A KRÍMI HÁBORÚ HATÁSA

Full text search

A KRÍMI HÁBORÚ HATÁSA
1853-ban az osztrák császárság tőszomszédságában súlyos háborús konfliktus keletkezett. I. Miklós cár, Törökország európai hatalmának megtörésére készülve, július folyamán megszállta hadaival a szultán fennhatósága alatt álló román fejedelemségeket.
A Habsburg külpolitika nehéz választás elé került. Ellenforradalmi szövetségi szolidaritás fűzte Oroszországhoz, s a tábornoki kar jelentős alakjai a cári akciót akarták támogatni. A dunai fejedelemségek orosz megszállása ugyanakkor veszélyeztette Ausztria balkáni pozícióit, a szabad hajózást, s a kormányzat polgári elemei, így Bach is az Oroszországtól való eltávolodásra törekedtek. Őszre derült ki, hogy Anglia és Franciaország egyértelműen Törökország oldalára áll, utóbbi ettől felbátorodva október 16-án hadat is üzent Oroszországnak. Az előnyös fekvése miatt felértékelődött Habsburg-birodalom megnyeréséért mindkét oldal részéről kisebb versenyfutás kezdődött. A cári udvar csak pozitív semlegességre, Anglia és Franciaország már lehetőleg katonai együttműködésre próbálta rábírni Ferenc Józsefet, aki először a mindenoldalú semlegességet választotta, majd amikor nem tudta elérni a román fejedelemségek kiürítését, s ráadásul úgy ítélte, hogy Szentpétervár a balkáni felszabadító törekvéseket is pártolja, politikailag szembefordult a cárral. Ahogy a nyugati flotta megjelent a Fekete-tengeren, és felszólították Oroszországot a fejedelemségek kiürítésére, Ausztria megállapodott Poroszországgal, majd Franciaországgal és Angliával, végül 1854 júniusában Törökországgal. Mindez együttesen már elegendő fenyegetés volt ahhoz, hogy a cár valóban kivonja csapatait Moldvából és Havasalföldről, noha a „perfid Ausztria kemény megbüntetését” is fontolóra vették. Ausztria 1463tehát – a várakozással ellentétben – nem segítette Oroszországot, sőt, változó értékű semlegessége felért egy hátbatámadással.
Erdélyben és a Bánságban már 1853 tavaszától hozzáláttak a csapatok megerősítéséhez, 1854 tavaszára a „megfigyelő hadtest” létszáma másfélszázezerre emelkedett, ami a gazdasági életben is éreztette hatását. A helytartóság elrendelte a terményrekvirálást, anélkül azonban, hogy a felvásárlási árakat rögzítette volna. A paraszti és úri birtokosok számára szinte aranyesőt hozott a háborús idő átmeneti konjunktúrája, a városok lakóit azonban kellemetlenül érintette. Gyors áremelkedés és élelemhiány köszöntött be, ezt viszont az Alföldről hozott gabonával lehetett mérsékelni. A rossz hadtáprendszer következtében a lakosságra nehezedett a fuvarozás kényszere, ami a forgalmas Maros menti út lakóinak valóságos meneküléséhez vezetett.
A Portával kötött 1854. június 14-i megállapodás alapján a távozó orosz hadak helyére Hess táborszernagy főparancsnoksága alatt augusztus és szeptember folyamán 40 ezer osztrák katona (3200 lóval és 92 ágyúval) vonult be a dunai fejedelemségekbe, hogy ezen a hadszíntéren semleges zónát teremtsen a két hadviselő fél között, és biztosítsa a balkáni status quót. Az osztrák csapatokkal visszatért országába a közel egy éve elmenekült két román fejedelem is.
Moldva és Havasalföld megszállásával a titkos szervezkedést meg-megújító magyar emigráció fontos felvonulási területet vesztett el, hiszen az osztrák parancsnokság kíméletlenül üldözte Kossuthék emisszáriusait. A török birodalom közelsége, a fejedelemségek népének magyarszimpátiája, kormányainak ingadozó magatartása korábban lehetőséget kínált arra, hogy az emigráció a Kárpátok túlsó oldalán közlekedési és utánpótlási bázist építsen ki. Láttuk, hogy Bukarest volt az 1851-ben tervezett, kudarcba fulladt szervezkedés egyik központja. A krími háború viharfelhőinek gyülekezésével karnyújtásnyi közelségbe került a várt nagy európai konfliktus, melyben – úgy képzelték – a cári Oroszországot támogató Habsburgok ellen a monarchia elnyomott népei (a nyugati hatalmak oldalán) fegyverrel vívják ki szabadságukat. Gál Sándor 1853 tavaszán titkos toborzóúton járt Erdélyben, a jelentkező székelyeket a fejedelemségek városaiban gyűjtötte össze. Kossuth és Dumitru Brătianu októberben megállapodtak abban, hogy közös cselekvésre hívják fel a monarchia magyar és román népét, s a győzelem után Erdély lakói maguk döntsék el, külön fejedelemségben vagy Magyarországgal unióban kívánnak-e élni. Decemberben a román fejedelemségekbe küldték Berzenczey Lászlót a baráti kapcsolatok szorgalmazására, aki azután a következő évben a román emigrációval együttműködve jelentős szervező munkát végzett az otthoni felkelés előkészítése érdekében. A tervekből azonban nem lett semmi, mert a nyugati hatalmak lemondtak arról, hogy a Duna mentén támadják meg Oroszországot, a monarchia pedig kívül maradt a háborún. A magyar és román légiók felállításának gondolata éppúgy kútba 1464esett, mint a Dalmáciától a Fekete-tengerig és Bukovináig terjedő 24 milliós konföderációt hirdető Klapka vágya a törökökkel együttműködő al-dunai felkelősereg főparancsnokságára. A fejedelemségek osztrák megszállása útját vágta a további készülődésnek, hiszen még az angol szolgálatban álló Türr Istvánt is elfogták Bukarestben, titokban Brassóba vitték, s bár angol intervencióra kiszabadult, előbb közölték vele a hadbíróság halálos ítéletét. A krími háború gyors befejezése arról győzte meg az emigránsokat, hogy a nyugati hatalmak nem akarják mindenestől megváltoztatni a kelet-európai erőviszonyokat. Kossuth, Ledru-Rollin és Mazzini 1855. őszi kiáltványa már jelzi azt a később elhomályosodó sejtést, hogy Európa keletjének polgári demokratikus alapú nemzeti átalakulása csak egy Nyugat-Európában bekövetkező nagyobb demokratikus változás után kerülhet sorra.
A dunai fejedelemségek osztrák megszállása 1857 márciusának végéig tartott. Lehet, hogy ez segített megmenteni a román fejedelemségeket a hadszíntérré válástól, bizonyos azonban, hogy az a néhány modernizációs intézkedés, amelyet a császáriak hoztak – mint például a távíró bevezetése, az Erdélybe vezető utak nagy erőfeszítéssel történő rendbehozatala, a postaforgalom fejlesztése, az ország gondos feltérképezése –, nem volt elégséges a román vezető körök megnyerésére. 1854-ben még bojárdelegáció érkezett Nagyszebenbe megköszönni a megszállást, de egy év múlva már ellenséges volt az ottani nép magatartása. A politizáló értelmiség látta, hogy az osztrákok nemcsak a magyar emigrációnak, hanem a román uniós törekvéseknek is ellenségei. Az osztrák gazdasági expanzionizmus pedig egyenesen veszélyérzetet váltott ki. A bécsi hivatalos körök beismerték, hogy semmilyen mélyebb politikai befolyást nem sikerült szerezni a Kárpátokon túl.
A román fejedelemségek megszállása nyomán a birodalom évi deficitje és államadóssága megnövekedett, aminek káros pénzügyi hatását már 1853-tól dupla diszázsió – az állampapírok és a bankjegyek árfolyamkülönbsége, valamint a papírpénz és az ezüstár eltérése – tetézte. A kormány 1854-ben kényszermegoldásként 500 milliós „nemzeti kölcsön” jegyzésére szólította fel a lakosságot, ami az érdemeket kereső tisztviselők pressziójától kísért „önkéntesség” formájában ment végbe. Erdély adóképességének egyik legjobb ismerője, a szász Bedeus hihetetlenül magasnak érezte a 13 642 194 forintot, amit főként kárpótlási kötvényekhez jutott nagybirtokosokkal, gazdag szász polgárokkal és a városokkal jegyeztettek, s amiből 11 milliót sikerült is behajtani.
A krími háború s az új helyzetet szentesítő párizsi béke összetörte a szent szövetségi rendszer maradványait, Oroszország hosszú évekre megszűnt Európa csendőre lenni, kiszorult a Dunáról is, mivel Moldva visszakapta Dél-Besszarábiát. Nem alaptalan azonban az a nézet, hogy a háború igazi vesztese az osztrák császárság volt. Mindenekelőtt azért, mert ellenséges fellépésével szétrombolta Ausztria és Oroszország százéves barátságát. Az 1856. április 15-i 1465párizsi egyezmény azután elütötte Ausztriát attól, hogy a román fejedelemségeket fegyveres ellenőrzése és politikai protektorátusa alatt tartsa. Nem tudta útját vágni Moldva és Havasalföld uniós törekvéseinek, s nem tudta azokat teljesen a birodalom gazdasági érdekszférájába vonni. A két és fél éves megszállás mérlege az volt, hogy Ausztria kimutatta alkalmatlanságát az Oroszország kiesésével keletkezett hatalmi űr egyedüli kitöltésére. Franciaországot erősödő szálak fűzték a háborút végigcsináló Cavour Piemontjához, s ezzel kirajzolódtak egy Ausztria-ellenes francia–olasz szövetség keretei.
Az újságok Erdélyben is sokat írtak a krími háborúról, de még nem volt feltűnő, hogy a Habsburg-monarchia veszélyesen elszigetelődött a nagyhatalmak között. Látszólag még a megszilárdulás korszakát élte az új rendszer, és kifelé is erőt mutatott.
Az uralkodó a politikai foglyok közül 1857-ben sokakat amnesztiában részesített, ezek elkobzott javaikat is visszakapták, 1858-ban az emigránsok közül többen hazatértek. Az enyhülő politikai atmoszféra kedvezett a kulturális életnek. Meggyorsult az Erdélyi Múzeum szervezése, az erősödő Gazdasági Egylet pedig (a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara támogatásával) a Nagyvárad–Kolozsvár–Brassó vasútvonal építése érdekében már a politikát is érintő propagandatevékenységet folytatott. Schwarzenberg kormányzó keménykezű helyettesének, Bordolo tábornoknak halála után, 1857 őszétől a magyarországi kapcsolatok szabadabban megmutatkozhattak. A kolozsvári lóversenyek 1858 nyarán politikai összejövetel rangjára emelkedtek, Tisza Kálmán, Wenckheim Béla és mások ott találkoztak az erdélyi „közélet” liberális irányítóival, s elhatározták, hogy a jövőben minden ünnepélyes alkalommal nyíltan is kimutatják együvé tartozásukat.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi