3. Közép-Európa anyagi és katonai segítségének következményei a határvédelem irányításában
173. Közép-Európa anyagi és katonai segítségének következményei a határvédelem irányításában
A Habsburg Birodalomból a fent említett számos formában érkező igen tekintélyes segítségnek az ország politikai és katonai életét a 16. század elejéig a budai királyi tanácsban (consilium regis) irányító magyar rendek számára óriási ára volt. Attól a pillanattól kezdve ugyanis, hogy 1526 őszén az első német gyalogos Magyarország földjére lépett, súlyos hatásköri konfliktusok támadtak az ország hadügyének irányításáért a középkorban felelős magyar rendi főméltóság, a nádor–helytartó (palatinus, locumtenens), illetve az osztrák tartományok zsoldján Magyarországra érkező idegen csapatokat vezető királyi főhadparancsnok (Oberstfeldhauptmann in Ungarn) között.24 A nádor – vagy a tisztség betöltetlensége esetén a helytartó – és az idegen fővezér azonban mindenképpen együttműködésre volt utalva, ha valóban sikereket akart elérni a Szapolyai János király, majd fia, János Zsigmond (1540–1571), valamint a törökök elleni összecsapásokban. Az e téren kényszerű, de elmaradhatatlan együttműködés nem volt zökkenőmentes, sőt ténylegesen küzdelemmé vált, hiszen a tét óriási volt: ki irányítja a jövőben Magyarország hadügyeit és védelmi politikáját, illetve ezzel összefüggésben a határvédelmi rendszert és a keleti diplomáciát (Ostpolitik). Ezzel pedig mind a magyar rendek, mind I. Ferdinánd király bécsi haditanácsosai, illetve az utóbbiak magyarországi képviselői, az említett főhadparancsnokok tökéletesen tisztában voltak.
24 Kiss István, R[ugonfalvi]: A magyar helytartótanács I. Ferdinánd korában és 1549–1551. évi leveles könyve. Bp., 1908. CXXVIII–CXLIII., Ember Győző: A helytartói hivatal történetéhez a XVI. században. In: Emlékkönyv Szentpétery Imre születésének hatvanadik évfordulójának ünnepére. Bp. 1938. 142–156. és Pálffy Géza: A török elleni védelmi rendszer néhány alapkérdése a XVI. század első felében. In: Hagyomány és korszerűség a XVI–XVII. században. Szerk.: Petercsák Tivadar. Eger, 1997. 59–74. (Studia Agriensia 17.)
Mind a politikai szituáció, mind Magyarország anyagi lehetőségei az osztrák–német származású királyi főhadparancsnokok pozícióit erősítették. Miután az utóbbiakat ugyanaz az uralkodó, I. Ferdinánd magyar király és egyúttal Ausztria főhercege rendelte a magyar hadszíntérre, aki a nádort vagy a helytartót a magyar rendek élére állította, a főhadparancsnokok nem engedtek beleszólást hadseregük vezetésébe és ezzel összefüggésben a legfontosabb katonai döntések meghozatalába. A magyar főméltóságok, főtisztek és tanácsosok véleményét ugyan gyakorta kikérték, a végső határozatokba ellenben csak ritkán tűrtek beleszólást. Erre nem kényszerültek rá, hiszen zsoldosaikat nem a magyar rendek, hanem a magyar trónon székelő Habsburg uralkodó osztrák tartományai fizették. Azaz a királyi hadsereg, illetve a magyarországi hadügy és határvédelem feletti központi irányítást 18és döntéshozatalt az ezeket finanszírozó osztrák és birodalmi rendek magyarországi „képviselői”, a kizárólag osztrák–német származású királyi főhadparancsnokok fokozatosan átvették a magyar rendektől.
A bécsi udvar végül határozott politikájának és a főhadparancsnokok tevékenységének köszönhetően elérte célját. Az 1568-ban Drinápolyban megkötött Habsburg–oszmán békeszerződés utáni évekre végérvényesen eldőlt, hogy Magyarország had-, kül- és részben pénzügyeinek központi irányítását és az ezekkel összefüggő országos jelentőségű döntések meghozatalát a bécsi katonai és politikai vezetés átvette a magyar rendektől. Ezek koordinálására és irányítására pedig tanács formájában állandóan ülésező és már állandó székhelyű szakhivatalokat hoztak létre. Míg a keleti politika, továbbá a hadügy-igazgatás és ezzel együtt a határvédelem központi irányítása a sokat emlegetett bécsi Udvari Haditanácsnak, addig a pénzügyek centrális vezetése az ugyancsak a császárvárosban működő Udvari Kamarának (Hofkammer) a feladata volt. A magyar rendeknek mindeközben a had- és pénzügy helyi igazgatásában való – hangsúlyoznánk – meghatározó és pótolhatatlan részvétel, valamint a magyar belpolitika és az igazságszolgáltatás teljes körű koordinálása maradt, illetve jutott. Az Európát a törökök ellen oltalmazó magyarországi határvédelem kiépítéséhez és finanszírozásához nélkülözhetetlen európai segítségnek tehát a magyar rendek szempontjából ez volt az óriási ára, a bécsi udvar szemszögéből nézve azonban ugyanez volt a kizárólagos feltétele.25
25 Pálffy G.: A török elleni védelmi rendszer, i. m. 195.
