfoglalta, vagy mint mondták: elörökölte a bányától az egész mélységet; ezért nevezték az altárót Erbstolln-nak. E szabadalom ellenére, nehogy az altáró túlságosan hosszú legyen, mégis rendesen oly kis méylségben hajtották azt, hogy a lyukasztás alkalmával az aknából kiindult mívelés már mélyebb volt és az altáró nem örökölhetett és meg kellett elégednie csak a vízvezetésért és a levegő vezetéseért járó díjakkal. Majdnem egyedülálló kivétel e tekintetben a Biber-altáró, a mely a szélaknai mívelések mélységét el nem örökölhette ugyan és csak a levegő vezetéseért járó díjakat szedte tőlük addig, míg ott a bányamívelést folytatták. 1570-ben e vállalatokat már mind abbahagyták, mert nem fedezhették a vízemelés költségeit; az abbahagyással egyszersmind megszünt a Biber-altáró jövedelme is, de miután, 1571-ben, a Brenner-szövetkezet megalakult, kitünő szakképzettségű bányagondnoka, Lindacker Kristóf, belátta és felismerte, hogy a Klinger-tárói völgyben jó eredménynyel dolgozó bányák felé igyekezvén, még elég korán érkezhet alájuk és nemcsak felsőbb miveletüket teheti adófizetővé, hanem el is örökölheti a mélységüket. Ezt a tervet végre is hajtotta, gyorsan haladván a lágy kitöltésű Biber-eren; rövid időn belül az egész mélységet elfoglalta, a felette levő vállalatokat pedig addig, a míg dolgozhattak, adófizetőkké tette. Ez a foglalás adta a Brenner-szövetkezet legértékesebb birtokát, a mely szépen jövedelmezett mindig, valahányszor jól kezelték, és csak a későbbi tisztek rövidlátása, gondatlansága és élhetetlensége okozta, hogy itt is, folytonosan csak a mélység felé haladván és a vizek levezetéséről előre nem gondoskodván, odajutottak 1640-ben, hogy a vállalat megbukott és a Brenner-szövetkezet felbomlott, mert már nem tudta a vízemelés költségeit fedezni. Megjavították ugyan annyiban a vízemelést, hogy 1619-ben a bányába lójárgányt építettek és szivattyúkat alkalmaztak, de ez a gép csak 16 ölnyi mélységből emelte a vizeket a mívelésekből. A nagyobb, 28 ölig lehatolt mélységből emberi erővel kellett a vizeket felhúzni, hogy a gépakna (Kunstschacht) alá juthasson. Evégre 78 embert kellett naponta a szivattyúkhoz állítani, pedig embereket, különösen nyári időben, csak nagyon nehezen lehetett szerezni. Nagy érdeklődéssel fogadta ezért a Brenner-szövetkezet Legler Péter zuckmanteli gépmester ajánlatát, hogy a Biber-altáróból kifolyó vízfolyás alá vizi kereket épít a steffultói völgyben és onnan rudakkal viszi át az erőt a Klinger-tárói gépaknában működő szivattyúhoz, ezer ölnyi távolságra. Meg is kötötték Leglerrel, 1626. május 28-án, a szerződést, hogy a kereket és rudazatot 1800 frtért felállítja, a vaskapcsokat és a vízvezetéket 161pedig a bányatársulat készítteti el külön költségen. Legler-gépe elkészült 1628-ban, és egy ideig felélénkült a felső Biber-tárói bányamívelés is, sőt 1630-ban 40.000 márka ezüstöt termelvén, nagy áldásnak is örvendett; könnyen meg lehetett volna még ekkor menteni az egész bányát a bekövetkezhető válságtól, ha az utólsó pillanatban előrelátóan gondoskodtak volna az évről-évre terhesebbé váló vízemelés nehézségeinek elhárításáról, akár gépakna lemélyítésével, akár pedig a Szent-Háromság-altáró munkálásával, vagy ha ezt nem akarták, más ércztelep felkeresésével, mert ekkor már volt térkép, a mely 1627-ben készült el, és a melyből világosan látták, hogy az a pont, a melyet az András-táró a kórház-éren megütni fog, gyorsabban érhető el a Biber-altáró régi vágatából; javaslat is történt aziránt, hogy ez a régi vágat kitakaríttassék; de a kezelőtisztek jobbnak és kényelmesebbnek találták gond nélkül élvezni a bányaáldást és a jövőt egészen a véletlenre bízni.
Hegybánya.
