A pestis.
A pestis.
Az 1709-ik esztendő szomorúan virradt a szegény, sokat szenvedett magyar népre. „Az emberek között lévő sok és nagy háborúságot és nyomorúságot az is nagyon szaporíttya, – írja Petthő Gergely krónikája, – mind hallhatatlan nagy hideggel, mind sok és nagy havok iszonyatosságával, melynek mind a kettőnek mássát az emberek oly könnyen nem látták, nem hallották. A többi közt, minekutána ez a nagy hideg Vízkereszt napján estve felé kezdődött, úgy annyira elterjedett, hogy a miatt az égi madarak, hollók, varjúk, csókák és apró madarak a fákról fagyva hullottak. Magyarországban is a hideg a szőlőknek és Diófáknak igen ártott. Továbbá éhben és a következendő esztendőkben Magyar és Erdély országban nagy döghalál kezd uralkodni és Újbudán a Rácz-Városban magát kimutattya”. A pestis a Tiszántúli megyékben vette kezdetét s kivált Vásárhelyen dúlt nagyon. Sőtér ezredes mindent elkövetett, hogy a járványt Pestmegyébe be ne hurczolják. Ekkor járt éppen egyik kapitánya: Nyúzó, ki szatmármegyei kemény legényeket vezényelt, a Tisza vidékén; az ezredes attól tartott tehát, hogy csupa kíváncsiságból bemegy Vásárhelyre és a járványt elhozza majd Kecskemétre. Irt tehát Károlyi tábornagynak, kérvén, „parancsollya meg keményen Nyúzó bátyámnak, a ki kemény kálvinista bőrű ember, mint alatta valóival együtt” hogy be ne merjen menni Vásárhelyre. Márczius 19-én meg Erdős Mihály az első járás szolgabírája értesíti a községeket, hogy „Collonellus Uram eö Kglme parancsolattyát vettem, hogy Kgltek sem maga, sem cselédgye az Tiszán túl való földre, nevezetesen az holott vastagon grassál az pestis, Vásárhely, Szentes és Makó tájékára ne bocsássa, se pedigh onnét való embereket maga között el ne szenvedgyen, élete és jószága elvesztése alatt.” De hasztalan volt minden elővigyázat, hasztalan minden védekezés, a „guga-halál”, mint a nép nevezte, elterjedt itt is és éppen a féltett Kecskeméten lépett fel először.
