Ruházat.

Full text search

Ruházat.
A nép ruházatát illetőleg az általában megállapítható közös formákon kívül, mint azt mindenfelé tapasztalhatjuk, számos eltérésre találunk; úgyszólván falunkint, vagy legalább községcsoportonkint, kisebb tájankint. Hazánknak kevés olyan része van, hol a városi hatás oly gyors, közvetlen és széleskörű lenne, mint Vasvármegyében. Talán még az alföldi városok is jobban megőrzik a népviselet sajátságait, mint a mily mértékben az Vasvármegye falvaiban eltünik s a városiak divatjának sablonjához idomul. Pozsony, Kolozsvár, Kassa nem hatnak oly közvetlenül legközelebbi szomszédságuk lakóinak viselkedésére, mint Vasmegyében a sokkal jelentéktelenebb járási czentrumok, mint Körmend, Sárvár, sőt még Kis-Czell is. Különösen a nők hagyják el régi viseletüket, a minek részben az is az oka, hogy a városból a falura visszakerült cselédek már nehezen mondanak le a felkapott ruhadarabokról. A kis városokban meg általános a nép leányai közt az úri asszonyok öltözködésének utánzata, csak hogy tökéletlenebb formában. Ruházatukban a nők a legnagyobb egyszerüséget keresik. Szövetül még mindig sűrűn vásárolják a kékfestő szöveteket, valamint azokat az olcsóbb gyártmányokat, melyekkel emberemlékezet óta, hasonló gyáraink hiányában, az osztrák gyárak látják el népünket. Ha bizonyos dolgok miatt érdemesek a gáncsolásra, akkor e miatt bizonyára. Csakhogy ez a százados szokás minden magyar asszonynak közös szokása. A fehérneműn kívül semmiféle házi szőttest nem készít a magyar asszony, Vasvármegyében csakúgy nem, mint másutt; ebben a tekintetben megegyezik a némettel, holott a tót, szerb és oláh asszony a maga szőtte és hímezte anyagból készíti a ruháit, sőt a tót és a székely asszony még az uráét is. De másrészt a vasvármegyei parasztleányokon, néhány helyet kivéve, nem látjuk azt a selymes fényűzést, a mit a nagy Alföldön vagy a Duna mellékén fejtenek ki még a kevésbbé módosak is.

KEMENESALJAI MAGYAR PARASZTOK. Verő G. rajza.
A férfiak ruhája az idegen nyelvhatárok felé kezd alkalmazkodni az idegen fajuak szokásához; tért hódít a németes szabású felső kabát, a bugyogó, pantalló. Általában a kék, fekete vagy barna posztó-ruhát viselik, nyáron szürke czérnaszövet-ruhát; munkanapon nyáron a magyar szabású nadrág helyet gatyát hordanak. A férfiak viselete általában a nem testhez álló dolmány, dolmány helyett zeke is, lajbi (mellény), magyar nadrág, vagy a hol meghonosodott, a pantalló; dologtevő nap síma csizmát viselnek tehénbőrből, ünnepen ránczos szárút. Fejükön nyáron keskeny karimás kalapot, télen báránybőr sipkát viselnek; sok faluban a finomabb asztrakán 368sipkát. Felöltőjük sokféle; majdnem falunkint változó. Leggyakoribb a bekecs, ritkább a guba, ellenben tért hódít a hosszú téli kabát, melyet mexikánernak is hívnak, azután a csuklyás köpönyeg; az öregek pedig birkaprémmel bélelt bundát hordanak.
A szűr már gyéren fordul elő, néhol egyáltalában nem viselik. Inkább a pásztoremberek élnek vele. A meglevők is általában dísztelenek, csak ritkán vannak piros szegélylyel vagy virággal kivarrva.
Mielőtt még a természetes átalakulás vitte volna rá a nép nagy részét arra, hogy a czifra szűrt lassan-lassan mellőzze, a már régtől fogva használt bekecs és bunda kedvéért: hatósági rendelet is beleavatkozott a czifra szűr pusztításába. A megyei jegyzőkönyvekben meg van örökítve annak egyik oka, hogy miért nem találjuk a magyar népnek ezt az öltözeti különlegességét oly általános elterjedettségében és díszében, mint akár a szomszéd vármegyékben. A vármegye erőszakosan beleavatkozott abba, hogy minő ruhát legyen szabad az embereknek viselniök. A mult század közepén ugyanis Vasvármegye megtiltotta a czifra szűr viselését s a kinek birtokában a közigazgatási hatóságok ilyet találtak, irgalmatlanul elkobozták s a legjobb esetben a díszt lefejtve, valósággal parasztul adták vissza tulajdonosának, ha ugyan visszaadták. Ez a rendelet, hol szigorubban, hol enyhébben alkalmazva, majd száz évig volt érvényben s abból a tévesen felfogott erkölcsi indító okból adták ki, hogy a pásztoremberek fényűzésének korlátozásával sikerül a gyakran előforduló tolvajlásokat megszüntetni vagy korlátozni. Mert gyakran megesett, hogy a hiú, vagy a leányok szemében hivalkodni akaró legények igaztalan úton is igyekeztek hozzájutni az ékes ruhadarabnak anyagi erejüket felülmúló árához. Ámde a szándék kudarczot vallott, mert a szűrök elkobzása éppen nem javította meg a nép erkölcsét; megjavították később a jogegyenlőség elvén alapuló törvények, az igazságszolgáltatás javulása és az általános művelődés emelése. Ellenben a rendeletnek megmaradt egy másik, éppen nem örvendetes eredménye, hogy a magyar népviselet diszítményeinek motívumai Vasvármegyében részben elenyésztek, ami annál sajnálatosabb, mert ugyanakkor az idegen, főleg pedig a városokban meggyökerezett nemzetközi divat is gyors rombolással pusztítja a nép eredeti viseletét.
A városi hatást természetesen legjobban tapasztalhatjuk Szombathely környékén, a hol nem egy községben már úgyszólván teljesen kivetkőzött a nép eredeti ruhájából, még pedig nem mindig a czélszerüség és a külcsín előnyére. A nép ruházatát ugyanis nem szabad felűletesen olyan szempontból tekintenünk, mint a polgárosult osztályét, mely a legtöbbször feltűnési vágyból vagy hanyag nemtörődömségből, néha csak az egyetemes utánzás kényszere alatt olyan öltözetet hord, mely sem nem czélszerű, sem nem kényelmes. A nép életkörűlményeinek és lakásviszonyainak szempontjából példáúl éppen nem mondhatjuk haladásnak azt, hogy ma már a falusi nők télvíz idején is, ott a hol az agyagos talaj majd hogy tengelyig nem érő sarat ád; könnyű czipőt hordanak csizma helyett.
Szombathely szomszédságában, Jaákon, a férfiak is már pantallót, nyáron pedig a pantallóhoz czipőt viselnek ünnepnapon. Télen felöltőül prémes kabát járja. A régi szokás még hadakozik az újjal, mert a dolmányt és magyar nadrágot dologtevő napokon még viselik, az öregek a kék és fekete színhez ragaszkodnak; de a fiatalok már a tarkább színekkel közelednek a városias viselethez. A pásztor emberek közt még megőrízték az egyszerű szűrt is, mely esős időben nekik legczélszerűbb. A módosabb jaáki parasztasszonyok ma már általában finomabb kelméből varrják ruhájukat, elhagyták a kurta szoknyát s hosszú, elég bő szoknyát, ehhez joplit (zubbonyt) viselnek. Nyáron szövetczipőt hordanak, télen bőrczipőt. Felső öltönyűl a németektől ellesett krispin-féle mentét vagy kis bundát. A pantallót máshol is megtaláljuk, így Szőllősön is.
A dolmányt kiszorító németszabású kabát, melynek nevét is egyszerűen átvették, s rokk-nak mondják, erősen meghonosodott a Szombathelyhez közel fekvő falvakban, Szőllősön, Szent-Királyon, Surányban, Zarkaházán, Csatáron (a hol horváttal vegyesen lakik a magyarság), Nagy-Unyomban, Nagy-Asszonyfán. Még inkább hódít a hosszú téli kabát, téli 369rokk, vagy mexikáner, melyet hol a bekecscsel felváltva, vagy a bekecset már egészen elhagyva, hol pedig a köpenyeggel vegyest viselik. Ilyen téli kabátot hordanak Zarkaházán, Szécsényben, Tanán, Uj-Perinten, Nagy-Asszonyfán (a hol ráruházták a dómány nevet), Német-Gencsen.
A régi viseletről a városi divatra átmenő viselettel a Rába-völgyén végig találkozunk. Kethelyen csupán kabátot viselnek; Rába Gyarmaton éppen olyan köpenyeget, mint a Szentgotthárd-környéki németek, sőt már az esernyővel is megbarátkoztak; Körmend vidékén, Vasallán szintén a közönséges téli kabátot hordják; Viszákon szintén hosszúszabású kabátot, de itt még a dolmányt is hosszúra szabatják, a szűr pedig majdnem egészen megszűnt, csupán még a díszítetlen guba maradt fenn néhány példányban, de ünnepnapon vagy parádéra már egyáltalában nem használják. Ugyanezt tapasztaljuk Molna-Szecsődön, Csákányban, a hol csak a cselédség visel fekete gubát szűr gyanánt. Lejebb a Rába-völgyén, még mindig megtaláljuk ezt az idegen divatot, bár megjelen itt-ott a szűr is. Rába-Hidvégen szintén nincs, Mákfán is még a kabát foglalja el helyét, nemkülönben Vasvárott is, de már Molnáriban, Püspökiben a kivarrás nélküli szür jártas; vele együtt a bekecs és bunda. Néha a szomszéd községek is merőben eltérnek egymástól; Sorki-Kisfaludon nem használják a szűrt, Sorki-Polányban már igen, de minden kivarrás nélkül. Rumban és környékén szintén a kabát honosodott meg, ellenben Kámon még él a szűr, még pedig pirossal és kékkel kivarrva s használják mellette a bekecset is. A kámi férfiak posztódolmánya, mellénye (lajbija) és nadrágja fekete.
Az alsó Rába-völgyön, Sárvár körül és Sárváron túl, már kevésbbé látjuk az idegen divat hatását. Ikerváron téli ruhául a sötét-szürke csuklyás köpönyeget, Patyon a bunda mellett szintén a köpönyeget viselik; ámde Peczölön még általános az egyszerű szűr, szintúgy Répczelakon, a hol esős időben hordják, a módosabbak finomabb szűrposztóból, a szegényebbek durvább abaposztóból; de Vámoscsaládon már csak neve maradt meg a szűrnek, mert anyaga is, szabása is nagyrészt megváltozott, sajátképen nem más, mint hosszú kabát.
A Kemenesalján változatosabb a férfiak ruházata. Ujlakon, mely azonban félig-meddig a Rába-völgyéhez is számítható, viselik a rokkot, köpönyeget, bekecset, de a szűrt is, mely barna, piros kivarrással. Andrásfán férfiak barna czérnaszövetből varratják a ruhájukat, téli felöltőjük a bekecs, Boba környékén szürke és barna posztóból készül a férfiak ruházata; Pálfa-Mártonfán használatos a suba, Bobán, Kocson a bunda és a köpeny; szűrt itt nem hordanak. Kis-Köcskön, Nagy-Köcskön kivételesen még szűr is előfordúl, de kivarrás nélkül; a dolmány, nadrág barna és fekete posztóból készül. Ságon ünnepnap sötét, fekete ruhát, hétköznap szürke ruhát viselnek; télen hordják a ködment, bundát, szűrt is. Dukán, Karakón, Kis-Somlyón, Keresztúron sötétkék és fekete ruhát viselnek a férfiak; a szűr általános, piros kivarrással. Ellenben Kis-Czell közvetlen szomszédságában, Dömölkön, egészen kiveszett a régi viselet, még csak a dolmány maradt meg hírmondónak, de ezt is kiszorítja már a kabát, a magyar nadrágot pedig a pantalló. Kis-Czelltől északra, Magyar-Gencsen, Kemenes-Hőgyészen, Kemenes-Szt-Péteren, Várkeszőn, stb. a mellény ötlik szemünkbe eredetiségével; sötét kék vagy barna posztóból készül s ki van varrva czifrán piros, sárga, kék és zöld selyemmel; a gomblyuk felváltva, az egyik pirosan, a másik zölden, stb. van kivarrva, a mi elég groteszk viselet. A dolmány sötétkék posztó. Téli felöltőűl a bekecs mellett a szűrt is használják. A közeli Vönöczkön ellenben már nincs szűr.
