Somorja.
Somorja.
A Csallóközben a kereskedelmi és városi élet góczpontja volt Somorja (Szent-Mária egyháza rövidítése: Ecclesia S. Mariae, Sancta Maria, Scamaria, Sendmareyn stb. változatokban is ismeretes.) A város egykor közvetetlen a Duna mellett feküdt, a mit eléggé bizonyít a város alatt elhúzódó és Holt-Duna néven ismeretes száraz meder, meg a délnyugati oldalon elterülő posvány.
A hagyomány szerint a város már szent Istvántól nyert volna szabadalomlevelet; sőt Hegyaljai Mátyás pozsonyi kanonok 1597-ben nyilvános tanúságot is tett arról, hogy ő szent István eme szabadalomlevelét saját szemeivel látta. (Pozsonyi kápt. lat. jegyzk. 25–26. p.) Annyi kétségtelen, hogy Somorja Pozsony vármegye legrégibb szabadalmas helyei közé tartozik, mert már Nagy Lajos királynak egy 1364-iki oklevele említi, hogy Somorja, Csütörtökhelylyel egyetemben, hetivásár tarthatására van feljogosítva. (C. Dipl. IX. III/408.) 1287-ben Kún László odaadományozta Somorját Károly pozsonyi várgrófnak; azonban már 1298-ban Somorja önálló, birtokszerző hely.
Somorja városa felvirágzását a városi élet nagy mentorjának, Zsigmond királynak köszöni. E nagy műveltségű és a nyugat szellemében fejlődött fejedelem ugyanis elhatározta, hogy a mult időt tanúságain épülve, a lehetőség mértéke szerint fogja szaporítani az országban az erődített helyeket, s ebből kifolyólag megkedvelteti a néppel a városi életet. Siettette ezen elhatározását az a veszélyes elem, mely a távol keleten tűnt fel. Nem nagy éleslátásra volt ugyanis szükség, hogy az ázsiai török folytonos előnyomulásában már most fel lehessen ismerni Magyarország jövendő hivatását, megsejteni évszázadokon keresztül vívandó nagy harczát.
Azon helyek között, a melyeknek erődítését Zsigmond király elhatározta, volt Somorja is. 1405-ben kelt szabadalomlevelével a községet város rangjára emelte és azon kikötéssel, hogy az mielőbb falakkal és erődítményekkel vétessék körül, Pozsony város jogával ruházta fel; de egyúttal kötelezte, hogy adó fejében a királyi kincstárba évenként 88 arany forintot fizessen be. Ez időtől kezdve Zsigmond király többször tüntette ki kegyével a somorjaiakat. Így megengedte nekik, hogy a Dunán révet nyithassanak. 1405-ben felmentette 528őket a királyi vámok fizetésétől. 1411 szept. 29-én megengedte, hogy évenként kétszer: szt. Orbán pápa és szt. Bertalan apostol napján, pozsonyi módon országos vásárt tarthassanak és külön oklevélben a somorjai vásárra menőket királyi védelméről biztosította. Mindezen kiváltságokat ismételten megerősítették a többi magyar királyok is.
Azonban daczára ennek a sok jóakaratú oklevélnek, a város teljes függetlenséget és szabadságot alig élvezett. Már maga Zsigmond 1410 júl. 25-én elzálogosította a várost, Pozsony városával egyetemben, Frigyes nürnbergi várgrófnak mindaddig, míg neki a megigért 20,000 aranyat le nem fizeti. (Uj Magy. Múz. 1851. II. 239.)
II. Ulászló pedig 1492-ben, a hozzátartozó Berekenye birtokkal, az ottani gázlóval és vámmal, a Szentgyörgyi grófoknak adta zálogul a várost. Mindazonáltal e hatalmaskodó főurakkal szemben is, királyaink ügyet vetettek arra, hogy a város fejlődésének az elzálogosítás gátat ne vethessen. Éppen azért II. Ulászló meghagyja 1513 decz. 5-én Pozsony város tanácsának, hogy azon árúczikkeket, a melyeket embereik a somorjai vásár alkalmával a külföldi kereskedőktől fegyveres erőszakkal elvettek, visszaadják és erélyesen figyelmezteti őket, hogy jövőre az ilyes erőszakoskodásoktól óvakodjanak. Ugyancsak ő inti meg Szentgyörgyi Péter grófot, hogy Somorja város lakosaitól, óvári és dévényi vámjain, vámot követelni ne merjen, mert ő a város lakosait védelmébe vette s erészben nyert kiváltságait teljes épségükben fenntartani kívánja. 1514-ben pedig, nagyobb nyomaték kedvéért, újra megerősíti és körülírja a város vámmentességi jogát s azt, a földesúri jogot igénylő Szentgyörgyi grófokkal szemben is fenntartja. II. Ulászló ezen szabadalmi levelét azután II. Lajos király 1516-ban megerősítette és 1517-ben, meg a következő években, a Szentgyörgyi grófok, a győri káptalan, az óbudai és nyulszigeti apáczák követeléseivel szemben, bővített alakban újra kiadta. Ez utóbbi oklevelekben a király az ország minden rendű és rangú lakosának meghagyja, hogy ezentúl a somorjai polgárokat letartóztatni ne merészeljék, hanem az ellenök felmerülő panaszaikkal a város tanácsa elé járuljanak, s mert a város vámmentességet élvez, ne merjék őket az óvári, vajkai, körtvélyesi és köpcsényi vámosok megvámolni. 1519-ben pedig a király megengedi, hogy a város régi pecsétjével újólag törvényesen élhessen és ez alatt ügyvédet vallhasson.
A város anyagi előhaladásának biztosítását czélozta I. Mátyás királynak az a rendelete, a melyről 1487-ben tettek tanúságot a pozsonyi káptalan előtt Nagy János somorjai bíró és Schik István esküdt. E szerint a nagy király azon kiváló kegyelemről tanúskodó igéretet tette nekik, hogy a városuk környékébe, egy mérföldnyi távolságba eső minden nemesi birtok, a jelenlegi tulajdonosok magvaszakadtával, Somorja városára szálland. Mivel pedig most hírét vették, hogy némely tejfalusi, becskésházi és kisgútori fiörökös nélkül szűkölködő nemesek javaikat idegen kézre akarják adni, mindenkit eltiltanak ezen javak megvételétől. Volt-e a város eme tiltakozásának gyakorlati értéke vagy sem, azt adatok hiányában felderíteni egyelőre nem tudjuk.
1599-ben Somorja, mely ekkor már várjelleggel bírt, a hozzátartozó javakkal egyetemben, Pálffy Miklós gróf tulajdonába ment át. Úri jogon, a jobbágyszolgálmányok és kisebb királyi haszonvételek megváltása czímén, évenként 606 frtot tartozott a város az új földesúrnak fizetni, a mely összeget Pálffy János gróf 1560-ban „kvártélypénz” czímen még 200 forinttal megnövelt.
Az úrbéri szabályozás alkalmával, Pozsony vármegyének 1768 decz. 19-én tartott űlésén adott véleménye alapján, a helytartótanács 1769-ben kimondotta, hogy Somorja nem vetendő úrbériség alá, hanem régi földesúri viszonyában tartandó fenn. (Lásd: Kisfaludy, Somorja város története czímű kéziratos művét és az ahhoz csatolt okmánytárat.)
A vármegye területén, a pozsonyi váron és az imént felsorolt erődített városokon kívül számos vár is állott, a melyek nagyobb részben a kárpátalji részeken voltak elhelyezve. Ezek a következők:
