Összegzés
509Összegzés
A latin barbata (szakállas), amely egykor a tűzfegyverek összefoglaló elnevezése volt, az általunk vizsgált időszakban már csak egyes, elszórt, kivételesnek tekinthető esetekben jelölt a valódi szakállasokon kívül más fegyvereket.139
139 Pl. Körmend, 1603, 1605; Eger, 1558, illetve Léva, 1557; Kesző, 1598.
A magyar anyanyelvű leltárkészítők által használt barbata és pixis barbata kifejezések szinte minden esetben a valódi szakállasok megnevezésére szolgálnak.140 A kifejezés ettől eltérő értelemben csak az idegen eredetű, vagy ismeretlen fegyverek esetében és a németből fordított leltárakban fordul elő.141
140 Az elemzés feltételeként minden barbatanak, pixides barbatanak nevezett fegyverrel kapcsolatban bizonyítanunk kellett, hogy azok valódi szakállasok. Így egyben az is bebizonyosodott, hogy a fenti két kifejezés valóban csak a szakállasokat jelöli.
141 Idegen eredetű: pl. Eger, 1553; ismeretlen: Körmend, 1803; fordítás: Trencsén, 1557.
Az a múlt század végén, e század elején kialakult romantikus elképzelés, mely szerint „Az igazi végbeli vitéz a maga erejében és ügyességében bízott s nem tartá magához méltónak, hogy ellenfelére puskát emeljen.” talán még napjaink történetírására is hatással van.142
142 Takáts Sándor: A magyar gyalogság megalakulása. Bp. 1908. 51. o.
Ennek oka feltehetőleg a magyarországi fegyvergyártásra, a lőfegyverek számára és használatára vonatkozó adatok, források feltáratlansága.
Talán ez magyarázza azt is, hogy a váraink fegyverkészletének legjelentősebb hányadát kitevő szakállasokat korszerűtlen, jelentéktelen vagy használhatatlan fegyvereknek tartották, tartják.
A tanulmányunk elkészítéséhez felhasznált mintegy 150–200 várleltár csak töredékét képezi a korszak inventáriumainak. De mindegyikben, a legeldugottabb kis palánkban, a püspöki székhelyen, a nemesi famíliák váraiban, és a „korszerű”, hadászati fontosságú királyi erődítményekben egyaránt megtalálhatók a szakállasok.
Gyakoriságuk alapján a várvédelem alapvető fegyvereinek kell tekintenünk őket.
Nagy számukat nem magyarázhatjuk csak az ország szűkös anyagi lehetőségeivel, hiszen a két birodalmi „székváros”, Prága és Bécs védelmére – az erős tüzérség mellett – 800, illetve 900 szakállas sorakozott fel.143 De a német városok fegyvertáraiban is több százas tételekben írták össze a szakállasok különböző típusait.144
143 Magyar Országos Levéltár. Az Esterházy család hercegi ága levéltára 1527–1938. Repositorium. 1527–1938 P.108.
144 Giessen, 1568; Würzburg, 1584; Nürnberg, 1578, l. Essenwein: Quellen. 86–87. o.; 94. o. és 144–177. o.; Straßburg, 1592, l. Müller: Gewehre. 38. o.
A királyi Magyarország területére vonatkozó, összesítő jellegű jelentés 1577-ben a felsorolt 46 fontosabb királyi végvárban összesen mintegy 4500 szakállast és kb. 4100 különféle puskát említ. E rendkívül becses dokumentum alapján képet alkothatunk nem csak a fegyverzet mennyiségéről, hanem annak jellegéről is.
A tűzfegyverek közül – szinte kivétel nélkül minden várban – a szakállasok száma a legmagasabb.
A várrendszer fontos, de másodrendű tagjait képező kisebb várakban pedig a néhány könnyű lövegből álló tüzérség mellett a védelem fő erejét a szakállasok képezték.145
145 Néhány adat az 1577-es összeírásból: Bozók: „Fallkhonen 5”, „Toppelhagkhen 84”; Szent Márton: „Falkhonet 4”, „Toppel hagkhen 42”; Palota: „Fallkhonet 8”, „Scharffetindl 2”, ,Hauffnicz 1”, „Toppelhagkhen 164”; Pápa: „Fallkhonet groß und klain 7”, Scharffetindl unnd Cammerstück 6”, „Toppelhagkhen allerlay 185”.
De úgy tűnik, hogy a kor képzett katonái is nélkülözhetetlennek tartották ezeket a fegyvereket. Erre utalnak a várkapitányok pénzt és felszerelést sürgető levelei is.
1553-ban Henyey István gyulai várnagy Castaldótól kér segítséget. Levelének mellékletében felsorolja azokat a fegyvereket, amelyekre feltétlenül szüksége lenne, többek között 100 prágai szakállast.146
146 Veress Endre: Gyula város oklevéltára 1313–1800. Bp., 1937. 201. o.
5101554-ben Kerecsényi László Szigetvárba 1000 szakállast és 500 puskát tart még szükségesnek.147
147 Szigetvári levelek a török hódoltság korából. A szigetvári Várbaráti Kör kiadása. 1982. 63. o. Kerecsényi László szigetvári várkapitány kérvénye őfelségéhez. Sziget., 1554. szept. 16.
Amikor 1554-ben a török elfoglalta a füleki felső várat, Keresztúry Kristóf kér segítséget Korponáról, mert „…az magyarok chak az keeth alsso bastyaba, es az fold warba zarwltak, de az torokok kezebe vagyon mynd a Por, s mynd az zakalos……myndenth el lovek ith alat, mynd a avarosba s mynd az alsso warba.”148
148 Szalay Ágoston: Négyszáz magyar levél a XVI. századból 1504–1560. Pest. 1861. 133. o. (A továbbiakban: Szalay: Levelek) Márton deák és Keresztúry Kristóf Nagy Imre korponai kapitánynak. 1554. szept. 9.
A fonyódi várkapitány, Trombitás Balázs is felettébb sürgősnek tartja megrongálódott szakállasainak pótlását.149
149 Szalay: Levelek. 167. o. Trombitás Balázs Magyar Bálintnak. 1555 „…Ha k. erthesse engemeth onal poral, es zakalossokkal, merth az praghay zakallossakba el szakadossztanak…”
De vajon miért voltak a várakban olyan fontosak és nélkülözhetetlenek ezek a fegyverek? Hiszen „Az ágyúgolyónál fontos a nagy tömeg, … a puskagolyó akármilyen kicsiny, egyes embernek mégis elég, és nem megokolt a kettő közti szakállasgolyó használata, amely fal ellen semmi, embernek meg túlságosan sok.”150
150 Szegő Pál: Végváraink szervezete a török betelepülésétől a tizenötéves háború kezdetéig 1541–1593. Bp.. 1911. 252. o.
Mint tudjuk, a szakállasok csövének fala általában jóval vastagabb volt, mint a puskáké. Ennek megfelelően egy átlagos puska töltetének többszörösét bírták el.
A nagyobb lőporadag és az ólom helyett a könnyebb vas- és ólommal körülöntött vasgolyók alkalmazása jelentősen megemelte a lőtávolságot. Ez a fegyver típusától és a töltettől függően 250–450 m között, esetenként pedig e fölött is mozoghatott.151
151 Müller: Waffen, 120. o.: Meynert: Geschichte, I. 416. o.
A többi kézi lőfegyvernél jóval nagyobb lőtávolság és átütőerő a szakállasok elterjedtségének egyik fő oka.
Többek közt Eger és Szigetvár példája alapján úgy tűnik, hogy a török ostromtüzérség a XVI. században 250–300 m távolságból nyitott tüzet a legeredményesebben. Ez pedig azt jelentette, hogy a lövegek kezelő személyzetét a várbeli szakállasok tűz alá vehették.152
152 Sugár István: Az egri vár és viadala. Bp. 1971. 77. o.; uő.: Szigetvár és viadala. Bp., 1970. 164. o.
De zavarták, veszélyeztették a szakállasok az árkokban és egyéb ostromműveken dolgozókat is. Istvánffy szerint szakállas lövése okozta például a szigeti falak előtt szorgoskodó Ali Portug halálát is.153
153 Istvánffy Miklós: Magyarország története 1490–1608. (Ford.: Vidovich István) Debrecen, 1871. 542. o.
Kitűnően felhasználhatták a szakállasokat a puskák lőtávolságán kívül elhelyezkedő vagy mozgó kisebb egységek ellen is, amelyekre ágyúval lőni bajos és felesleges lett volna.
Mivel a támadók nem ismerhették pontosan a várbeliek fegyvereit, feltehető, hogy gyakran bekerültek az adott körülmények között meghatározhatatlan lőtávolságú szakállasok hatósugarába. Ez történhetett Somoskő 1576-os ostromakor is. Ali székesfehérvári bég Musztafa budai pasa parancsára megtámadja a várat. „… midőn annak fekvését szemügyre veendő, néhány török és segéde Hasszán kíséretében a várhoz közeledett, egy szakállas segédét szétszakgatá, úgy, hogy annak vére, széthulló ízei…őt is bemocskolták.”154
154 Istvánffy: i. m. 610. o.
A rohamok elhárításában a szakállasok különösen fontos szerepet játszottak. Egyrészt, ha erre lehetőség nyílt, a szakállasok már jóval a könnyebb puskák és muskéták előtt tüzet nyithattak a rohamoszlopokra. Másrészt ők zárhatták a kézi lőfegyverek tűzcsapását. Nagyobb űrméretük és erős töltetük révén ugyanis e fegyverek alkalmasak voltak több kisebb golyó, illetve sörét nagyerejű kilövésére is.
Apróbb golyókat és sörétet a magyarországi harcokban is használtak a szakállasokhoz, 511mint azt Sáros 1557-es és 1606-os inventáriumai is tanúsítják: „Ein fasslen schrot zum Toppelhacken 1”, illetve „Schrott zum Toppelhackhem halb Thunen”.155
155 Sáros, 1557., 1606.
A szakállasokat a sokrétű alkalmazási lehetőségük mellett olcsóságuk, egyszerűségük tette igazán elterjedt, kedvelt fegyverré.
Jóllehet tanulmányunkban mindvégig elismeréssel szóltunk a szakállasokról, nem feledkeztünk meg arról, hogy ezek a fegyverek jobbára már csak a várak, erődítések védelmében játszottak igazán fontos szerepet. Ott viszont, a mozgékonyságot és a tűzerőt egyesítve, jól megfeleltek az igényeknek, akkor is, ha legnagyobb részük, korszerűség tekintetében, nem állt éppen „világszínvonalon”.
