DACIA FELOSZTÁSA TARTOMÁNYOKRA. HATÁROK ÉS HADSZERVEZET

Full text search

DACIA FELOSZTÁSA TARTOMÁNYOKRA.
HATÁROK ÉS HADSZERVEZET
A Marcius Turbo alatt megkezdett, de valószínűleg még a következő helytartó, Iulius Severus (120–126) kormányzására is áthúzódó szervezés Dacia határait, hadrendjét és a szomszédos barbaricumi területeket, tehát a Bánságot, Olteniát, Havasalföldet érintette. Az utóbbi évek leletei a rendezés időrendjét világosabbá tették ugyan, részleteit azonban (a provinciák belső határai, a procuratorok jogköre, a Duna bal partján fekvő erődöknek Daciához vagy Moesiához tartozása) ma is vitatják. Legkésőbb ebben az időszakban vonták ki Havasalföldről az alsó-moesiai hadsereg ott állomásozó egységeit; tehát feladtak egy, a dák háborúk alkalmával megszállt területet. Daciának az Olt folyótól nyugatra eső részéből Dacia Inferior (Alsó-Dacia) néven új tartományt hoztak létre. Ebben a tartományban legio nem volt, ezért élén lovagrendű procurator állt; belső igazgatásában bizonyos fokú önállóságot élvezett. Határa délnyugaton a Duna, északnyugaton Dacia Superior és a Diernától (Orsova) a Délkeleti-Kárpátok felé vezető vonal volt. Keleti határa bizonytalan: vagy az Olt menti táborsor, vagy a 25-35 kilométerrel keletebbre, az Olttal nagyjából párhuzamos megerődített vonal, az ún. Limes Transalutanus lehetett (9. térkép).

539. térkép. Dacia i. sz. 106–271 között
1 = birodalmi határ, 2 = provinciahatár; 3 = út; 4 = segédcsapattábor; 5 = legiótábor
A felosztás előtt Dacia többi része – az északi területet leszámítva – a Superior nevet kapta (Felső-Dacia). Ez Erdély központi részét és a Kelet-Bánságot foglalta magában egészen a Keleti-Kárpátokig. A legio IIII Flaviát Moesia Superiorba helyezték át, így Dacia Superiorban csak egy legio maradt, az Apulumban állomásozó XIII Gemina. A tartomány helytartója volt egyúttal a legio parancsnoka is. Mivel a római közigazgatás előírásai szerint 54konzulságot viselt személy csak több legiós tartomány élén állhatott, Dacia Superiort a következő évtizedekben a hivatali rangsor eggyel alacsonyabb fokán álló szenátorok kormányozták, akik csak a daciai helytartóságuk után lettek konzulok.
Valószínűleg már a 118-as rendezéskor vagy néhány évvel később (de még 124 előtt) a provincia északi részén, Észak-Erdélyben is újabb tartományt szerveztek a megszállt területen Dacia Porolissensis néven. Nevét a fontos katonai táborról, Porolissumról (Mojgrád) kapta. A tartományban legio nem volt, ezért lovagrendű procurator igazgatta, ugyanúgy mint Dacia Inferiort. Dacia Superior helytartója katonai tekintetben felügyeleti jogot gyakorolt a két másik tartomány (Inferior és Porolissensis) felett. A korábban egységes Dacia tehát három részre oszlott.
A katonai megszállás első 10-15 évének tapasztalatai révén létrejött a többé-kevésbé végleges védelmi, és azzal összefüggésben a közigazgatási rendszer. A birodalom a számára érdektelennek ítélt területekről kivonta a megszálló csapatokat. Dacia három résztartományának három külső, egyben birodalmi határszakasza (keleten, északon és nyugaton) a három irányból támadó ellenség felé frontvonalat alkotott. Ezek helyét a várható támadások iránya mellett a felszíni adottságok szabták meg – persze ugyanezek határozták meg az ellenséges támadások irányát is.
Dacia Porolissensis völgyekkel tagolt hegyeinek néhol sűrű táborsora az észak felől támadó szabad dák, dák kultúrájú kelta törzsek (anartii), valamint a később szintén észak felől érkező germán törzsek (buri) betöréseitől védte a tartományt. Nyugaton a határ legdélibb pontja valószínűleg az Aranyos vizénél kezdődött, majd a Bihari- és a Gyalui-havasok, a Vigyázó adták a védelmet. Itt katonai tábort nem ismerünk. Északabbra a gyalui (Gilău) és a sebesváraljai (Bologa) táborok a Sebes-Körös és a Szamos völgyét védték. A Meszes hosszú gerince és szokatlanul közeli táborai (Vármező-Buciumi, Magyaregregy-Românaş, Romlott-Romita, Porolissum két tábora a Pomet és a Csitera magaslatokon) az északi határt és az átjáróként szóba jöhető völgyszorosokat védték. A tihói tábor (Tihău) a Cikói-szorost őrizte. A táborok között és előtt az őrtornyok sűrű lánca tartotta szemmel a barbaricumi limeselőteret. Keletebbre a Haragos, az Ilosvai- és a Lápos-hegységek belső vonulatai alkották a határt az alsókosályi (Căşeiu = Samum?) és az alsóilosvai (Ilişua) táborokkal, majd a határ egyre inkább dél felé fordulva a Borgói- és a Kelemen-havasokra, végül a Keleti-Kárpátok (Alpes Bastarnicae: Tabula Peutingeriana) belső, nyugati vonulataira támaszkodott. A délnyugati lejtőkön épült Jád (Iad-Livezile), óvárhely (Orheiul Bistriţei), a Maros-völgyben Marosvécs (Brîncoveneşti) tábora. Ez utóbbi Dacia Porolissensis legdélibb tábora volt a keleti fronton.
Dacia Superiorban a Bánság sík vidékén a szarmata–jazigok jelentették az ellenséget. Határerődöket is csak a déli, bánsági határszakaszról ismerünk. 55A védelmet megkönnyítették a Szörényi-havasok, a Retyezát, és viszonylag laza táborsort tettek lehetővé. A Bánságban egy nyugati, külső erődsor épült a lederatai (Palanka) hajóhídtól a Tibiscumba (Zsuppa, Jupa) vezető út mentén: Gerebenc (Grebenac), Arcidava (Varadia), Versec (Vršac, Jugoszlávia), Centum Putei (Szurduk, Surduc), Bersovia (Zsidovin, Berzovia), Aizis (Furluk, Fîrliug). A drobetai híd nyugati szomszédságától, Diernától egy másik, ugyancsak erődített út is vezetett Tibiscumba (Pretorium-Mehadia, Ad Pannonios-Teregova, Agnaviae-Závoly, Zăvoi). Északabbra, a Maros-völgyig nincsenek táborok: a védelmet a Ruszkai-havasok nyújtották. A Maros völgyét Micia (Vecel, Veţel), Felsővárosvíz (Orăştioara de Sus), Bucsum (Bucium), Csigmó (Cigmău), végül az apulumi legióstábor zárta le. A Marosvölgytől északra az Erdélyi-Érchegység és a Bihari-hegység volt a határ.
Dacia Superior északkeleti határa a Keleti-Kárpátok nyugati, legbelső vonulatai voltak (a Görgényi-havasok és a Hargita). Táborai: Mikháza (Călugăreni), Sóvárad (Sărăţeni), Énlaka (Inlăceni), Székelyudvarhely (Odorhei Secuiesc), Homoródszentpál (Sînpaul). A keleti front körzetében Dacia Superior és Inferior közös határa bizonytalan.
Dacia Superior legiója a három tartomány központi részén, Apulumban állomásozott.
Dacia Inferior északkeleti és keleti határa volt birodalmi határ. Északkeleten a Keleti-Kárpátok belső vonulatain vezetett a határ az olthévízi (Hoghiz), oltszemi (Olteni), komollói (Comolău), nagyborosnyói (Boroşneul Mare) táborokkal. Az Ojtozi-szorost az előretolt berecki (Breţcu) tábor ellenőrizte. Délnyugatra az Olt mellett Kissink (Cincşor), Földvár (Feldioara) táborai után a Caput Stenarum (Bojca, Boiţa) a Vöröstoronyi-szorost őrizte. Délebbre természetes akadályok nem tették könnyebbé a védelmet, ezért az olteniai síkságon sűrű táborsort kellett létrehozni. Itt támadás az al-dunai szarmata–roxolánok részéről volt várható. A keleti határt két védelmi vonal biztosította. A belső, nyugati vonal az Oltot kísérte: a táborok a bivolari, racoviţai, copăceni, rădăcineşti építési feliratok alapján Hadrianus uralkodásának a végén már valószínűleg kőből épültek át (CIL III, 12 601, 12 605, 13 795, 13 796). A megszokott méretű táborok mellett (Slăveni: 169 × 190 m) kisméretű erődök sorakoztak (Copăceni, Titeşti, Bivolari, Sîmpotin, Stolniceni, Enoşeşti). Az Olt-limestől keletre, 25-30 kilométerre, észak–déli irányban egy külső védelmi vonal is húzódott, párhuzamosan az előbbivel („Limes Transalutanus”). Feltárások hiányában még ma sem dönthető el, hogy ezt az erődvonalat mikor állították fel. Megépülését általában a 2–3. század fordulójára teszik. Néhány évtized múlva, a 3. század közepén már fel is adták. Az egyes táboroknál feltárás nélkül is legalább két építési periódus figyelhető meg (Săpata de Jos, Urluieni, Băneasa): ugyanis közvetlenül egymás mellett két erőd nyomai látszanak ma is, s egyidejű használatuk nem lehetséges. Ezért a külső vonal táborainál hosszabb ideig tartó használat 56tételezhető fel, és így a 2–3. század fordulója előtt is megépülhettek. E táboroktól 150-300 méterrel keletebbre kb. 3 méter magas földsánc is húzódott. A védelmi vonal északon az Olt menti erődsorhoz hasonlóan északkelet felé fordult (Pürkerec-Purcăreni, Cîmpulung táborai), majd a Törcsvári-szoros két végét a rukkori (Rucăr) és a barcarozsnyói (Rîşnov) erődök őrizték.
Dacia katonai védelmének a rendszerét a Barbaricumba mélyen benyúló helyzete határozta meg: hosszú határon és három oldalról is védeni kellett. Ahol áthatolhatatlan hegyek határolták, ott nem építettek táborokat. A mélységben tagolt védelmet a provincia belsejében, a folyóvölgyekben épült táborok jelentették. A már említett Maros mentieken kívül: Gyalu (Gilău) a Hideg- és a Meleg-Szamos találkozása alatt, Szamosújvár (Gherla) a Kis-Szamos mellett a Napocába vezető utat biztosította északi támadás ellen. Maroskeresztúr (Cristeşti) a Maros-völgyet, Segesvár (Sighişoara) a Nagy-Küküllő völgyét védte keleti támadás ellen. A bánsági és olteniai táborok pedig egyben a birodalomba vezető összeköttetést is ellenőrizték.
A tartomány szélein fekvő táborok tehát –- más provinciákhoz hasonlóan – egyértelműen meghatározták a provincia kiterjedését, azaz a birodalom itteni határait.
Dacia táborainak a száma 80 körül volt. A régészeti kutatások elégtelensége miatt a táborok építésének időrendje nem ismert: lehetséges, hogy közülük néhány csak rövid ideig állt fenn. Az erődök nagy számát az is okozza, hogy az Olt menti limesen és a Transalutanuson csak néhány szokásos méretű tábort építettek, közöttük tucatnyi kis erőd volt; egy katonai egység ezért nyilván több erőd helyőrségét is ellátta. Dacia Porolissensisben i. sz. 164-ben a 15 katonai tábor helyőrségét 3 lovas- és 12 gyalogoscsapat adta. Összlétszámuk, a legióskülönítményeket nem számítva, kb. 11 500 katona volt. Dacia teljes haderejét a 2. században a legiókkal együtt 45-50 ezer főre becsülik.
A táborok legkorábbi, föld–cölöp szerkezetű periódusát mintegy 15 tábor esetében lehetett eddig ásatásokkal megfigyelni. Később a táborokat részben vagy egészében kőfalakkal, védművekkel átépítették. Ez a munka néhány esetben már Hadrianus uralkodása alatt megkezdődött és Antoninus Pius uralma idején folytatódott; másokat csak a 3. század elején építettek át.
Hadrianus korában a Tisza-torkolattól a Fekete-tengerig terjedő területen is állandósult a birodalom védelmi rendje. Dacia meghódítása előtt Moesia Superior rövid birodalmi határát a Tisza-torkolattól az Almum (Lom) és a Ciabrus (Cibrica) folyócskáig két legio védte (7. térkép). Singidunumban (Beograd) vagy Ratiariában (Arčar, Bulgária) a legio IIII Flavia, Viminaciumban (Kostolac) pedig a VII Claudia. Keletebbre, Moesia Inferiorban egymástól nagyjából egyenlő távolságra fekvő három tábor (Oescus = Gigen, Novae = Szvistov, Durostorum = Szilisztra) a legio V Macedonica, az I Italica és a XI Claudia őrizte a határt. Dacia meghódítása után ez a szabályosan eloszló 57védelmi rend módosult. Dacia déli, a birodalommal közös dunai határát már nem kellett nagyobb hadsereggel őrizni, de a hosszú Moesia Inferior-i határ védelmére továbbra is 3 legióra volt szükség. Ezért a daciai határszakaszról a Duna-deltához, Troesmisbe (Igliţa) vezényelték az oescusi legiót (V Macedonica). A legio IIII Flavia a rövid Moesia Superior-i dunai határszakaszról Dacia megszálló seregébe került. A ratiariai tábort felszámolták. Helyén, mint Oescusban is, Traianus coloniát alapított (10. térkép). A két legióstábor áthelyezése, illetve megszűnése bizonyítja, hogy a birodalom és Dacia közös határán a megszálló erőt gyengítették, ha a segédcsapattáborok esetében a további részletek ásatások hiányában ma még ismeretlenek is.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi