Újabb katonai terhek ellenzése. Harcz a vármegye és a királyi biztos között.

Full text search

Újabb katonai terhek ellenzése. Harcz a vármegye és a királyi biztos között.
1820-ban Európa déli részén ismét forradalmi láz szállta meg az embereket. Spanyolországban, Nápolyban felkelés támadt, melynek az elnyomására az udvarnak elsősorban pénzre és katonára volt szüksége. Még a piemonti hadjárat folyamán herczeg Metternich előterjesztésére az uralkodó 1821 április 4-én kelt leiratával az 1813. és 1815. évi ujonczjutalékból még hátralevő mennyiség kiállítására szólította fel a vármegyéket, ezt követte az 1822 augusztus 13-án a másik leírat, a mely az adónak november elsejétől kezdve ezüstben leendő kifizetését rendelte el, a mi, tekintettel a papirospénz és a pengőpénz értékarányára, a legsúlyosabb adóemeléssel volt egyértelmű.
Nógrád vármegye 1822 október 15-én és november 7-én tartott közgyűlésében tárgyalta e rendelet végrehajtását. Már az első közgyűlésen heves hangulat uralkodott; különösen Baloghy Lajos táblabíró kelt ki a rendeletek ellen, a melyeknek a végrehajtását, épen az ő beszédének a hatása alatt, a vármegye megtagadta. Ugyanígy határoztak a rendek a novemberi közgyűlésben is, a melyben Prónay Ferencz alszolgabíró és Ebeczky József, a Kolomperia egyik vezére vitte a főszerepet.
A kanczellária csakhamar tudomást vett a közgyűlés határozatairól. 1822 november 20-án báró Malonyay Nep. Jánost, Zemplén vármegye főispáni helytartóját küldte ki királyi biztosul annak a kiderítésére, hogy kik vettek részt a megye ellenszegülő határozatainak a meghozatalában. Báró Malonyay csakhamar Balassagyarmatra érkezett és az 1823 január 7-én tartott közgyűlésben már ő elnökölt. Törekvései, hogy a vármegyét a hozott hátározatainak a megmásítására bírja, hajótörést szenvedtek; a rendek, hivatkozván arra, hogy a miként azt már a Felséghez intézett kétrendbeli felterjesztésükben is kifejtették, az újonczok megajánlása az országgyűlés joga, »ennek következésében« – így végződik a közgyűlési határozat –, »a Tekintetes Rendek tovább is a Hazai Törvényekhez ragaszkodván s azon fogva a kívántt újontzoknak kiállításában ezúttal is meg nem egyezhetvén, sőtt ezen sérelmeket az Ország Gyűlésére is feltartván, oda nyilatkoztatják ki magokat, hogy ezen Felséges Rendelés és Parantsoló erőhatalommal tovább nem ellenkezhetvén, e tárgyban semmi activ részt nem vehetnek.« (Nagy Iván gyűjteménye.)
Malonyay királyi biztosnak ilyen körülmények között nem maradt más dolga, mint vizsgálatot tartani a mult évi közgyűlésekben történt felszólalások ügyében. Malonyay jelentéséből a kormány meggyőződést szerzett arról, hogy az őszi közgyűlésekben kik vitték a főszerepeket? Ezért azután csakhamar királyi leírat érkezett, a melyben a megyét szigorúan meginti, hogy a jövőben a szenvedélyes és a törvényhatóság szégyenére való cselekedetektől tartózkodjék, Prónay Ferencz alszolgabírót, Ebeczky József és Baloghy Lajos táblabírákat pedig dorgálja meg. Ezalatt azonban a vármegye, noha magának is elég baja volt a kormánynyal, a szorongatott Nyitra vármegye segítségére sietett és az április 23-án tartott közgyűlésben elhatározta, hogy miután Nyitra vármegyében az ujonczozás katonai erőhatalom alkalmazásával ment végbe, e sérelem ellen felírnak és orvoslása végett közbenjárásra kérik fel nemcsak a nádort, hanem a trónörököst, a primást, a kanczellárt és az országbírót, sőt magát Metternichet is, a kinek a közbenjárására a rendek különös súlyt helyeznek, mert, a miként a jegyzőkönyvben olvasható, az ő fáradhatatlan tevékenységének köszönhető Európa régi constitutionalis szerkezetének a fenntartása és így ő herczegsége iránt, valamint minden alkotmányos nemzet, úgy a magyarok is kiváló bizalommal viseltetnek. Ekkor már Malonyay nem volt a vármegyében; látván, hogy kényszereszközök alkalmazása nélkül nem boldogul, lemondott a királyi biztosságról. 500Ekkor gróf Brunswik József országbíró, a vármegye főispánja, a ki annak idejében a törvénytelen rendeletek végrehajtására nem vállalkozott, a felizgatott kedélyek lecsillapítása végett váratlanul a vármegyébe érkezett. Június 10-én ő elnökölt a közgyűlésben, a mely alkalommal a rendek még egyszer megkísérelték a felírást a királyhoz és a nádorhoz. A királyhoz intézett mérsékelt hangú feliratban előadták, hogy ők a szeretett király iránt érzett hű ragaszkodásuktól vezetve, a nádor felhívása nélkül is eleget tennének ő Felsége kívánságának az ujonczozást illetőleg, ha nem gátolná őket a törvény iránti engedelmesség kötelessége; minthogy azonban a király és a törvény iránti kötelességeiket egymástól szétválasztani nem lehet, kénytelenek a felség kegyéért esedezni, szabadítsa meg őket a dilemmától oly módon, hogy az újonczozás ügyét terjessze az országgyűlés elé. Még mielőtt a felirat a királyhoz jutott, június 7-én kelt királyi leirat értésükre adta a rendeknek, hogy a király Malonyait felmenti a királyi biztosságtól és helyébe báró Wenckheim Józsefet, Arad és Krassó vármegyék főispáni helytartóját nevezi ki, meghagyván neki, hogy az újonczozásra és az adókra vonatkozó rendeleteket hajtsa végre. Ezzel azután a koczka el volt vetve. A vármegye és a királyi biztos között a legélesebb harcz tört ki, a melyet Ballagi Géza már idézett műve (Millenn. Tört. IX. 107–114.) nyomán a következőkben ismertetünk.
Mivel a június 7-én kelt királyi leirat és a rendeknek a június 10-én tartott közgyűléséből a királyhoz intézett felirata keresztezték egymást, Koháry kanczellár, nehogy a királyi biztos elé akadályokat gördítsenek a rendek a miatt, mert az utóbbi feliratukra választ nem kaptak, azt javasolja a felségnek, intézzen haladéktalanul újabb leiratot Nógrád vármegye közönségéhez, feleletül a június 10-i feliratra, hogy mire Wenckheim a megyegyűlést egybehívja, a királyi választ felolvashassa.
A felség elfogadván a kanczellár előterjesztését, kibocsátotta a válaszát a június 10-i feliratra, de mielőtt a királyi biztos Balassagyarmatra érkezett és az augusztus 28-ára hirdetett közgyűlést megtartotta, a rendek augusztus 25-én tartott közgyűlésükben elkeseredett hangú határozatban válaszoltak a június 7-én kelt leiratra. Előrebocsátották a rendek, hogy a legfelsőbb rendeletet annyival is inkább mély fájdalommal vették, mert remélték, hogy a haza törvényeiben és ő Felsége iránt való és soha semmiféle viszontagságoktól meg nem tántorítható hűséggel tett többszöri alázatos előterjesztésükre ő Felsége kedvező elhatározását bizton remélték. Az új királyi biztos megbízása ellenkezvén az 1805:V. törvényczikkel, törvényesnek el nem ismerik, hanem ragaszkodnak az adó és az ujonczozás ügyében hozott határozatukhoz, a melytől semmiféle hatalom és kényszerítő eszköz nem fogja sem őket, sem a tisztviselői kart eltántorítani. Azt ők is óhajtják, hogy az adó fizetése pengő pénzben történjék, de a fizetés módját csakis az országgyűlés állapíthatja meg; az újonczozásra nézve pedig a maguk számára is azt kérik, a mit ő Felsége Bars vármegyének megengedett: a szabad toborzást. Ha a feliratukra legfelsőbb válasz érkeznék – minthogy a királyi biztos elnöklete alatt sem ők, sem a tisztviselők nem tanácskozhatnak – kérik a királyi biztost, hogy a tisztviselők útján közölje velük a leiratot, a melyet törvényes elnökük vezetése alatt fognak tárgyalni. Végül köszönetüket fejezik ki a nádornak, a ki hathatós közbejárásával kieszközölte Bars vármegye részére az említett kedvezményt, Bars vármegyének, mely a súlyos viszonyok között tanúsított tántoríthatlan szilárdságával engedékenységre bírta ő Felségét és Malonyay volt királyi biztosnak, a ki hazafiságának fényes tanujelét adta azzal, hogy félrevonult, a mikor látta, hogy megbízatása a törvénynyel össze nem egyeztethető.
Wenckheim királyi biztos aug. 26-án Gyarmatra érkezvén, meglepve vette át Gyürky Pál alispán kezéből a megelőző napon hozott közgyűlési határozatot. Majd Gyürky alispán vezetése alatt küldöttség tisztelgett nála, azzal a kéréssel, hogy megbízásának végrehajtását függeszsze fel addig, a míg az augusztus 25-én kelt feliratra válasz nem érkezik és hogy támogassa a legfelsőbb helyen a kérésüket, a melytől semmi szín alatt sem tágítanak. Wenckheim erre azt válaszolta, hogy igyekezni fog a rendek kívánságát a felség parancsaival összeegyeztetni, de kéri, adjanak erre módot azzal, hogy az ő elnöklete alatt tartsák meg a kihirdetett gyűlést és ott olvassák fel a királyi rendeletet. Gyürky azonban azt válaszolta, hogy ezt a kívánságot kivihetetlennek tartja, mert attól tart, hogy a felizgatott tömeg a királyi biztos személyét is támadás tárgyává 501tenné; ezért azt tanácsolja neki, hogy a gyűlésen ne mutassa magát. Wenckheim az alispánnak kitérő választ adott, de a gyűlés napjának reggelén magához rendelte a két alispánt, meg a főjegyzőt és meghagyta nekik, hogy a gyűlést azonnal oszlassák föl és ő Felsége további rendelkezéseig ne merjenek gyűlést tartani. Gyürky alispán így is járt el, a gyűlést megnyitotta, de nyomban be is rekesztette és a teremből eltávozott. A rendek azonban ott maradtak és Gyurcsányi Gábor másodalispánt visszatartva, iszonyú zaj közepett elhatározták a gyűlés folytatását. Ekkor a vármegye pecsétjét követelték az alispántól, a ki ezt megtagadta, mire a rendek a vármegye levéltárából vettek ki egy pecsétet, de ezt az odarendelt katonaság a másodalispán kezéből kivette. Az ifjúság vezérlete alatt álló tömeg izgatottsága nőttön-nőtt, mind a teremben, mind a megyeháza előtt. A királyi biztos készenlétbe helyezte a katonaságot és Nagyorosziból egy század dragonyost is rendelt oda. Összeütközésre még sem került a sor, mert a rendek, elhatározván, hogy a rajtuk esett sérelmet a többi megyével közlik, szétoszlottak, illetőleg a gyűlésnek másnapra való halasztását mondották ki. A királyi biztos azonban elhatározta, hogy a közgyűlés megtartását megakadályozza. Délután magához rendelte a tisztikart, de mivel a tisztviselők vonakodtak előtte testületileg megjelenni, egyenként beszélt velük és meghagyta nekik, hogy a gyűlés ideje alatt otthon, vagy a hivatalos helyiségekben tartózkodjanak. Augusztus 29-én a két alispán és a szolgabírák háza elé katonákat állíttatott, hogy a lakásukat el ne hagyhassák, a főjegyzőt, a fő- és aladószedőt, a számvevőt és a levéltárnokot pedig az alatt az ürügy alatt, hogy tanácskozni akar velök az adó kivetéséről és behajtásáról, magához hívatta és ebédre marasztalván, nem engedte, hogy eltávozzanak. Ezenfelül lovaskatonákat rendelt a megyeháza elé, azzal az utasítással, hogy egyeseknek engedjék meg a ki és bejárást, de a tömeges bevonulást akadályozzák meg. Ily módon sikerült neki a közgyűlés megtartását megakadályozni; mindamellett a megyeháza előtt egybegyűlt rendek, Szmrecsányi Dénes tiszti ügyész vezetése alatt, kalaplevéve a katholikus templom nyugati oldalán elterülő térségre vonultak és minthogy az összes főbb tisztviselők katonai őrizet alatt voltak, Prónay Ferencz legidősebb alszolgabírót elnökké kiáltván ki, elhatározták, hogy a levéltár kulcsait és a vármegye pecsétjét átveszik a katonai őrizet alatt álló Gyurcsányi másodalispántól és az átvételre Desseffy Imrét, Diószeghy Tádét és Beniczky Lajos alszolgabírót küldték ki, egyúttal pedig a közgyűlésnek másnap reggel Szügy helységben leendő folytatását mondották ki. (Nagy Iván gyűjteménye. VI. 273.)
Mindez azonban a legnagyobb titokban történt, úgy, hogy sem a királyi biztosnak, sem a vármegyeházát őrző katonaságnak nem volt róla tudomása. Wenckheim, abban a hiszemben, hogy a közgyűlés megtartását sikerült megakadályoznia, a katonaságot elrendelte a vármegyeháza és a főbb tisztviselők lakásai elől, a saját lakásán letartóztatott tisztviselőket is hazabocsátotta, Gyürky alispánnak is engedélyt adott a távozásra s ő maga szintén ott hagyta Balassagyarmatot. Gyürky, a ki ekkor már mindenben engedelmeskedett a királyi biztosnak, főleg azért kért szabadságot, hogy azalatt míg távol lesz, lecsillapuljon a rendek haragja ellene. Mielőtt eltávozott, ősi szokás szerint a négy szolgabíró jelenlétében átadta a vármegye pecsétjét Gyurcsányi másodalispánnak. Ezalatt a rendek a legnagyobb csendben Szügy helységben gyűltek össze; mire megvirradt, már együtt voltak mindazok, a kik az előző napra tervezett közgyűlésre egybesereglettek. Kitörő örömmel üdvözölték a vármegye pecsétjével megérkező Gyurcsányi másodalispánt, a ki csakhamar megnyitván a gyűlést, meghívta a rendeket másnap, szeptember 1-én, a vármegye székhelyén tartandó közgyűlésre. Addig is azonban attól tartván, hogy a gyűlésüket ismét megtalálják hiúsítani, a rendek ott nyomban elfogadták a tiszti ügyésztől az előző napon szerkesztett tiltakozást, a melyet a váczi káptalan levéltárában rendeltek elhelyezni. A váczi káptalan át is vette megőrzés végett a tiltakozást; e miatt azután a legfelsőbb helyről szigorú dorgálásban is részesült. Gyürky alispán értesülvén a történtekről, legott visszafordult és követelte a pecsétet a másodalispántól, a ki azonban kijelentette, hogy a pecsét átadását mindaddig megtagadja, míg a megtartott közgyűlésről jegyzőkönyvet nem vesznek fel és a társ-törvényhatóságokhoz intézett körlevelet, a melyben elpanaszolják az elkövetett hallatlan erőszakosságokat, valamint a feliratot le nem pecsételik.
A Nógrádban történtek híre csakhamar eljutott a társ-törvényhatóságokhoz. 502Bár a kanczellária október 4-én kelt rendeletében megtiltotta a nógrádi körlevél tárgyalását, több vármegye, így Abaúj, Bereg, Hont, Gömör, Somogy, Borsod, a magáévá tette Nógrád ügyét és élesen kikelt a királyi biztosok ellen. A kanczelláriát sehogy sem elégítette ki Wenckheim működése, a ki szabadulni szeretett volna a kellemetlen megbízástól. Mindamellett Koháry kancellár, bár ő is hibáztatta Wenckheim eljárását, az adott körülmények között azt ajánlotta a királynak hogy ismét őt küldje ki Nógrádba királyi biztosnak. Egyúttal javasolta, hogy a rendeknek a toborzásra vonatkozó kívánságát olyan módon teljesítsék, mint a barsiakét, de az adó ügyében ne engedjenek, hanem ha a rendek a legfelsőbb parancsot még mindig vonakodnának teljesíteni, a királyi biztos maga vesse ki és hajtsa be az adót, a vakmerő kihágások tárgyában pedig vizsgálatot tartván, vonja felelősségre a bűnösöket. A király szeptember 17-én kelt leiratával megbízta már Wenckheim Józsefet, hogy feladatát Nógrádban juttassa befejezéshez. Az október 22-én Weiszkirchenben kelt királyi rendelet pedig szigorúan meghagyta a vármegyének, hogy az újonczok kiállítása és az adó ügyében kibocsátott rendeleteket hajtsa végre.
Wenckheim királyi biztos a november (Nagy Iván adatai szerint deczember) 4-ére kihirdetett közgyűlés napján katonasággal vetette körül a megyeházát és nem érezvén magát biztonságban, katonatisztek kíséretében ment a terembe. Három szolgabírót, Horváth Gedeont, Sréter Lászlót és Tihanyi Ferenczet, a kik elleneszegültek ama parancsának, hogy a többi tisztviselőkkel együtt vegyenek részt a gyűlésben, egy alezredessel vezettette a terembe. Maga a gyűlés igen rövid ideig, mindössze csak addig tartott, a míg a királyi leiratokat felolvasták. Ez után a királyi biztos az augusztus 25-iki és a Szügyben augusztus 30-án tartott közgyűlés jegyzőkönyveit széttépte.
Mindjárt a gyűlés után, a tisztviselők közreműködésével, szabad toborzás útján megkezdődött az újonczozás. Az adószedők ellenben megtagadták az adókönyvecskéknek a községektől való beszerzését, mire a lakásukat egy-egy tiszt vezérlete alatt katonák szállották meg, a kiket a saját költségükön mindaddig kénytelenek voltak élelmezni, a míg a királyi biztos rendeletének eleget nem tesznek. A kivetést maga a királyi biztos kényszerűlt elvégezni és sajátkezűleg írta be az egyes községekre eső adót az adókönyvecskékbe.
A deczember 27-én kelt legfelső kéziratban az uralkodó utasította a kanczellárt, hogy Wenckheimnek és báró Taxis vezérőrnagynak, a katonaság parancsnokának, fejezze ki a megelégedését sikeres tevékenységükért; megbízta egyúttal a királyi biztost, hogy a megtartandó vizsgálat után terjessze be azoknak a neveit, a kik őt eljárásában támogatták, valamint azokét, a kik ellene szegűltek, az utóbbiakat azért, hogy a legközelebbi tisztújításkor a főispán őket ne jelölhesse. Wenkheim azonban megelégelte a dicsőséget és mihelyt az adóbeszedéssel elkészült, sietve kérte a felmentését. A kormány azután Adamovics Antalt, Verőcze vármegye főispáni helytartóját bízta meg a vizsgálat vezetésével, a ki még 1824-ben is folytatta a kihallgatásokat, a melyek hovatovább elposványosodtak.
Ezzel Nógrádban befejeződött a hatalmas színjáték, a mely, ha a vége felé veszített is hatásából, nem tűnt el nyomtalanul, mert hogy az újkori államalapítás nagy küzdelmei közepett korszakot alkotó 1825. évi országgyűlés összeűlt, elsősorban a vármegye ellentállásának köszönhető és a mennyiben ennek az országgyűlésnek az alkotmány megmentésében része volt, e nehéz munka érdeméből az oroszlánrészt ama vármegyéknek kell adnunk, a melyek ellentállásukkal az országgyűlés egybehívását siettették és a melyek között az első hely kétségtelenül Nógrádot illeti meg.
A kormány báró Wenckheim távozása után egy ideig nem engedte meg közgyűlések tartását, csak 1824 szeptember 7-én gyűltek egybe a rendek közgyűlésre gróf Brunswik főispán elnöklete alatt, a kinek bölcs mérséklete, törvénytisztelete lett volna hivatott a felkavart szenvedélyeket lecsillapítani. Mielőtt azonban a vármegyei önkormányzat ismét megkezdte a működését, a rendeknek az udvari önkény még egy megnyilvánulásával kellett találkozniok. A közgyűlés megnyitása után a főispán felolvastatta a gróf Almásy Ignácz ellenjegyzésével 1824 július 30-án kelt királyi leiratot, a mely a rendeket a múlt évi augusztus 28–29-én Balassagyarmaton történtekért, úgyszintén a Szügyben augusztus 30-án kelt tiltakozó határozatokért keményen megdorgálja. A közgyűlés a leiratra 503igen mérsékelt hangú feliratban válaszolván, elhatározta, hogy a hadi adónak a királyi biztos részéről az egyes községekre történt felosztása és kivetése ügyében a legközelebb egybehívandó országgyűléshez fordul panaszával, a mely czélból bizottságot küldött ki. Ekkor már mindegyre jobban várta a nemzet az országgyűlést, a melyet az 1825 júl. 3-án kelt királyi meghívó szept. 11-ére tűzött ki.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi