d) A hadügyminisztériumnak a honvédség ruházatáról:
Mészáros a 2536. sz. OHB rendelet értelmében (375. l.) jelentette, hogy tárgyalásokat kezdett a szűrszabók és szücsök előljáróival s közölte azokat a feltételeket, amelyek mellett ezek az iparosok a szóbanforgó téli ruhákat el tudnák készítem. További intézkedéseket kért. Az OHB az alábbiakat válaszolta neki:
E hó 9-én 7832. szám alatt kelt levele folytán elhatározta a honvédelmi bizottmány, hogy a szür nadrágok és a törött jubőrből – nem pedig kikészített bőrből – ködmenyek készíttessenek. Egy illy ködmenynek kiállíthatását egy budai felszólított szücsmester 9 ft váltóra határozta olly jó törött-bőrből, hogy akár három évig is eltart az. Ezen szücs mester holnap át utasittatik kellő értekezés végett.
Továbbá ugy intézkedjék a ministérium, hogy a hazában minden arra alkalmas helyekeni hatóságok felhivassanak ebbeli kiállíthatásnak mielőbbi kieszközlését foganatba venni; s iránta azonnal a szigoru rendeleteket meg is tenni; rövid idő alatt a kívánt téli öltöny legalább azok részére kiállíttassék, kik igen silány ruházatban állanak a táborban.
Mellette Mészáros fentemlített nov. 9-i átirata.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1848: 2630.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.