Baromlak.

Full text search

Baromlak.
Baromlak, Bars vármegye felől, a határszélen fekszik. E kisközség házainak száma mindössze 42 és lakosaié, a kik nagyobbrészt tótajkúak és mindannyian róm. kath. vallásúak, 422. Postája, távírója és legközelebbi vasúti állomása Udvard, vagy Érsekújvár. Némelyek szerint hajdan királyi marhaállás, vagyis mint neve is mondja: baromlak volt. Azelőtt a ma Öregfalu néven ismeretes dűlőn állott, a honnan azonban, vízhiány miatt, át kellett telepednie. Első okleveles nyoma nem nyúlik vissza tovább, mint 1529-ig, a mikor e birtok fölött Szentmihályi Tamás és Kürthy Miklós pörösködnek. 1562-ben Ujfalussy Miklós kapott reá királyi adományt. 1576-ban már a törökdúlásoknak esett áldozatúl és mindössze öt háza állott fenn, 1669-ben pedig szintén a törököktől teljesen elpusztított helységek között szerepel. 1599-ben Nagyváthy Menyhért és Boldizsár is birtokosaiként vannak említve, 1603-ban pedig az Izdenczy családbeliek osztozkodtak rajta. 1619-ben Csery Mihályt, 1636-ban pedig Bogyó Pál özvegyét: Borne Katalint is a birtokosai között találjuk. Ez időtájt pusztult el másodszor. 1692-ben Akács Imre új adományt kap az egész Baromlakra. 1750-ben ismét más birtokosával ismerkedünk meg Borfői Bory László személyében, a ki itteni részét, úgy látszik, Barinay Teréznek és Bajcsy Józsefnek adta el, mert három évvel később már ezek a földesurai. A mult század elején Platthy Mihály, Reinprecht Ignácz, Rozsos László és a Bajcsyak voltak a közbirtokosai, majd e családokon kívül még Illés György és Pyber Ignácz. Katholikus temploma a XIV. században már fennállott.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi