BETHLEN GÁBOR HAZAI ELLENZÉKE

Full text search

BETHLEN GÁBOR HAZAI ELLENZÉKE
Bethlen belső ellenfeleit uruk hadakozása hidegen hagyta, a pompa előállítására fordított tettei pedig kifejezetten ingerelték őket. Nem véletlen, hogy a régen szunnyadó rendi ellenállás nagyjából a partnerek elképesztését szolgáló fejedelmi pompa megjelenésével egyidőben ébredt fel. Nyílt hangot először a szászoknál kapott, akiknek városaiban Bethlen fejedelmi árucsarnokok felállítását tervezte 1625-ben. A felséges konkurens kilátásba helyezett megjelenése természetesen felbolydította őket. Ellenintézkedéseket mérlegelnek, de csupán fenyegetőzés jut az eszükbe. Maguk is felhagynak a kereskedéssel – állítják, de nyilvánvaló, hogy semmi ilyet nem fognak tenni. Fellépnek az 685országgyűlésen is: átiratukban kijelentik, hogy a fejedelem hadakozását a továbbiakban sem pénzzel, sem katonával nem segítik. Megtagadják az adót.
A szászok feltehetőleg a többség támogatására számítanak a diétán, de – jóllehet az egész országgyűlés kedvetlen – nem áll melléjük senki. Ez az 1625-i országgyűlés egyébként feltűnően néptelen is; a nikolsburgi békében Erdélyhez csatolt megyék először meghívott rendjei testületileg távol maradtak, de otthon ül az Erdélyből hívottak jó része is. A minden körülmények között realista fejedelem azonban, ahelyett, hogy a gyér látogatottság okán töprengene vagy megtorlást fontolgatna, a néhány jelenlévőt használja fel. Megszavaztatja velük azt, amit 1614-ben nem sikerült: lerombolják a szász náció rendi különállásának privilégiumait. Korábban erre a politikusok nem voltak hajlandók. Felhetőleg azért zárkóztak el, mert a központi hatalommal folytatott harcon iskolázott jó politikai érzékkel tudták, hogy a rendek kiváltságainak három rendszere Erdélyben egymást feltételezi. Az egyikkel szemben indított támadás könnyen fordul a másik kettő ellen is. Most, 1625-ben, a néptelen gyűlés mégis kedvére tesz a fejedelemnek, nyilván egyszerűen azért, mert a jelenlévők Bethlen Gábor leglojálisabb emberei.
A többiek csendes ellenállása viszont már évek óta érlelődött. Az első jele Péchi Simon elpártolása lehetett; Bethlen 1621. május 19-én vagy 20-án tudta meg róla, hogy a fejedelmi széket akarja elfoglalni. Az üggyel alighanem csupán az elégedetlenség jéghegyének csúcsa emelkedett a napvilágra, a fejedelem azonban nem kíváncsi az egész méretére. Az eljárásait mindig is jellemző hajlékonysággal nem sokat szellőztette az ügyet. A tegnap még bizalmas kancellárt azonnal elfogatta, mondvacsinált vádakkal bebörtönöztette, majd elfeledkezett róla. Péchi rokonai és barátai pedig, az Erdélyben hagyományosan ellenzéki urak köre, amely azonban Bethlen mellett – eddig úgy tűnt – felhagyott az ellenzékiséggel, ugyancsak nem bolygatta az ügyet. Egyedül a sógora, Kornis Ferenc kilincselt időnként Péchi érdekében, de évekig nem ért el semmit.
1624-re viszont megváltozott a helyzet. Ősszel tekintélyes személyiségek csoportja járt közben Péchi kiszabadításáért. És a fejedelem most sem lesz hűtlen magához: ahelyett, hogy a szóban forgó politikusok és Péchi kapcsolatait vagy egymáshoz való viszonyukat firtatná, az erdélyi körülmények között óriási, az ország adójával körülbelül egyenlő összegért, 88 500 Ft kezességért kiadja nekik a volt trónkövetelőt.
Közvetlenül Péchitől nem is kellett tartania, mert a valamikori kancellárt a várfogság évei megtörték, politikai ambícióit elaltatták. Nem lehetett azonban nem felfigyelnie a Péchiért közbenjáró együttesre. Nincs még egy névsora az erdélyi történelemnek, amelyben úgy együtt volna az ország valamennyi politizáló eleme, mint a kezeslevél aláírásaiban. Soha a hét megye urai nem voltak hajlandók az erdélyiekkel közösséget vállalni, most az egyik leghatalmasabb, Alaghy Menyhért vezetésével felső-magyarországiak is 686vannak a kezesek között. Aztán aláírnak erdélyi magyarok, szász előkelők, székelyek, mint Lázár István vagy Székely Mózes. A városok képviseletében közöttük van Kolozsvár. A fejedelemmel való szembenállás hozza létre a Bethlen uralma alatt élő különböző közjogi és társadalmi elemek első eleven politikai kapcsolatát. Ennek létrejötte oly nyilvánvaló, hogy a kívülállók is észreveszik. Egy magyarországi úr, aki II. Ferdinánd megbízásából az 1625-i országgyűlés idején járt Erdélyben, egyenesen a hét felső-magyarországi és a fejedelemségbeli megyék, sőt a hajdúk „confoederatio”-járól tud. A szövetség megkötésekor szerinte halálig tartó ellenállást fogadtak a fejedelemmel szemben, mert ellenzik háborúit. A vezér Alaghy Menyhért, aki szolgákat tart Erdélyben, hogy a fejedelem esetleges hadakozási szándékáról értesítsék.
Bethlen országában azonban nincs mivel szemben és nincs hol ellenállni. A fejedelem egyszerűen még a saját kedvére összeállított országgyűléssel sem tárgyaltat lényeges döntéseket. A hadjáratot pedig semmiképpen nem akadályozhatják meg, hiszen a csillagászati méretű költségek elenyésző töredéke kerül ki a rendek beleszólásától függő 60–80 ezer forintnyi adókból. Ezek akár el is maradhatnának. 1625 után az országgyűléseken azonban még így is érezhetővé válik valami ellenséges hangulat. 1626-ban Bethlen második feleségét vita nélkül utóddá választják ugyan, a következő esztendőben viszont – régen nem történt ilyen – egy fejedelmi propozíciót nyíltan visszautasítanak, egy másik teljesítését pedig elodázzák. Gyulafehérvárott majd jövőre építkeznek – ígérik, és a várra nem szavaznak költségeket. 1628-ban aztán a Bethlen Gáborral szembeni követelések egész kis csokra gyűlik össze: adják ki a kincstár birtokaira szökött jobbágyokat; ne fogadjanak be ilyeneket a katonák közé; vegyék el a rossz pénzt is az adóba.
Az ellenállás mindenfelől érkező jelzései közepette Bethlen Gábor megint csak a nyílt összeütközést a lehetőségek szerint mindig elkerülő módszere szerint jár el. Természetesen nem lép fel Alaghy Menyhért ellen, aki gazdagsága mellett 1625-ben még országbíró is lett, a második rendi méltóság a királyi Magyarországon. A többi hatalmassal szemben sem indul semmilyen néven nevezhető akció. Közülük egyedül Haller Györgyre bizonyítják rá a hűtlenséget, de ez csak azután történik, hogy II. Ferdinánd uralma alá futott. Az ellenzék működése azonban semmiképpen sem kívánatos. És Bethlen most az egyszer az elrettentés alkalmazása mellett dönt. 1629-ben hónapokig tárgyalják egy jelentéktelen figura, Szombathelyi Márton hűtlenségi perét. A vád szerint mindent elkövetett, amit Erdélyben lehet, a szultánnál, a császárnál, a lengyel királynál és a moldvai vajdánál indított „alattomban való álnok és ártalmas praktikákat” Bethlen Gábor ellen, és azon igyekezett, hogy „ez mi szegény hazánkot megháborítsa …”* Szombathelyi azonban bírái jóindulatára bízza magát. Nem is csoda, hogy reménykedik, hiszen Bethlen 687Gábor uralma alatt az erdélyiek elszoktak a felségsértési ügyektől. Most mégis bekövetkezik a hihetetlen: Szombathelyi Mártont bűnösnek találják, és halálra ítélik.
Uo. 8. 499.
Nem tudhatni, mik voltak Bethlen további tervei, mert már nem maradt ideje újabb intézkedésekre. Élete utolsó hónapjait – tudta, hogy meghal – a nikolsburgi békében kapott megyék ügyének szentelte. Rá akarta venni legbefolyásosabb hívét, Rákóczi Györgyöt, hogy ne térjen vissza II. Ferdinánd hűségére. A fiatal főúr azonban nem támogatta Bethlennek e szándékát. Egy tőle kapott levél hátára ráírta: „rossz és káros dologra akarónak venni… véghez nem vihetvén.”*
Idézi SZILÁGYI S., i. m. 143.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi