Szőlősgyál.

Full text search

Szőlősgyál.
A másik nagyobb szőlőgazdaság a vármegyében, a mely a maga nemében első és mintául szolgáló modern homoki szőlőtelepe volt az országnak, Jálics Géza szőlősgyáli szőlőtelepe. A szőlősgyáli telep, mely az országnak elsőrendű vörösbor-termelő helye, jó ideig páratlanul állott hazai viszonyaink között abból a szempontból is, hogy a vele összefüggésben levő gazdaság összes mívelési ágai a szőlőmívelésnek alá vannak rendelve s azoknak alakulása, fejlődése és terjedelme a szőlőmíveléshez, mint termelési főághoz alkalmazkodik. Az egész birtok, mely Alsónémedi községhez tartozik, 1000 magyar hold s ebből a szőlő 200 hold, vagyis a területnek 20%-a.
A terület felszíni alakulása szelíd hullámos dombokból áll s így a szomszédos területeknél átlag 8–12 méterrel magasabb, tehát a késői fagyok nem tesznek annyira kárt a szőlőben, mint a közvetetlen környéken. A birtok legmagasabb pontja 119 m. a tenger színe fölött. A szőlővel beültetett terület talaj 105mindenütt immunis homok, feltalaj és altalaj között különbség nincsen. A szőlő ültetését 1892-ben kezdték meg s 1895-ben érte el a betelepített terület a 200 holdat. Nagyon tanulságos a telepített fajtáknak megválasztása, a melynél a birtokost az a szempont vezérelte, hogy elég jó termés mellett a bor minősége is kiállja a bírálatot. Mivel a homoki fehér borok a hegyi fehér borokkal nem versenyezhetnek, a jól megválasztott homoki vörös borok ellenben a hegyi vörös borokkal bátran egy sorba állíthatók, a fősúly a finom vörös borok termelésére helyeztetett. Az ültetett fajtáknak 64%-a vörös bor, 23%-a fehér borfajta és 11%-a csemegeszőlőfajta, miután a kedvező közlekedési viszonyok s a budapesti piacz közelsége a csemegeszőlő-fajták felkarolását is indokolttá teszik. Ezeken kívül 2%-a az ültetett fajtáknak amerikai anyatőke. Az összes szőlőtőkék száma a lugasokkal együtt a fél milliót meghaladja.
Az egész terület 252 táblára van osztva s az egyes egész táblák területe 1000 -öl s a sor- és tőke-távolság 120 cm. lévén, minden teljes táblában 2500 tőke foglal helyet. A szőlőtáblák között a szabályosan kitűzött fő-, mellék- és osztó-útak teszik könnyűvé és kényelmessé a közlekedést; a főútak szélessége 7,2 m., míg a mellék- és osztó-útaké 4,8 m. és 2,4 m. A táblák kapálása részint fogatos eszközökkel, részint kézzel történik. A tőkéken alacsony czombmívelést gyakorolnak, s a szőlő rendes nyári munkáit (karózás, kötözés, válogatás, permetezés, stb.) mintaszerűen hajtják végre. Trágyázásra istálló-trágyát és műtrágya-féléket kombinálva használnak.
A szőlőgazdaságnak egyik nevezetessége a szüretelő és erjesztő-ház. Czélszerű berendezésénél és felszerelésénél az a szempont volt irányadó, hogy az – vörösbor-termelésre lévén a súly fektetve – minden tekintetben megfeleljen a vörös bor készítésénél mutatkozó igényeknek. A puttonyokban behordott szőlőt felhúzógéppel az épület padlásrészébe emelik s a padlás hossztengelyében fektetett síneken tovább gördülő tartányokba zúzzák és bogyózzák le, az ú. n. mainzi központfutó zúzó és bogyozókkal. A padlás alatti földszinten van az erjesztő-ház, a melyben két sorban mintegy 40 darab 100 hektoliteres hordó van elhelyezve. A hordók aknanyilásuknál is ajtókkal vannak ellátva s minden hordó-pár fölött a mennyezetben egy nyílást hagytak, a melyen át a padlástérben megzúzott és lebogyózott vörös törkölyös mustot a síneken tovagördülő tartányból a hordókba eresztik, a hol a törkölyös must kierjed. Az összezúzott fehér törkölyös must pedig facsatornán az ugyancsak a földszinten elhelyezett sajtókba kerül. A törkölyös must kierjesztése után ugyanezekbe a hordókba helyezik el a borokat is. Az erjesztő helyiség fűthető s oldalai üregesen falazottak, hogy a helyiség a külső hőmérséklet ingadozásai ellen szigetelve legyen. Az erjesztő helyiség előtt vele ugyanegy tető alatt van a sajtóház. A sajtóház és erjesztő hossztengelyében lefektetett síneken és kitérőkön a törkölynek kiszállítása kényelmesen s nagy munkamegtakarítással megy végbe. A sajtóház több nagyobb kézi és hidraulikus sajtóval akként van felszerelve, hogy az aránylag igen nagy termés feldolgozása és elhelyezése a lehető legkevesebb költséggel, a helyes szüretelés szabályainak megfelelően s igen rövid idő alatt történhetik meg. Az épület kiegészítő része a munkások ruhatára, kézi laboratorium és iroda, továbbá egy kis kézi raktár a gyakrabban szükséges anyagok és eszközök elhelyezésére s végül a gépház, a mely utóbbiban elhelyezett motor hajtja az emelőgépet, a bor-szivattyúkat s vizet szállít a padláson elhelyezett víztartányba, a mely a sajtóház és erjesztő vízvezetékét táplálja.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi