Hegységek.

Full text search

Hegységek.
2. A vármegye hegysége. Jellemző e vármegyére nézve az is, hogy 4216.17  kilométernyi területét egy délről északkeletnek vonuló, a tenger szine fölé 570 m., a Morva- és Váglapályok fölé pedig 423 m. közepes magassággal emelkedő hegység két egyenlőtlen részre osztja. Értjük a vármegye határain belül önálló hegyrendszert alkotó Kis-Kárpátokat, melyek a Fehérhegység néven ismeretes folytatásukkal hegyrajzi szempontból nagyon érdekes és tanulságos földtani jelenségül tűnnek föl. Két különálló hegyvilágot kötnek össze egymással: az Alpesekét és a Kárpátokét. A Kis-Kárpátok gránitja és jurája a Kárpátok hasonló kőzettömbjeinek szigettartozékai, míg neogénje a Lajta-hegységtől átnyúló lerakodás, mely a Kis-Kárpátot csak a Morva síkja mentén kíséri; kristályos palái a Wechsel felől a Lajta-hegységen keresztül nyomozhatók. Régtől fogva ismeretes a geologusok előtt, hogy a Kis-Kárpátok a keleti Alpok kristálya tengelyének folytatásai, és a hainburgi rögök a Kis-Kárpátokhoz szorosan hozzávetik,* és hogy a Kis-Kárpátok a tulajdonképeni Kárpátokhoz az átmenetet közvetítik.
Bau und Bild Österreichs. Wien, 1903. 652. lap.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi