Gritti
Gritti
Mily sok viszontagságokon ment keresztül a két király és két császár harcai alatt a magyar szent korona!
Valóságos labdajátékot űztek vele, egyik kézből a másikba.
Először Zápolya kapta meg, azután Nándor király, attól megint elvette Szolimán császár: annak a nagyvezére, Ibrahim nem áhítozott kevesebbre, mint hogy Szent István koronáját a saját tar fejére tegye fel; s még megteszi azt a csúfot, ha Athinay Deák Mihály lelkére nem beszél a szultánnak, az aztán visszadobta azt megint Zápolyának.
De az ő kezében megint nem volt biztos helyen a magyar korona. Még egy követelője támadt annak, mintha bitang jószág volna: Gritti Lajos.
Egy velencei hercegtől származott korcs; olasz vér; jezsuita nevelés; török szultáni kegyenc: annyiféle színt váltó, ahány úrral összekerül, fizetve valamennyitől, elárulva egyiket a másiknak kölcsönösen, hitszegő minden vallás értelmében, pénzvágyó, kapzsi, fösvény; orgyilokhoz, méreghez nyúlni kész, ahol útjában akadályt talál.
Ez a név keresztül-kasul járja Magyarország történetét e kétkirályos korban, s mindenütt vérnyomokat, szégyenfoltokat hagy maga után.
A győzelmes Szolimán szultán rendelte őt, a törökké lett kegyencet, János király mellé Magyarország kormányzójának.
Az olasz pribék, akinek a neve a törököknél Bég Ogli volt, egyszerre magához ragadta az egész országlást; ő volt az úr, nem a király. Testőrsereggel vette magát körül, s fejedelmi pompát űzött. Akadtak magyarok, akik pártot képeztek körülötte. Ilyen volt Dóczy János; aki „mint a sátán állt mindig oldalánál,” s az országgyűlésen az olasz szavait magyarul tolmácslá a rendeknek. Gritti adót vetett ki a főurakra és papokra, melyben mindenki az ingó vagyonának felét tartozott neki átadni. Mikor aztán pénze volt, akkor hívei is voltak. A zákányi országgyűlésen már azt merték indítványozni Dóczyék, hogy le kell tenni a tehetetlen Jánost a királyi székből s Grittit emelni helyébe. Csak Nádasdy Tamás, Perényi Ferenc s a két Ártándy ellenkezése akadályozá meg, hogy a merénylet hevenyében sikerüljön.
Gritti bosszúja most ezek ellen fordult: Nádasdyt elüldözte árulkodásaival a király mellől; Perényit elfogatta a török táborban, s csak fiáért bocsátá szabadon, azt meg töröknek nevelteté; a két Ártándyt pedig azon ürügy alatt, hogy Budavárát ki akarták szolgáltatni Nándor királynak, azalatt, míg János király vadászaton volt, hirtelen, minden törvénylátás és ítélet nélkül, Budán, a várkút mellett lenyakaztatá. E példa óta mindenki rettegett a bosszújától: Nádasdy átpártolt Nándor királyhoz.
A két ellenkirály alkudozott egymással a békére; az alku Sztambulban folyt a szultán előtt: az ő helybenhagyásától függött minden. Gritti úgy tett, mintha ő békéltetné őket; amellett meg alattomban mindent elkövetett, hogy a kibékülést meghiúsítsa.
Pedig ugyan engedelmes szívvel folytatta mind a két király az alkut. Előbb készek voltak megosztozni Magyarországon. Utoljára Nándor király hajlandó volt az egész országot átengedni Zápolyának, azon föltétel alatt, hogy annak halála és magvaszakadtával az egész országot ő örökölje; s Zápolya viszont hajlandó volt így elfogadni az ország birtokát, ami együtt járt azzal a kötelezettséggel, hogy holtig nőtlen maradjon; pedig már akkor jegyben járt Izabellával, a lengyel király leányával.
Gritti mind a kettő ellen felbőszíté a szultánt. Ez aztán őt bízta meg vele, hogy jöjjön be Magyarországra, igazságot szolgáltatni a két király közti vitában. Kíséretül adott mellé kétezer janicsárt és arnót lovast, akikhez még a moldvai segédcsapatok is csatlakoztak.
Grittinek az volt a terve, hogy a János király alatti ország főbb hivatalait mind a maga teremtményeivel rakja meg. (A hivatalosztással olyan könnyedén bánt, hogy a saját 18 esztendős öccsét megtette egri püspöknek; pedig soha breviarium nem volt a kezében, sőt még Mohamed-hitű is volt.) S ha egyszer ez meglesz, akkor János királyt elfogatja, Sztambulba küldi, maga pedig Nándor királlyal megköti a békét, úgy, hogy ő maradjon az ország alkirálya. Hogy milyen jó kedvében van, azt megmutatta már a szilisztriai átkelésnél, ahol Illés bojtárt azért, mert nem állíttatta elő elég gyorsan a hajókat, a parton felakasztatta.
Erdélyben ekkor Czibak Imre volt az alkormányzó; ugyanaz a hős, aki a „fekete cár”-t tönkreverte. Királyához és nemzetéhez hűséges és amellett erős jellemű férfi.
Ezt kellett legelőbb is az útjából eltenni Grittinek.
A Grittitől nádorságra kijelölt Dóczy halálos ellensége volt Czibaknak, mert ez az egyenes lelkű főúr őt egyszer hazug rágalmazásaiért a király előtt pofon verte. Most itt volt az alkalom a bosszúra.
Gritti alattomban megvesztegeté Czibak házi káplánját, Pétert, hogy ez őt nyájas biztatásokkal kicsalja Vajda-Hunyad erős várából. Mikor aztán Czibak útban volt feléje kétszáz lovas kíséretében, Gritti éjjel ráküldé Batthyány Orbánt és Ghiczy Istvánt lovasokkal és szekérre rakott janicsárokkal, s azok álmában lepték meg a gyanútlan főurat.
De Czibak nem hagyta magát ily könnyen elfogni. Hősi erő lakott edzett termetében; karddal és csákánnyal valamennyi cenk és pribék ellen olyan vitézül védte magát, hogy a nagy sokaság nem bírta elnyomni. Végre elvagdalták sátra köteleit, s amint aztán a ponyva fejére omlott; nem védhette magát, akkor levágták a fejét.
A vajda, Majláth István és Kun Gothárd éppen Grittinél voltak, mikor oda elhozták Czibak Imre levágott fejét.
Az olasz megsiratta a levágott főt, mint Caesar Pompeiusét, s azt mondta, hogy ez nem az ő munkája volt! De az erdélyi urak ráismertek a műben a mester kezére. Ez szegte nyakát.
Czibak meggyilkoltatásának híre egész Erdélyt fellázítá; Patóczy Miklós, a megöltnek unokaöccse, körülhordatta a véres kardot, meggyújtatta a hegyeken a vésztüzeket, s rövid időn egész tábor fogta körül Grittit és kísérő seregét, s beszorítá őt Medgyes városába.
A szász polgárok helyet adtak neki a városukban; de maguk a fallal kerített templomukba vonultak, s azt elzárták előle.
Innen üzent Gritti János királynak, hogy jöjjön a felszabadítására, Zápolya azonban ehelyett elfogatta Gritti megbízottját, s annál megtalálta mindazokat a leveleit a nagyravágyó olasznak, mikben a törökökkel és németekkel ellene szövetkezett.
A feltámadt erdélyiek egy ideig kímélni akarták Medgyes városát, hanem amint azt látták, hogy Gritti a moldvai vajdát is beidézi a felszabadítására, rövidre szabták a perét: ágyúval törtek rést a falakon, s betörtek fegyveres kézzel. A templomban elzárkózott szász polgárság is a törökök ellen fordult, utóbb még Batthyány Orbán magyar huszárjai is az ostromlók részére álltak, s ami török, görög volt a városban, ők is segítettek lekaszabolni.
Mikor aztán Gritti látta, hogy a védő serege le van verve, hirtelen zsákba rakta kincseit, amik másfél millió forintot értek, s ezekkel meg a két fiával el akart osonni a titokban ásatott föld alatti úton keresztül a segélyre jövő moldvai főkapitány táborába. – Azonban szökése közben ráismertek, visszahozták, s ugyanazon palota előtt, ahol nagyravágyó terveit szőtte, Majláth parancsára leütötték a fejét. – Némelyek azt írják, hogy előbb a két kezét vágta le a bakó; mások meg, hogy előbb a két fiát nyakazták le a szemei előtt. – Ezt talán csak az elkeseredett nép bosszúja álmodta hozzá. De Gritti neve valóban nem maradt fenn másképp, mint a nép átkaiban.
