Keresztelő temetéssel együtt
Keresztelő temetéssel együtt
A két ellenkirály addig kergetölőzött alá s fel az országban, olyanforma hadjáratot folytatva, amelyben azé volt a győzelem, amelyik az ellenfele hadvezérét jobban meg tudta vesztegetni: míg utoljára az ország megunta mind a két királyt, hadvezéreikkel, tanácsosaikkal és főpapjaikkal együtt, s nyílt lázadásban tört ki ellenük az elégedetlenség.
Ez volt egyik oka annak is, hogy az új hit, a reformáció olyan általánosan elterjedt egész Magyarországon.
Ekkor aztán mind a két király meggondolta a dolgot, s jónak látták kibékülni.
Nagyváradi békekötésnek nevezik a megállapodásukat.
Ebben János királynak élte fogytáig meg van hagyva Magyarország birtoka és királyi címe; holta után azonban az ország és korona Nándor királyra szálljon.
Ekkor aztán örültek mind a ketten, hogy ilyen jó barátokká lettek.
Elvégezték politikai úton, amit a harcmezőn nem tudtak.
Azonban még három hatalmasságnak volt ebbe az alkuba kemény beleszólása. Az egyik volt a török szultán, a másik a magyar nemzet, a harmadik meg – a szerelem.
A szultán haragját valahogy csak le lehetett csillapítani ajándékkal, szép szavakkal; a nemzet ellentmondását ágyúval és pallossal; de ki tehet a szerelem ellen?
Zápolyának vénségére jutott eszébe megházasodni.
Alig kötötte meg a békét, azonnal sietett szép menyasszonyát, lengyel Izabellát, kivel menekült korában ismerkedett meg Krakkóban, nagy pompával hazahozatni.
S ezzel egy újabb bonyodalomnak készítette el az alapját.
A mézesheteit nagyon megkeserítették az erdélyi vajdák azzal, hogy nyíltan fellázadtak ellene. Ott kellett hagyni a szép feleséget, s ezeknek a várait ostromolni.
E szomorú foglalatosság közepette megütötte fél felét a guta. A fél karja megbénult. Azért a másikkal csak törte a lázadókat.
Ekkor veszi az örömhírt, hogy a felesége szerencsésen lebetegedett Budavárában, s fiat szült: azt János Zsigmondnak keresztelték.
Efölötti örömmámorában nagy ünnepélyt rendezett János király; aminek következtében a másik felét is megütötte a guta.
Ő maga békében megtért őseihez; az ország rendeinek pedig itthagyott egy kéthetes koronaörököst, meg a másik örököst, az ellenkirályt meg a török szultánt és a váradi békekötést, és egy lázadó nemzetet. Ők lássák, hogy egyeztetik ki ezt a sok ellenmondást!
Székesfehérváron temették el: – az utolsó magyar királyt az ősök sírboltjában.
Magyarország történetének sok lapja hirdeti a nevét: sokat tett és sokat elmulasztott. Tettei kicsinyek voltak, mulasztásai nagyok.
