Az örökös királyság elismerése.
Az örökös királyság elismerése.
A bécsi politika a török kiűzését és Magyarországnak a török hatalom alól való felszabadítását úgy állította oda, mint a melyet tisztán a császári fegyvereknek lehet köszönni; a melyért tehát I. Lipótot és utódait rendkívüli hála és köszönet illet. És hála és köszönet fejében követelték a Habsburg-ház örökös királyságának elismerését, a királyválasztói jog felfüggesztését. Az 1687-iki országgyűlésen a királyi előterjesztésben már az mondatik: hogy „a császári királyi felség az országnak, mint nagy részében fegyver által meghódítottnak, önkénye szerint is szabhatna törvényeket”. Már 1671 óta Lipót tanácsosai úgy viselkedtek, mintha Magyarországon minden, a jog, törvény és az egész alkotmány, pusztán a király akaratán fordulna. Ezt a felfogást nagyszámú pamphlet-íróik igyekeztek Európa közvéleményének szuggerálni. Nagy jóakaratában Lipót mégis kijelentette, hogy tiszteletben kívánja tartani az ország régi törvényeit és alkotmányát s azért 1687 október 30-án Pozsonyba országgyűlést hirdetett. A főurak már meg voltak nyerve az udvar szándékainak, csak a vármegyei rendek ellenállását kellett megtörni. Ez is megtörtént. A rendek elfogadták a Habsburgház férfi-ágának a magyar koronára vonatkozó örökös jogát. Az alkotott törvénykönyv első czikke József főherczegnek, a szokásos hitlevél adása nélkül való megkoronázását és esküjét emelte törvényerőre.
Azonban az alkotmányos kormányzás hangoztatása csak addig tartott, míg az 1681-iki 1. t.-cz. meg volt alkotva. Ténylegesen egy pillanatra sem volt tapasztalható, sem az alkotmányos kormányzás maga, sem az arra irányuló igaz és komoly akarat. 1696-ban már a bécsi értekezlet előtt feküdt Kolonics reformtervezte, mely ugyan sok üdvös, sőt a kor jogi fejlettségét meghaladó intézkedést is tartalmazott, de a melynek igaz czélja csupán az volt, hogy a magyar közigazgatás letörése, a vármegyék megrendszabályozása útján, az alkotmány fölé sírhantként boruljon. A gonoszúl kieszelt tervet ekkor Széchényi Pál kalocsai érsek ép oly erélyes, mint nagy készültségre és ismeretre valló fellépése megbuktatta ugyan, de az utóbb mégis feltámadt s egyidőre életbe is lépett.
A bécsi minisztérium hamar tisztában volt tehát azzal, hogy Magyarországgal csak addig nehéz megküzdeni, a míg a vármegye tekintélye, vezető és irányító hatalma fennáll és míg népe anyagi áldozatokat tud hozni. Ehhez képest szabták meg a vármegyékkel szemben követendő eljárásukat, a mely a szó szoros értelmében polyp-politikának volt mondható. Reáfeküdtek a vármegye vezetőségére, a vármegye népére és földére a „közérdek” csápjaival; szívták és szipolyozták, megakadályoztak mindent, a mi energiát teremteni tudott volna. Ezen a gyilkos processuson ment át vármegyénk is. Reánehezedtek a bécsi politika csápjai: az adók, a katonai beszállásolások és zsarolások, a neoaquistica commissio és a rablók meg tolvajok ellen szükséges erélyes védekezés teljes elmellőzése.
