BABILON BUKÁSA

Full text search

BABILON BUKÁSA
Úgy tetszik, még mindig nem. Vagy megint visszalépünk, visszatekintünk, és most az tárul majd a próféta szemei elé, ami már megtörtént?
Az Istennel szemben álló erők parázna nőként való megjelenítése az apokaliptika műfajában János eredeti leleményének tetszik, de éppenséggel nincs híján az ószövetségi allúzióknak. Izrael hűtlensége Jahvéval szemben az ószövetségi prófétáknál igen gyakran ölti fel a paráználkodás metaforáját. Ozeás, Izaiás jelképes házasságai, majd Ezékiel keserű allegóriája Oholáról és Oholibáról ékesen tanúsítják, hogy a bálványok szolgálata prostitúció, hogy Isten féltékeny férjként bünteti eljegyzett népének tévelygéseit. Ez a nőalak, a rontó erők megtestesülése nyilvánvaló ellenlábasa a napba öltözött Asszonynak, aki isteni erők védelme alatt áll, ő azonban nem kerülheti el ítéletét.
Róma helyett Babilon neve áll, a hétszáz évvel korábbi szuperhatalomé, amely Jeruzsálemet lerombolta, és a választott népet kevés híján eltörölte a föld színéről. Pusztulását Izaiás és Jeremiás is megjósolta. Ahogy Babilon napjai leáldoztak, éppúgy ideig tartó csupán Róma hatalma, amely ugyancsak lerombolta Jeruzsálemet, és üldözi a választottakat.
A Nagy Parázna a korábbi látomásból már ismert Fenevadon ül, amely volt és nincs. Ez talán arra utal, hogy Néró halálával kihalt az Augustus Octavianus által alapított dinasztia, de ismét lesz, mert Vespasianus megszerezte a trónt, s utána fia, Titus uralkodik rövid ideig, majd maga a Fenevad lesz a nyolcadik: Domitianus.
Babilon, azaz Róma bukását siratják mindazok, akik uralmának haszonélvezői voltak – de csak biztonságos távolból, hogy romlásában részesek ne legyenek –, a mennyben pedig ujjongó ének üdvözli az üdvtörténet nagy diadalmát.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi