Bogya.

Full text search

Bogya.
Bogya, csallóközi magyar kisközség, az ú. n. Zsemlékes tó mellett. Körjegyzőségi székhely. Házainak száma 137, lakosaié, a kik kevés kivétellel ref. vallásúak, 654. Posta van a faluban, távírója és vasúti állomása pedig Bogya-Gellér. Nemes- és Várbogya községek egyesítéséből keletkezett. 1268-ban 51találjuk első okleveles említését, és ekkor már vára is szerepel. Ugyanaz az oklevél már említi, a mai Zsemlyékes tavat, Semlekus néven. 1387-ben a komáromi vár tartozékaként van említve és ilyenül szerepel még 1592-ben is. II. Lajos idejében Literáti, alias Bogyai Kócz János fiait: Domonkost, Imrét és Bálintot iktatják itt némely részekbe. 1654-ben Vásárhelyi Mihály és Halasy István Nemes-Bogyán királyi adományt nyernek, négy évvel később pedig Szente Bálint nádori adományt kap ide. 1668-ban a Vas családbeliek osztozkodnak rajta. 1755-ben Baros Ádám is birtokosaként van említve. Később azután gróf Zichy István és Kürthy Antal, a Csepy, Pázmány, Fitos, Király, Antal, Csóka, Császár, Füssy, Szücs és Bereczk családok voltak a közbirtokosai, azután gróf Waldstein János, majd herczeg Sabran és most herczeg Sabranné, szül. Kálnoky grófnő örököseinek van itt nagyobb birtokuk. A községet több ízben sújtották árvízek, 1895-ben pedig majdnem egészen leégett. Ide tartozik Zsemlékes puszta és a bogyai rét, a hol eddig 44 ház és 1897-ben kápolna épült.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi