1. Lemming pockok (Lagurus Glog.)

Full text search

1. Lemming pockok (Lagurus Glog.)
A lemming pockok sárgásszürke színű, rövid farkú, sötét hátvonallal mustrázott kis rágcsálók, amelyeket Miller éppen rövid farkukra való tekintettel a valódi pockoktól el is különített, jóllehet egyébként semmi nevezetesebb eltérést sem tudott rajtuk kimutatni.
A közönséges lemming pocok (Lagurus lagurus Pall.)
Fajunk mai földrajzi elterjedéséről Büchner a következőket írja: „A lemming pocok elterjedési körzete régebben az Ural-folyó középfolyásától a Jenisszei-ig nyúlt.” Szarudny nagy mennyiségben találta Orenburg közelében, a Szakmara mentén, valamint az Ural déli kiágazásai vidékén, s ezzel megállapította, hogy ennek a kis állatnak elterjedési körzete a mult század második felében észak felé nagyon kitágult. Még érdekesebb az a tény, hogy a közönséges lemming pocok a mult század végén a Volgát is átlépte, s ezzel behatolt a „Csernoszjem”-vidékre is. Ez a pocok-faj ma már ezen a vidéken nemcsak hogy megállapítható, hanem hellyel-közzel olyan tömegekben lép föl, hogy a mezőgazdaságra nézve jelentékeny csapásnak minősíthető, mert főleg az őszi vetést nagyon tönkre teszi. Tulajdonképpeni hazája azonban még ma is a Volgától és Uraltól keletre fekvő belső-ázsiai kírgiz pusztaság.
Szarudny szerint a közönséges lemming pocok a kötött talajú, ürmös, füves pusztákat kedveli, s innen nyomul be az árvalányhajas „Csernoszjem”-vidékre. A száraz, durva homok talajon is előfordul. A valódi lemmingek módjára olykor ez a faj is vándorlásnak indul. Így pl. 1880-ban nagy tömegek keltek át az Or-folyón, s ellepték az Ak-tjube mentének pusztáit. A havazás kezdetével megszűnt a vándorlás. A rákövetkező télen, s az utána való nyár folyamán is nagy tömegben volt ott ez a kis rágcsáló, s a gabonafélékben nagyon sok kárt tett. Az 1881. év őszén a vándorlás újból megindult, mégpedig nyugati és délnyugati irányban. 1882 július és augusztus havában elözönlötték az Ileknek, az Ural egyik balparti mellékfolyójának mellékét s egészen az Ural balpartjáig nyomultak elő, rajta azonban nem hatoltak keresztül. Az 1884. év tavaszán azonban már nagyszámban voltak a Csernaja Rucska mentén, vagyis az Ural jobb partján. Itt nagymértékben elszaporodtak, s még ugyanez év őszén tovább vonultak észak felé. Vándorlás közben nagy tömegekben mutatkoznak, ritkán láthatók kisebb – négyes – csoportokban. A vándorló tömeg széltében időnként semmiesetre sem volt keskenyebb egy kilométernyinél, s csak folyókon való átkelés idején tömörültek jobban össze. Mielőtt elhatározták volna magukat az átkelésre, hosszabb ideig ide-oda futkostak a folyó partján. A vándorlás kora hajnalban s körülbelül 3 órával napnyugta előtt történet; de valószínű, hogy egész éjen át is tartott. Mindez egészen úgy föst, mint az igazi lemmingeknél!
A közönséges lemming pocok lakása nem elágazó, a járat rövid, s a vacok csak néhány cm-nyire fekszik a fölszín alatt. A gömbalakú üreg, amelyben a tulajdonképpeni fészek is van, a járat végén, de olykor egészen elől foglal helyet. A fészket fűvel és üröm-hajtásokkal béleli ki s két, egymással szembenéző nyílással látja el. A járat is ürömmel van kibélelve s a bejáratot is ezzel torlaszolja el.
A lemming pocok nyár folyamán mintegy hatszor fiadzik, s minden alkalommal 3–7 kölyköt hoz a világra. Kedvenc tápláléka az Iris, tulipán, pusztai hagymafélék hagymái, valamint a bóka (Astragalus) magvai. Az állati táplálékot sem veti meg; Szarudny tanuja volt, amikor a lemming pocok sáskákat fogyasztott el. Fogságban tartott nőstény egymás után két ízben is fölfalta saját csemetéit s máskülönben is nagyon szerette a húst főve is, nyersen is. Ez a faj sokat szenved a tavaszi árvizektől, s jóllehet jó úszók, mégis nagyon sok pusztul el olyankor belőlük. Havazás után a lemming pocok a föld színén, a hólepel alatt készíti járatait, rendszerint a törpe mandola- (Amygdalus nana) s a bajmóca- (Spiraea crenata) bozótban. Szarudny fogságban tartott példányai nem szelídültek meg. Przewalsky ezt a fajt a központi Tien-san egyik platóján, több mint 3000 m tengerszín fölötti magasságban találta.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi