c) A hadügyminisztériumnak műszaki tisztek toborzásáról:
A Komáromban megkezdett erősítési munkák, több szakértő egyének oda küldését igényelvén, felszólitom a hadügyministeriumot, hogy jelen itt Budapesten létező Poparich Károly századost is, ki nekem, mint erre ügyes egyén ajánltatott, azonnal Komáromba küldje s az erősitési munkák igazgatójához, Török alezredes urhoz utasítsa. *
A komáromi erődítési munkálatokra l. 215/a. és 244/c. sz. 323. és 374. l.
Minthogy az ország több részeiben megkezdett, s még teendő erősitési munkák, valamint a számos táborok a mérnöki, árkászi, utászi személyzet sokasitását, illetőleg ilyen karok mennél elébbi felállítását rendkivül szükségessé teszik, tehát ezennel megkérem a ministeriumot, hogy ujjolag, s pedig azonnal egy felszólitást bocsásson közre a hivatalos lapban, a végett, hogy azok, kik illyes munkálatokra magokat alkalmasnak érzik, a hadügyministeriumnál jelentsék, a hadügyministerium pedig maga részéről bizzonmeg egy szakértő, a Közlönyben is megnevezendő s erre alkalmas egyént; ki az ajánlkozókat magvizsgálván, azokat képességök szerint osztályozza, a hadügyministerium pedig meghatározva állásukat s illetményeiket, küldje tüstént oda, hol használhatók, s szükségesek.
Fogalm. Kossuth kiegészítésével. O. Lt. OHB 1848: 2649.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.