A nyugati végek helyzete

Full text search

A nyugati végek helyzete
Elöljáróban idézzünk fel néhány fontos gazdasági tényt. Az 1580-as évek második felében a sorozatos pénzleértékelés és az infláció miatt az oszmán pénzrendszer alapja, az akcse értéke – az aranyhoz viszonyítva – felére csökkent. A kincstár deficitje 1590–1593 táján átlagban megközelítette az évi 100 millió akcsét. Az udvari zsoldosok létszáma folyamatosan nőtt, a janicsároké 25 000 fő körül mozgott az 1590-es évek elején. 1590 nyarán Szinán nagyvezír azt állította, hogy Szülejmán szultán idejében a janicsároknak hathavonta 6 600 000 akcse illetményt fizettek, 1590-ben viszont már 15 300 000-et. Nagyvezír hovatovább csak olyan személy lehetett, aki elég gazdag volt ahhoz, hogy zsoldosztáskor kisegítse az államkincstárat. 1593. január végén Szinán pasa így reagált a hírre, hogy ismét nagyvezírré nevezték ki: „Tudtam, hogy így lesz; fösvény nagyvezírekkel nem lehet kormányozni!” Ezekben az években többször megesett, hogy a szultán különféle praktikákkal megadóztatta az elvileg adómentes katonai vezető réteget is.
Kevésbé szokták hangsúlyozni, hogy a fizetési nehézségek a tartományokban éppen úgy jelentkeztek, mint a fővárosban. Különösképpen igaz 401ez a katonákkal jól megrakott nyugati végekre. A rendeletek szóhasználata szerint a boszniai és a budai vilájetekben a zsoldos katonák illetményében „teljes hiányok” (külli muzájaka) mutatkoztak. Ugyanígy akadozott az élelemellátás. Budán a gabonahiány 1590 szeptemberében lázadáshoz és a pasa megöléséhez vezetett. 1592-ben Boszniában 400-nál több várkatonát nem találtak a helyén. A jelentésekben sűrűn panaszolják, hogy a határmenti tartományok várkatonái és timár-birtokosai posztjukat elhagyva saját ügyeikben járnak-kelnek, vagy főemberek szolgálatába szegődnek.
A kincstár már az 1580-as években úgy próbált segíteni magán, hogy a hiányzó összegeket „kardváltság”, „élelemváltság”, „borváltság” stb. címén kivetette a helyi lakosságra, s felemelte a keresztény alattvalók fejadóját, a dzsizjét. A pótadók terhét azonban a termelők nem bírták, ezért azok egy részét a központi kincstár 1590-ben megszüntette, s 1590–91-ben az egész birodalomra kiterjedő szandzsákösszeírásokba kezdett, hogy új forrásokat (ifráz) tárjon fel a központi és a tartományi zsoldosok fizetéséhez. A kísérlet – a várakozásokkal ellentétben – lehangoló eredményt hozott, az udvar ezért 1591-ben véglegesen leállította a belső tartományok összeírását. A budai, a boszniai és a temesvári vilájetekben egy évig folytatták még az összeírásokat, de csak úgy tudtak némi többletbevételt kimutatni, hogy a kincstár rátette a kezét a timár-birtokok egy részére. A legjövedelmezőbb birtokokat lefoglalták, az új igénylőknek pedig semmit sem adtak (legfeljebb fantombirtokokat a királyi Magyarországon).
Ezekkel az intézkedésekkel a kormány a határmenti katonaság minden rétegét maga ellen hangolta, és kevés hiányzott ahhoz, hogy lázadás törjön ki közöttük. A zsoldosok illetménye továbbra is ritkán és hiányosan érkezett, a megmaradt timár-birtokosok reáljövedelme pedig tetemesen csökkent, hiszen végül az 1580. évi (tehát az akcse nagymérvű leértékelése előtti) névértéken utalták ki birtokaikat. A határvidéken mindig megtalálható önkéntesek és egyéb birtokra vágyók népes serege ugyanakkor teljesen hoppon maradt. E jelentős, együttvéve több tízezer főre rúgó katonaság elkeseredését növelte, hogy ezzel egyidejűleg a magyar, a német és a velencei végvári katonák hatalmas összegeket sajtoltak ki az oszmán területekből. A szolnoki bég azt jelentette a Portára, hogy szandzsákjának 9000 adóegységből (háne) 4000-nél több adózik a keresztényeknek. Boszniában állítólag 10 000 háne fizetett rendszeresen az „uszkokoknak” és „frenkeknek”, azaz a velencei zsoldban álló katonáknak. Ijesztően leromlott a határterületek közbiztonsága is. A keresztény csapatok mélyen a hódoltságban portyáztak, raboltak és dunai hajókat fosztogattak. Az isztambuli kormányzat sorra cserélte le a magyarországi szandzsákbégeket. 1592 elején azzal fenyegette meg a székesfehérvári, a szigetvári és a simontornyai kormányzókat, hogy amennyiben nem vigyáznak jobban, nemcsak állásukat, fejüket is elveszthetik. De ez sem segített. Ilyen körülmények között az itteni hadsereg „hivatásos” állománya 402és mindazok a katonák, akik a megelőző hosszú békeidőszakban sereglettek a végekre megélhetést keresve, egyre inkább úgy látták: csak az expanzió, új adóztatható területek megszerzése segíthet rajtuk. 1590-től kezdve egyre nagyobb nyomást fejtettek ki a háború megindítása érdekében, s csak idő kérdése volt, hogy ez a „ruméliai” vagy „nyugati lobbi” mikor találja meg azokat a szószólókat, akik megfelelő súllyal tudják képviselni érdekeiket a Portán. E lobbi vezéralakja lett Dervis vagy Telli Haszán pasa, aki 1591 tavaszán foglalta el a boszniai beglerbégi posztot.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi