SÁBA KIRÁLYNŐJE
SÁBA KIRÁLYNŐJE
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
A királyokról írt első könyv 10.6
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Példabeszédek könyve 1.1
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Példabeszédek könyve 30.1
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
Amidőn a messzi Sába királynője hírét vette Salamon nagy bölcsességének és gazdagságának, eljött, hogy próbára tegye őt. Fényes kísérettel érkezett Jeruzsálembe, tevéi roskadoztak az arany, a drágakövek és a különféle drága fűszerszámok terhe alatt. Mindezeket ajándékul hozta a királynő Salamonnak. Látta a királynő a pompás palotát, amelyben ő és kísérete is szállást kapott, a színarany edényekkel és pompás étkekkel rakott asztalokat, amelyeknél helyet foglalt, az asszonyok sokaságát és a gazdagon öltözött udvari előkelőségeket, a templom ragyogását, amelyben Salamon égő áldozatot mutatott be – és álmélkodott felette. Hanem ő a király bölcsességét akarta legfőképp próbára tenni, ezért így szólt hozzá:
– Mit tartasz afelől, királyom, hogy vajon sírni jobb-e avagy nevetni?
Salamon pedig így felelt:
– Jobb a szomorúság, mint a nevetés, mert ha komoly az arc, helyén van a szív. Ezért jobb gyászolók házába menni, mintsem lakodalmas házba, mert amott megláthatjuk, mi leszen a vége az embernek, és bölcs dolog elgondolkodni efelől.
Ennek utána elkérdezte a királynő Salamontól a fáknak mindenféle fajait a Libanon cédrusától a fal hasadékaiban növő izsópig, és a légben szálló madarak nemeit tudakolta, és faggatta őt a barmok meg a csúszómászók nemzetségei felől, de a király minden kérdésre tüzetesen megfelelt neki. Hasonlóképpen mindent megtudott Salamontól a földkerekség országairól, a rajtuk lakó népekről és nemzetekről, nem kevésbé az istenekről és istennőkről, akiknek ezek a népek áldozatokat mutatnak be. Mindenre felelt néki a király, semmit sem tartott titokban előtte. Ezt mondotta akkor a királynő:
– Sokat hallottam országomban gazdagságod, hatalmad és bölcsességed felől, és nem tagadom, hogy felét is alig hittem el, afféle szóbeszédnek vettem. De most, hogy saját szememmel láttam és saját fülemmel hallottam mindent, immár tudom, hogy éppenséggel keveset mondottak rólad a hírek, és te kétszeresen meghaladod azt, amit rólad mondanak.
– Hiábavalóság, mindez csak hiábavalóság – felelte komoran Salamon.
– Hogy érted ezt? – kérdezte a királynő, Salamon pedig így felelt:
– Lásd, úrnőm, egyik nemzedék megy, másik nemzedék jő, de a Föld örökké megmarad. És a Nap kel, és a Nap nyugszik, s oda távozik, ahonnan majd újra támad, és ez így megyen mindörökké. A folyók nemde a tengerbe sietnek, de megtelik-e valaha a tenger? Ami van, ugyanaz, mint ami volt, és ami lesz, mert semmi nincs új a nap alatt. Akik régen voltak, elfelejtjük, és minket is elfelednek majd, akik utánunk lesznek. Én, Izrael királya feltettem magamban, hogy mindent megvizsgálok és kikutatok, ami csak az ég alatt van, hogy ha nagy vesződség árán is, de bölcsességet szerezzek. Láttam mindent és megtapasztaltam mindent az ég alatt, és nem jutottam többre annál, mint hogy minden hiábavaló.
Még ifjan azt mondtam az én szívemben: nosza, próbáljuk meg a vigasságot, a mámort, a hatalmat és a vagyont, hisz ezekért töri magát minden ember fia. És nagy dolgokat vittem végbe: palotákat és házakat emeltem, szőlőket ültettem, kerteket telepítettem be gyümölcsfákkal, és víztározó tavakat építtettem, hogy kertjeimet öntöztessem belőlük. Vettem szolgákat és rabszolgákat, igen sokat, marháimnak és barmaimnak számát sem tudja senki. Felhalmoztam palotámban teméntelen aranyat és ezüstöt, más királyok és más országok kincsét. Énekeseim és énekesnőim vannak, és asszonyaim szépsége szolgálja gyönyörűségemet. Hatalmasabb és gazdagabb lettem tehát, mint bárki előttem ezen a földön, semmit sem tagadtam meg magamtól, amit a szemem megkívánt, és semmi örömet meg nem vontam az én szívemtől. És midőn latra vetettem kezem művét és mindazt, amiért fáradoztam, arra kellett gondolnom, hogy az ember mezítelenül jön e világra anyja méhéből, és mezítelenül megy el innét, s abból, amit fáradsággal szerzett, semmit sem visz magával. Minden az utódomra száll, akiről nem tudhatom, bölcs lesz-é avagy balga, aki azt teszi majd, amit eddig is tettek a föld uralkodói, aki ugyan semmit sem fáradozott azért, ami kezére jut, mégis úgy rendelkezik majd munkám gyümölcsével, ahogy neki tetszik. Láttam tehát, hogy mindez hiábavalóság, hajsza a szél után.
Akkor mondtam az én szívemben: légy jó és igaz, kövesd az Úr útjait! Hanem látnom kellett hiábavaló napjaimban: az igaz ember az ő igazságában is elvész, a gonosz pedig hosszú életet élhet gonoszságában. Minthogy az ítélet nem éri hamar utol a gonoszt, az emberek szíve felbátorodik rá, hogy gonoszul cselekedjenek. Az istenfélőknek jóra fordul soruk, és aki nem rettegi az Úr orcáját, az olyan lesz, mint az árnyék – ez mondatott nekünk. Mégis azt kellett tapasztalnom, hogy e világon gyakorta a bűnösök kapják azt, ami az igazaknak járna, és az a csapás, amely méltán érné a gonoszt, az igazra sújt le. És láttam, hogy nem a gyors győz a futásban és nem a hős a harcban, nem az érdemeseknek jut a vagyon, és nem a tudósoknak a köz tisztelete, hanem az idő szeszélye és a vakeset rendezi el mindezt. És az ember nem is tudja az ő idejét; amint a halakat megfogja az alattomos háló és a madarakat a gonosz tőr, azonképpen esnek kelepcébe az emberek a baj órájában, ha az hirtelen sújt le rájuk. Ezért nem mondhatok mást, mint hogy ez is csak hiábavalóság!
– Amit beszélsz, uram – szólt ekkor Sába királynője –, az egyenes úton vezeti az elmét a következtetéshez: egyetlen jó a bölcsesség!
– Úrnőm – felelte néki Salamon –, éppenséggel a te szolgád is tud néhány tetszetős dicséretet a bölcsességre mondani. Kicsoda hasonlatos a bölcshöz, és ki más ismeri a dolgok magyarázatát? A bölcsesség fénybe vonja az ember orcáját, és az ő vonásainak szigorát megenyhíti. A bölcsesség nagyobb erőt ád a bölcsnek, mint amennyi ereje tíz hatalmasnak vagyon. A bölcs ajkáról való szavak kedvesek mindenki előtt, a balgát önnön szája nyeli el. A bölcs szavai olyanok, mint az ösztöke, és mint az utat jelző cövekek: a pásztor a nyáj javára használja őket. A bölcsesség úgy múlja felül a balgaságot, ahogy a fényesség a sötétséget.
– Minden mondásod olyan, uram, mint a lattal mért arany – mondotta a királynő –, nincs teremtett ember, aki nálad méltóbban magasztalhatná a bölcsességet. Most már bizonyára elismered, hogy némiképp túloztál, amikor azt mondottad: minden hiábavalóság.
Salamon ajka mosolygott, de szeme komoly maradt, amikor így felelt:
– Ítéld meg magad, úrnőm! Én sok bölcsességre tettem szert, és e dologban felülmúltam mindenkit, aki előttem volt, gondosan megvizsgáltam a bölcsességet és a tudományt, az esztelenséget és a balgaságot. Mindezt latra vetettem, és hidd, vagy ne hidd, de azt találtam, hogy a sok bölcsesség sok bajjal jár, és aki tudását öregbíti, az gyötrelmeit gyarapítja csak, épp ezért nem több ez sem, mint a szél hajszolása. Mert igaz ugyan, hogy a bölcset a szeme vezeti, a balga meg sötétségben botladozik, de csak egy a sorsa mindkettőnek, ez éppúgy meghal, mint amaz, és egyiknek sem marad fenn az emlékezete, ezt is és amazt is hamar elfelejtik. Lám, hiábavalóság ez is, mert hiszen ha így áll a dolog, mit használ nekem a rengeteg bölcsességem? Bizony mondom neked, boldogabbnak tartom, aki már rég meghalt, mintsem azt, aki még él, és mindkettőnél boldogabbnak azt, aki meg sem született. Mert neki sosem tárul szeme elé az a sok gonoszság, ami a nap alatt végbemegy: a nyomorgattatás, amit a hatalmasoktól szenved el a szegény, az ő hulló könnyei, amelyekért sehol sem lel vigasztalást. Igen, boldog az elvetélt magzat, mert sötétben jő, sötétben megy el, és sötétség fedezi be a nevét!
– Zavarba ejtesz, uram – mondotta Sába királynője. – Nem hiszem, hogy bárki is nyilván meg tudná cáfolni szavaid igazságát, és lásd csak, én a magam asszonyi balgaságában olyasmit gondolok, hogy mégsem egészen hiábavaló minden. Hiszen élsz te is, nem vetetted el magadtól ezt a hiábavaló életet. És bizonnyal hasonlóképp van vele a te legnyomorúságosabb szolgád is, hisz amíg él, addig van még reménye, s ezért azt vallja mindenki, hogy jobb sora van az élő ebnek, mintsem a döglött oroszlánnak. Hiszen az élők tudják, hogy a halál a sorsuk, és ez bizonnyal keserű tudás, ám mégis tudás, a holtak azonban már nem tudnak semmit, a nevük is feledésbe merül, és nem lesz többé részük semmiben, ami a nap alatt végbemegy. Mit tudsz hát mondani azoknak, akiket nem vetélt el az anyjuk, akik az istenek kétes jóindulatából e földön élnek? Mire törekedjenek, miképp éljenek földi napjaikban? Hiszen ahová megyünk, a mély sötétben sem munka, sem öröm, sem tudás nem jut ki többé senkinek.
Salamon pedig hosszasan simogatta szakállát, mielőtt feleletet adott ekképpen:
– Nem tehet jobbat az ember, mintsem hogy egyék, igyék, és hogy szívbéli gyönyörűségét lelje abban, amit a keze munkálkodik, mert az öröm is és a gond is az Úrtól van. És ugyan ki hozhatná vissza az embert a halálból, hogy meglássa, mi lesz utána? Igen, egyék, igyék, és érezze jól magát fáradozásai közepette életének ama néhány napjában, amit Istentől kapott. Ha tehát énhozzám jő az ifjú ember, és azt kérdi, amit te kérdeztél, úrnőm, ekképpen inteném: Örvendezzék a szíved a te ifjúságodban, menj, ahová a szíved húz, és ahová a szemed hív, de tudd, hogy mindent számon kér majd tőled az Isten. Edd a kenyered derűsen, és idd vidáman a borod, mert kezdettől fogva ebben telik kedve az Úrnak. Élvezd az életet a te feleséged oldalán, akit szeretsz, mert ez a te osztályrészed a nap alatt. Amire erődből telik, azt vidd véghez, amíg megteheted, mert a munkálkodónak édes az álma, akár sokat, akár keveset eszik. Gondolj Teremtődre, amíg el nem jönnek a késői napok, amelyek már nem lesznek kedvesek neked, a napok, amikor a napvilág elsötétül, és elhalványulnak a Hold meg a csillagok. Mert akkor megrémülnek az őrizők, és megrogynak az erős férfiak, megállnak az őrlőleányok, és elcsendesül a malom zúgása, bezárulnak az utcára nyíló ajtók, és bár kivirágzik a mandula, a fűszerszámok illata már hiába száll; akkor örök hajlékába tér az ember, és siratók járnak az utcán. Akkor elszakad az ezüstkötél, megreped az aranyserleg, a kerék a kútba hullik; a por visszatér a földbe, ahonnan vétetett, az éltető lehelet pedig az Úrhoz, aki adta volt.
Sába királynője erre így válaszolt:
– Amidőn előbb a szavaidat hallgattam, uram, azt gondoltam, hogy bölcsességed a skorpióhoz hasonlatos, amely farkának döfésével önnön magát marja halálra. Hanem most, hogy végighallgattalak, tudom már, hogy a te bölcsességedet alkalmatosabb a főnixmadárhoz vetni, amely az én Arábiám pusztájában tanyázik. A főnixmadár pedig az a csodálatos teremtmény, amely önmagát égeti porrá, de nem azért, hogy semmivé legyen, hanem hogy hamvaiból új és tökéletesebb életre támadjon. Ilyen hát a te bölcsességed, királyom. Ezért áldom a te Istenedet, aki Izrael királyi székébe ültetett téged, és ezért mondom boldognak minden szolgádat és asszonyodat és főembereidet, hogy a te uralmad alatt élhetnek, és az Úrnak tetsző szavaidat hallhatják!
Salamon király pedig gazdagságához és bőkezűségéhez illő módon megajándékozta vendégét, és semmit meg nem tagadott tőle, amit az kívánt. Ennek utána Sába királynője búcsút vett, és szolgáival együtt visszatért az ő földjére.
