Hátra van még a fekete leves!
Hátra van még a fekete leves!
Bécs felszabadításával végképp lehanyatlott Tököli csillaga is. A győzhetetlennek hitt török ármádia ily szégyenletes kudarcvallása után a Tökölihez pártolt főurak és vármegyék tömegestől siettek Lipót hűségére visszatérni, ki ezúttal, Szobieszky intésére, kegyelmet gyakorolt a megtérők iránt, s ezáltal elérte, hogy amije eddig nem volt, magyar hadserege támadt, melyet Eszterházy nádor a maga költségén összegyűjtött. S ahogy ez a tábor nőtt, úgy fogyott a Tökölié. Nem is verték, mégis futott, nem is harcolt, mégis vesztett.
A következő tavaszon még egyszer megkísérté a hadiszerencsét, s Schultz tábornokot Ungvárnál megverte; de ezzel már nem tarthatta fel végzetét. A hősien védett Eperjes kapitulált a császáriak előtt; s e veszteségtől megriadva, Tököli a nagyváradi basához futott, segélyt kérve tőle a túlnyomó osztrák hadak ellen.
A basa nyájasan fogadta, ígért neki minden jókat; ebédre marasztá, s mikor annak a végén Tököli fel akart kelni, azt mondá neki: „Várj csak fiam, még azután jön a fekete leves!” Értette alatta a török ebédnél szokásos fekete kávét. De még inkább azt, hogy ebéd végeztével fejedelmi vendégét láncra verette, s fogolyképp küldte Sátán Ibrahim új nagyvezérhez Buda várába.
Innen maradt fenn a magyar példabeszéd: „Hátra van még a fekete leves!”
Hogy mi célja volt ennek a két bolond török basának Tököli Imre elfogatásával? Azt bajos kitalálni. Talán ki akarták őt adni Lipót császárnak? Ez a legvalószínűbb.
Caraffa tette őket bolonddá, aki azt hitette el velük, hogy ha Tökölit kiadják, a császár mindjárt olyan békét köt velük, amilyen a vasvári volt. De biz abból semmi sem lett. Rövid időn azt írta Sátán Ibrahimnak Caraffa, hogy „Ha nekem kiadjátok Tökölit, azt én megköszönöm; de a császár nem ad semmit azért az emberért”.
Sátán Ibrahim új nagyvezér ez évben ismét kegyetlen csapásokat volt kénytelen elnyögni a Lothringeni herceg fegyverétől. Az ostromolt Buda ugyan ellenállott, de az oly nevezetessé lett Érsekújvár elesett dühös ostromlás után: a benne volt török sereg kétszáz híján lemészároltatott; a győzteseknek kilencven ágyú és háromszázezer arannyal telt hadi kincstár esett a kezébe, és amellett annyi szép fogoly török leány és asszony, hogy a zsákmányoló katonák csak ezeknek az árából százhatvanezer forintnyi osztalékot kaptak, pedig csak 100 frttól 100 tallérig adták el darabját a német tiszt uraknak. De ami még annál is nagyobb veszteség volt, ott veszett a nagy török főzászló, tizennyolc láb hosszú és tíz láb széles, nehéz zöld selyemből, arannyal hímzett alkorán mondatokkal: amik között ez áll legfelül: „Neked adatik a diadal!” A sváb katonák vették el.
Sátán Ibrahim, Esztergomnál tönkreverve, futott vissza Budára.
Ez a rémület okozhatta, hogy Tökölit elfogatá. Bizony képes volt őt kiadni a császáriaknak, azért, hogy kapcája szorulván, egy kis fegyverszünetet kolduljon magának.
Annyi bizonyos, hogy kedvesebb szolgálatot a császáriaknak nem tehettek a török basák, minthogy Tökölit elfogatták; mert ezzel az egy sakkhúzással azonnal megszüntették a magyarországi felkelést. Tököli leghívebb barátai, legjobb alvezérei fejedelmük elfogatásának hírére egyszerre elhagyták a török tábort, s átmentek a császári táborba, azt mondva, hogy inkább akarnak a koronázott király által megbüntettetni, mint a hitetlen török rabszolgából lett kényurak játékeszközei lenni. S ezúttal a németek okosan viselték magukat. Az áttérőket, Petrőczyt, Petneházy Dávidot kitüntetésekkel fogadták s a nádori seregbe oszták be. Petneházy ekkor megesküdött, hogy ő akarja a legelső diadalmas zászlót Budavár fokára feltűzni.
Másfelől Tököli neje, a hős lelkű Zrínyi Ilona, ki hatalmasan védte a felkelés ügyének utolsó várát, Munkácsot a császári seregek ellen, onnan írt a török nagyvezérnek erős szavakkal szemrehányó levelet férjének elfogatása s ezáltal a magyar nemzetnek a török szultántól elidegenítése miatt.
De mindennél többet használt Tökölinek az, hogy a hóbortos Sátán Ibrahimot a szultán az érsekújvári és esztergomi nagy veszteségekért megselyemzsinóroztatta; az új nagyvezér, Szolimán aztán rögtön szabadon bocsátá Tökölit, s visszaküldé a váradi basához, utasítva azt, hogy vendégelje meg még egyszer, de fekete leves nélkül, s aztán tanácskozzanak a felkelés újból való nyélbeütéséről.
Üthették már annak bottal a nyomát!
A legmesszehatóbb következése lett Tököli elfogatásának az, hogy Erdély is végképp átpártolt Lipóthoz. Teleki Mihály régóta tervezte már ezt a fordulatot, amióta csak Tököli visszaküldte a jegygyűrűt leányának. Most, hogy Tökölit elfogták a basák, könnyű volt a gyönge szívű Apaffyra ráijeszteni, hogy az osztrák szárnyai alá meneküljön. Elszerződték Erdélyt.
Az ozman birodalom bizonyára nem vesztett el annyit a fekete tengerben, mint ebben az egy csésze fekete kávéban.
