A vármegye.
A vármegye.
Ezzel lerakta a vármegye alapját, mely elsősorban a jogvédelemre és az igazságszolgáltatásra volt hivatva.
Még a tatárjárás előtti időből találunk adatokat a békebíróság intézményét illetőleg; így egy 1233–1236 közt kiadott oklevél (A Pannonhalmi szt. Benedek-rend Tört., I. 748. l. 148. okl.) szerint a berencsi, banai, igmándi, alapi és gugi nemesek, mint választott bírák megkisérlik a Szőlős birtok felosztását a királyné népei, a szentmártoni apátság és a templomos lovagok közt, de sikertelenül.
A tatárjárás után még szorosabbá fűződik a viszony a királyi várjobbágyok és a nemesség közt. Különösen érdekes adatot szolgáltat az alábbi eset, mely élénken megvilágítja, miként alakult át a vármegye a várjobbágyok közönségéből a nemesek collegiumává.
1248-ban győr- és komárommegyei egyesült képviselők a szentmártoni apát és a templomosok közt támadt peres ügyben, a jog rendje és a hazai jogszokások szerint eljárván, miután a felek magukat száz ezüst font lekötése alatt a békebíróságnak alávetették, a peres föld mikénti elosztása iránt végzést hoztak, melynek végrehajtására maguk közül négy tagot küldtek ki. De midőn ezek a helyszinére kimentek, csak az egyik fél képviselőjét találták ott (t. i. az apátságét), miért is a nemesek collegiuma »Consilium collegii nobilium et assensu« – a nagymestert személyes megjelenésre idézte, de mivel ekkor másodszor sem jelent meg, hanem maga helyett egy rendtársat küldött, a ki a hívás ellenére a helyszínén megjelenni vonakodott, – a vármegye kiküldöttei végrehajtást nem eszközölhettek. (Századok, 1872. évf. 77. l. – Wenzel, VII. 278.)
IV. László király uralkodása alatt 1283-ban már Kozma alispán jár el a nyulszigeti apáczák tulajdonát tevő apáczaszakállasi földek visszavétele ügyében, melyet az ekecsi várjobbágyok bitoroltak. (Wenzel, IX. 370.)
A XIII. század végével már megalakultnak tekinthető a vármegye, melynek területe nagyjában megegyezett Komárom vármegye jelenlegi területével. Csak a határszéleken találunk kisebb-nagyobb eltéréseket, így a mai Bars vármegyéből Lót és Cseke, továbbá Esztergom vármegyéből Bátorkeszi, valamint Mócs (Dunamócs) a XV. században Komárom vármegyéhez tartoztak, viszont a vármegye keleti nyúlványát, Tolna, Héreg, Tardos és Tarján vidékét Esztergom vármegyéhez számították. A vármegye déli zugában fekvő Gerencsér pusztát inkább Fejér vármegyéhez, a veszprémi határszélen fekvő Kis- és Nagy-Bér, valamint Ászár helységeket pedig gyakran Veszprém vármegyéhez tartozóknak tekintették. Nyugat felé a határ kevés változást mutat, északon a mai Érsekújvár vidékén Szimő helység inkább Nyitra vármegyéhez tartozott. (Csánki Dezső: Magyarorsz. Tört. Földr. a Hunyadiak korában, II. 482. l.)