A Kemenes déli részén az úgynevezett Hegyháton, ezt a tarkaságot nagyrészt szürkeség váltja föl. A barna és fekete szín mellett túlnyomóan a szürke szín uralkodik itt a férfiak viseletében. Széplakon a piros posztós kivarrású szűr még becsben áll; Nagy-Tilajban a birkabőr-bélléses barna parasztbunda a rendes téli felső, Oloszkán fekete szűrt hordanak, míg a dolmány és nadrág rendesen szürke, épp így Pocsányban, Kozmafán, Alsó- és Felső-Oszkón, a hol szürke bekecs a téli felső öltöny. Baltavárott és Kis-Béren szintén viselik a bekecsen kívül a piros posztódíszes fehér szűrt. Pető-Mihályfán, Alsó-Telekesen szürke, Karátföldön, Boldogasszonyfán barna a férfiak ruhája.
370A Mura szögében előforduló magyar szigeteken, így Mura-Szombatban már teljesen elhagyták a nemzeti viseletet; Veleméren, Prosznyákfán is csak romjai vannak már meg; a kabát itt is meghonosodott, télen szintén kabátot hordanak, melyet a vagyonosabbak kibéleltetnek, a szegények ellenben csak egyszerűen viselik.
A nők viseletéről már megemlitettük, hogy mennyire rabjai ma már a internaczionális divatnak. Hiába keressük a bodros ujju ingvállt, a szalaggal befont és ékesített varkocsot, mely valamikor minden leánynak büszkesége volt, a pitykés vagy zsinóros derekat, mely annyira csinosította termetüket: az utánzás járványa megtévesztette régi ízlésüket s azt hiszik, hogy a félszegűl utánzott dudoros ujj különb a régi festői viseletnél. Egyszerűségük már nem is egyszerűség, hanem kiáltó sivárság.
A rendes ruházat a következő: nem bő és elég hosszú, sima szoknya, rékli (testhez álló zubbony) vagy röppencs (bő zubbony, dudoros ujjakkal, mely olyan, mintha repülne, miért is itt röppencsnek, a Felső-Tiszavidéken szállókának nevezik), vagy totya, ezen belül rejtőzködik a polgárjogot nyert fűző, melyet a városiak után ők is mídernek neveznek. Hogy általában czipőt viselnek, azt már emlitettük. Harisnyájukat, mint a Dunántúl általában, kapczának hívják; télen például magasszáru kapczát húznak a lábukra. Hajukat fésűre, kontyba szedve hordják; fejüket a leányok is keszkenővel kötik be, rendes még a nyakravaló selyem vagy más szövetből szabott kendő; ezenkívül hűvös időben nagykendőt kötnek át vállukon. Felöltőül különböző fajta kabátokat, réklit, köpenyt, krispint viselnek. Megmaradt nevében és alakjában a píntő (pendel), azaz alsószoknya és az ümög (ing), mely nem szokott mindenütt egyforma szabású lenni, mert vannak községek, a hol alig ér derékig, mintha voltaképen a pendely volna az alsó része. Megmaradt még a népnek az a régi szokása, hogy szoknyának és réklinek, főleg hétköznapokon, a kékfestő szövetet vagy a kartont vásárolja; e mellett azonban a finomabb kelme sem hiányzik a háztartásból. A fehérneműt kizárólag a maguk fonta fonálból szövetik. Valamint nem sokat adnak ruházkodásukban a külső csínra s feltünést legfölebb a helylyel-közel előforduló rikító színekkel keltenek, míg csipkét csak néhány helyen, himzést, kivarrást vagy egyéb ékítést sehol sem találunk ruhadíszítésűl: úgy nem adnak úgyszólván semmit sem a női hiúság kivánta egyéb ékesítésekre: ékszerekre, gyöngyre stb. Ebben a tekintetben általában a józan egyszerűség mintaképei.
Természetesen a részletekben sok apró eltérést, de néhol igen érdekes különleges szokást is találunk. Szombathely szomszédságában, Oladon, Ondódon, Asszonyfán már szeret czifrálkodni az asszonynép. Ondódon piros és kék csipkével díszíti ruháját; a duplaelejü, színváltó derekat viseli, vagyis blúzt; függővel, üveggyöngygyel ékeskedik, Oladon még gránát-gyöngysort is aggat a nyakába. Ugyanígy ékesítik magukat a seéi leányok és asszonyok. Kisasszonyfán piros kivarrással díszítik a ruhát; ékszerűl fehér vagy sárga gyöngy ezüst kereszttel szolgál; függővel is ékesgetik magukat.
A felső Rába-völgyben Kethelyen, a szent-gotthárdi járás német lakossága nyelvének hatása alatt állván, az egyes ruhadarabok elnevezésében sem menekülhet e hatás alól. A szoknyát kittle-nek hívják; a derék magyaros kiejtéssel puruszli. Az élénk színt, nevezetesen a pirosat szeretik; ruhájukat piros csipkével diszítik. Ékszerül csupán sárgaréz vagy imitált gyűrűt használnak, épp úgy Kerczán, Domonkosfán, Veleméren; e helyeken azonban már csak a fiatalabb asszonyok és a leányok hordják az élénkebb szinü ruhát, melyet fodrokkal csinosítnak. Rába-Gyarmaton szintén alkalmazzák a csipkét, de fehéret.
Jóval cifrábbak a viszákiak. Ifju korukban a menyecskék tetszetősek, de szépségüket korán elvesztvén, mintha ennek tudatában lennének, úgy igyekeznek a maguk csinosítgatásával pótolni korán eltünő szépségüket. Virágos kivarással, zsinórral, szines gombbal ékesítik a ruhát, melynek szinéűl nyáron a feltünőbb világos árnyalatokat, a pirosat, kéket, fehéret választják, nyakukra gyöngyöt fűznek. Csákányban, Vasallán, Rába-Mindszenten szeretik a rikító színeket; Mindszenten finomabb szövetből, kasmirból, selyemből varrják ruhájukat.
A Rába völgyén északnak haladva, ritkul az élénk színek kedvelése s 371általánosabb lesz a sötétkék, barna, az elevenebb színek közül is a tarkázott szövetek használata. Rába-Hidvégen a fehér és kék szín az uralkodó; Molnáriban már a sötétkék, barna és fekete, szintúgy Püspökiben, Szent-Tamáson, Kámban; itt-ott azonban nyaranta a fiatalabb nők a tarka, de nem rikító alapszínü kartonszoknyát és reklit hordják. Bizonyos takarékossági ösztön is jelentkezik ebben a szokásban, mert a sötétszínü szövetekből kevesebb fogy. Patyon, Jákfán, Ölbőn, Rába-Doroszlón is sötétes, barna színü a női ruha, de már az ide valók némi himzéssel igyekeznek változatosabbá tenni a komor szín egyhanguságát; sőt az ékszereket sem mellőzik, arany és ezüst karperecet, meg függőt aggatnak magukra.

VASVÁRMEGYEI NÉPVISELETEK.
Tömördi horvátok. Muraszombat-vidéki vendek.
A Hegyháton általánosan a rikító szín, főleg a piros és a piros-tarka dívik; közben azonban több helyen a sötétkék szín az uralkodó, mint Hegyhát-Szt.-Péteren, Pető-Mihályfán, Baltaváron és Bögötén egyáltalában a sötét színt kedvelik, még a tarkában is.
A Kemenesalján különböző szokásokat figyelhetünk meg a nők ruházkodását illetőleg. Magyar-Gencsen és Kemenes-Hőgyészen szintén általában sötétkék ruhát viselnek ugyan az asszonyok, de a leányok a legtarkább színeket keresik; meg van továbbá az a különös szokásuk, hogy az asszonyok télen nagyon szeretik viselni az ibolyaszínű nagykendőket. Alig van asszony, a ki nem ezzel burkolná be magát. Kétféle szabású derekat viselnek, melyet az általános vasmegyei elnevezéstől eltérőleg neveznek. A téli testhez álló derekat bajkának hívják, a nyárit a többi vasmegyeivel együtt réklinek, ellenben a bluz neve náluk nem röppencs, hanem repülő. Ruhájuk színét bizonyos ünnepekhez is kötik. Karácsonykor piros posztó, a Mária-ünnepeken fehér, husvétkor kék, husvéthétfőn barna ruhában mennek a templomba. A modern divat már ide is befészkelte ugyan magát, de itt lassabban hódít tért. Nemes-Magasiban a barna és zöld szín az uralkodó. Dömölkön, melyről már említettük, hogy a modern városias viseletnek nyitott ajtót, minden asszony és leány télen-nyáron keztyűt hord. Kis-Somlyón és környékén a tarka viseletet ádventben és bőjtben határozottan a fekete szín váltja fel. Itt tehát a vallási motivumnak éppen olyan irányítását tapasztaljuk, mint a Magyar-Gencs tájékabeli népnél.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi