I.
I.
A kir. városok országgyűlési állása, politikai életünk napi kérdései közt, a legsürgetőbbek közé tartozik. A keserűség, mely a két utolsó országgyűlésen a városi követek soraiból annyiszor kitört, vészt rejt méhében. Egy villámterhes felleg az, mely hazánk egén fölebb és fölebb vonul. Amazt a polgárszeretet férfias indulatával lecsillapítani, emezt az igazság szelével szétoszlatni, jogszerűség s józan politika parancsolólag intenek. Ki tudja, mit rejt a jövendő kétes födele? Ki tudja, nem jönnek-e idők, midőn e nemzetnek állni kellene egy testbe forrottan, mint egy óriás férfi áll? s ha ekkor nem állana mint egy férfiu, s nem állana azért, mert ben a honban ellenségei volnának, kik, ha jókor akarjuk, barátaink lehetnek vala; ha minden érdek, melynek igényeit a szent igazság istenereje támogatja, elkeseredetten azon osztály ellen fordulna, mely közel egy ezreden át a nemzeterő megtörhetlen magköve volt; s hahogy az országgyűlésről országgyűlésre mindinkább növekedő keserűség a szenvedelem vakhevében oda tévesztené a kir. városokat, hogy jelszavul választanák: »mindent inkább, mint gúnyt«, minő átok nyomná korunknak emlékezetét! Minő lehetségeket tüntet föl ily körülményekből a história! Emlékezzünk csak más egyebek közt Dániának 1660-iki korszakára.
»Gúny« szót említénk. Igenis, Uraim, teljes, tiszta meggyőződésünk, hogy valamint azoknak, kik magukat a negyedik rend képviselőinek mondják, minden kir. városnak, bármi rotten borough (korhadt helység) szinü legyen is, akármely vármegyével egyenlő szavazatot óhajtó követelésök, nevetséges igény, melynek sem törvényes, sem politikai, sem számtani alapja nincs: úgy másrészről a kir. városok országgyűlési jelen állása több mint igazságtalanság; – valóságos gúny. És ez az, mit ember még amannál is nehezebben tűr. Ez nem maradhat így, ennek nem szabad így maradnia. Midőn a samniták Spurius Postumius légióit a Gaudiumi szorosban körülkeríték s tanácskozának, mit tegyenek a magokat kényre-kegyre megadni kénytelen rómaiakkal? Herennius Pontius azt tanácsolá: öljék meg mind, vagy bocsássák mind szabadon bántatlanul, csak ne gúnyolják; Samnium kormánytanácsa mást határozott: jármon bútatta keresztül a konzult és seregét; s ezzel boszút vetett és kárhozatot aratott. Az ősz Herennius tanácsa szolgáljon intésünkül; mondjuk ki (ha tehetnők, ha akarhatnók), hogy a kir. városok országgyűlésünkben részt ne vegyenek; de ha ezt nem tehetjük, ha ezt tenni nem akarhatjuk, úgy kapcsoljuk magunkhoz érdeköket méltányossággal és igazsággal s ne tűrjük, hogy a törvényhozási részvét reájok nézve gúnyszó legyen. Mert még egyszer mondjuk: gúnyt szenvedni nehezebb, mint igaztalanságot, mint szolgaságot.
A kérdés nehézségeit jól ismerjük; tudjuk, hogy már csak a dolog fekvésének kifejtése is kényes feladat, mely a kir. városok túlfeszített igényeinek sem lehet kedvező; azonban bármennyire érezzük is, hogy a bonyolult csomó feloldása mienknél erősebb karokra vár: kötelességünknek tartjuk mégis véleményünket megmondani; s tesszük azt nem a csalhatlanság, hanem a jó szándék igényével. Legalább anyag lesz s ösztönül szolgál: hogy veniant de plebe togata, qui juris nodos et legum aenigmata solvant.
