13. család: Pintyfélék (Fringillidae)
13. család: Pintyfélék (Fringillidae)
A pinty-félék az éneklőmadarak egyik legnépszerűbb családját alkotják. Sharpe „Handlist”-je 139 nembe osztott 1187 fajt és alfajt sorol fel. Csőrük kúpalakú, vastagsága nagyon változó, tövén többé-kevésbbé feltűnő duzzadással. A felső káva gyakran valamivel hosszabb az alsónál, mely fölött kissé kampósan hajlik át; némely fajoknál a kávák keresztezik egymást; a kávák élei egész a szájzugig behajlók; az alsó káva olykor fogazott. Lábuk nem nagyon hosszú, ujjaik többnyire rövidek és valamennyi fajnál gyenge karmokkal ellátva. A csűd hátsó részén a pikkelyek síma lemezzé forrtak össze, elől azonban pikkelyes. Farkuk mindig rövid, vagy legfeljebb közepes hosszú. Tollazatuk – kevés kivétellel – jól símuló.
A pinty-félék előfordulása kiterjed majdnem az egész földkerekségre. Kivételek az ausztráliai régió, vagyis a Molukki- és Pápua-szigetek, Ausztrália, óceánia, Tasmánia és Új-Zéland. Az északi fajok közül sok a költöző, míg a tropikus és szubtropikus vidéken előfordulók valamenynyien állandó madarak. De vannak olyan fajok is, melyek nyáron át hóborította vidéken élik szűkös életüket s nevelik fiaikat, s mégsem vesznek búcsút hazájuktól, bármily kemény tél is szakad rájuk. A költözők visszaérkezésükkel nyomon követik a hó eltakarodását s hazájukat csak akkor hagyják el, amikor a tél már beköszöntött.
A pinty-félék nagyon ügyesen futnak, vagy jobban mondva ugrálnak, s jól repülnek; énekük általában kellemes, de vannak közöttük valóban kiváló énekesek is. Meglehetős szaporák, hogy helyrehozzák azt a sok veszteséget, mellyel minden rendű-rangú ragadozó tizedeli állományukat. Néha az ember is ellenük fordul, hogy termését, veteményeit megvédje. Nagy általánosságban azonban nincs mit szemükre vetnünk, mert hiszen kárukat rendszerint csak kivételesen, hellyel-közzel és csak bizonyos időben látjuk. Hasznot ellenben annál többet hajtanak. S arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy élénkségükkel, kedves sürgés-forgásukkal, meg énekükkel mennyire felvidítják környezetüket. Minthogy igénytelenek és könnyen szelidülnek, azért sokkal alkalmasabbak a kalitkában való tartásra, mint az ehhez a rendhez tartozó többi madárfajok. Már ősidők óta ott voltak az ember körül, mint a ház környékének lakói és mint kedves szobatársak; némelyik itt-ott még a fülemilénél is nagyobb becsben van s sok madárkedvelő valósággal bálványozza őket. Az egyik faj, a közismert kanárimadár valósággal háziállat lett s mint ilyen eljutott a földkerekség minden tájára, ahol kellemes énekében a kunyhó gazdája éppúgy gyönyörködik, akár a padlásszobák vagy a fényes paloták lakója.
Ennek a családnak alcsaládokra való felosztása, ami azelőtt volt szokásban, pl. sármányok, igazi pintyek, magtörők alcsaládjára, s amely felosztás az európai fajokat tekintve egészen elfogadhatónak látszott, Ridgway legújabb tüzetes vizsgálatai alapján nem állhatja meg a helyét.
Téli pinty (Junco Wagl)
Verébsármány (Zonotrichia Sw.)
Sarkantyús sármány (Calcarius Bechst)
Sármány (Emberiza L.)
Veréb (Passer Briss.)
Pinty (Fringilla L.)
Karmazsinpirók (Carpodacus Kaup.)
Süvöltő (Pyrrhula Pall.)
Hosszúfarkú pirók (Uragus Keys. et Blas.)
Csicsörke (Serinus Koch.)
Kenderike (Carduelis Briss.)
Földi pinty (Geospiza Gould)
