g) Csányi Lászlónak, a Katona Miklós ellen felmerült panaszok megvizsgálásáról:
Buda Sándor kővárvidéki képviselő febr. 5-én panaszos beadvánnyal fordult Kossuthhoz Katona Miklós őrnagy, a szatmári sereg korábbi parancsnoka ellen. Azzal vádolta, hogy az elmúlt év őszén, amikor a kővárvidéki román mozgalmak elfojtásával volt megbízva, az előírt kimélet és tapintat helyett a legnagyobb kegyetlenséggel járt el, seregét rablásra, gyujtogatásra, öldöklésre ösztönözte s többek között Buda rokonaival szemben is – csupán azért, mert román ajkúak – a legkiméletlenebbül járt el. Kossuth Csányi Lászlóra bízta az ügy felderítését:
A Buda Sándor képviselő által Katona Miklós ellen, az általa állítólag tétetni rendelt kegyetlenségek miatt emelt panasz ·/· alatti mellékletben a végett küldetik meg országos biztos úrnak, hogy a föladás iránt szigorú vizsgálatot rendelni s ennek eredményéről jelentését beküldeni szíveskedjék, a kormány e tárgyban a legnagyobb szigorral látván szükségesnek az eljárást.
Ered. fogalm. Kossuth s. k. kiegészítésével. O. Lt. OHB 1849: 1546.
Mellette Buda Sándor ismertetett jelentése. Buda később megsürgette az elégtételt, mire Kossuth márc. 7-én újból utasította Csányit a vizsgálat megtarttására. (OHB 1849: 3272.)
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.