Ezután nemsokára Rajacsics pátriárka, a szerb vajdaság szervezésének lelke, Pancsováról Nagybecskerekre tette át székhelyét. (Rüstow: i. m. I. 202.) Perczel Nagybecskerek elfoglalása után május 6-án Pancsova ellen indult, a várost bevette és a szerbeket szétugrasztva, egy részüket a Dunán is átkergette.
Ezután nemsokára szomorú véget ért a szabadságharcz és megkezdődött az abszolutizmus kora, a mely azonban Pancsován, mivel a kamarilla titokban 608hathatósan támogatta a szerbeknek a magyarok ellen irányuló törekvését, épen nem volt oly terhes, mint egyebütt. (Csanád egyh. megyei tört. adattár, I. 577.) Ebben a korban jelentősebb esemény volt a fiatal császár látogatása, a ki 1852 július 17-én időzött Pancsován, gutgesinnt hívei körében, mely alkalommal a városházán tartózkodott. Közigazgatási tekintetben e korban, sőt még a kiegyezés után is a katonai Határőrvidékhez tartozott Pancsova, egészen 1872-ig, a Határőrvidék föloszlatásáig, a mikor törvényhatósági jogot nyert és így minden eszköze megvolt arra, hogy a fejlődés útjára lépjen.
*
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.