Néhány nap Graetzben.
Néhány nap Graetzben.
Valahányszor külföldön ollyasmit látok, mi hazánkban nincsen, pedig könnyen lehetne; valahányszor tapasztalnom kell, mennyire hátravagyunk, és előbbre haladási igyekezetünkben az istenadta mindenféle viszonyok kivülről, belül pedig az ég átkaként erőnket szétszaggató, a legjobb lelket is elzsibbasztó irigykedő egyenetlenség, még mind ezeken felül családi körökbe tanyát ütött pazarlási őrültség, hajunknál fogvást visszatartóztatnak, mindannyiszor lelkemben elelszomorodom, elvesztem hitemet s reményemet a jobb jövendőhöz. Igy szomorodtam most is el, midőn legjobb kedélylyel a német mezei gazdák és erdészek X-ik gyülekezetére némi stájer intézetek megtekintése, s több német notabilitásokkali megismerkedés tekintetéből Graetzbe utaztam.
Utam oda Győrön, Sopronyon át Németujhelyre vitt, utközben mennyire a gyorskocsi gyorsatlansága engedhette, láttam szederfákkal körülültetett, szépen mivelt, nagy terjedésü szántóföldeket, csinos gazdasági épületeket, láttam egyik nagy celebritásunk javadalmaihoz tartozó sváb faluban takarosan tiszta pórházakat, mint tanujeleit a jobbágyok jó karbani létüknek s vagyonosságuknak, mind ennek nem örülni lehetetlen volt; de láttam ugyan ott bent a faluban, az országut mellett, egy ronda vendégfogadót, piszkosabb nála tán Orczy Lőrincz – a költő – bugáczi csárdája lehetett, a fogadós pedig német, e fajnak ugyan csinosságot, a vendégfogadóságra nagyon is alkalmas fürgeséget szeretünk tulajdonitani, meglehet, de itt ép nem találtam. Tervemben volt ott meghálni, a földes ur szép parkját, palotáját megtekinteni, de a hotel rondasága elrettentett, elszomoritott, a tovább utazásra kényszeritett. A falu nevét – elfeledém.
Németujhelytől Glognitzig vasuton folytatám utamat, onnét postakocsin át a Szemering hegygerinczen a remek mivuton Murzzuschlágig. Itt egyébkor ismét vasutra száll az utás, de most a nem rég viharzott felhőszakadás annyira megrongálja a vaspályát, hogy annak sok helyen nyoma sem látszik, Kinbergig kénytelen valék postán utamat folytatni, csak itt szállhaték ismét vasutra, honnét nyilsebességgel vágtatánk be négy óra alatt Graetzbe.
A regényes stájer föld, és a szép Graetz ismertetését másokra bizom, én csak némelly részletek, ugymint a mezei gazdák ottani X-ik gyülekezete és némi iparos intézkedések megemlitésével foglalatoskodom.
Sept. 14-kén és a következő napokon Graetzben összegyült a német szövetség nagyobb s kisebb tartományaiból, magyar és más országokból 1500-nál több mezei gazda, erdőmivelő, és a két tudomány más több kedvelői, volt köztük több német notabilitás; u. m.:
1) A földmivelési szakban: Jánso cs. kir. főherczeg. Ki nem ismeri e népszerü herczeget? miénk is ő, magyar királyi herczeg is ő. Ki nem magasztalja házias erényeit? dicsőiti a genie és a technica mezején szerzett roppant tudományát. A bókolás nem jellemem, sem a hizelgés, de itt nagy tisztelettel kalapot emelek s mélyen meghajtom magamat. Elnöke, lelkes vezetője volt ő a gyülekezetnek, a ki csak őt látja, szólani hallja, meghódoland neki, s meghódolt kétségtelenül az egész gyülekezet; – Mandel Lajos báró, Stajerben nagybirtoku ur, másod elnöke a gyülekezetnek; Colloredo-Manssfeld Ferdinand gróf a cs. kir. mezei gazdasági egyesület elnöke; Weckherlin Ágoston Sigmaringen fejedelmi b. t. tanácsos; Elbrichhausen Frigyes, báró a badeni nagy herczeg b. t. tanácsosa, Kleist-Tikow Eduárd báró birtokos Pomeraniában; Waniek József gazdasági tanácsos 1417Morvában; Hirschfeld Vilmos földbirtokos Holsteinban; Jepe Károly gazdasági tanácsos Mecklenburgban; Oschenbauer János, szinte az Csehországban; Okel Eduard ugyan az Poroszországban; Lumbe József a prágai egyetemnél tanár; Niedhammer Julius bajor statustanácsos; Crusius Vilmos birtokos szászföldön; Burghausen Frigyes gróf porosz királyi kamarás, Dr. glasz Julius birtokos Szász-Lausitzben.
2) A statusgazdászatban. Closen Károly b., bajor földbirtokos, Reventlov Ernő gróf, földbirtokos Holsteinban; Fischer Lőrincz, herczeg oldenburgi status tanácsos, Albrecht Vilmos, herczeg nassaui kormány tanácsos; Dr. Hlubek Ferencz, mezei gazdászati tanár Graetzben, ,Ökonomische Neuigkeiten und Verhandlungen’ czimü folyóirat szerkesztője, és a gyülekezet első jegyzője; Mentzel Oswald porosz királyi t. tanácsos, Dr. Grawelt Frigyes porosz királyi törv. sz. tanácsos.
3) Barmászatban: Dr. Heine Rudolf, szász mezei gazdasági egyesület titkára, Dr. Kreutzer János, ugyan az Bavariában.
IV. Erdőszetben. Pannevitz Julius, porosz királyi főerdőmester, Berlepsch Ágoston, szász királyi financz tanácsos s több mások.
Szembeötlő az, hogy a németség legnagyobb hivatalnokai, s földbirtokosai a mezei gazdaságban, s azzal egybe kapcsolt tudományokban mind betanult tapasztalt és jártas férfiak, elszomorodva ezt a mieinkről épen nem állithatjuk. Ott t. i. a németföldön a földbirtokos érdekében áll a mienknél jobbadán soványabb s kisebb birtokában a legokszerűbb gazdálkodást kifejtve jövedelmét a lehető legnagyobb fokra emelni, s miért is azon kivül hogy gyermekeit Németország legjobb gazdasági intézeteiben két három évig tanittatja, a tapasztalás-szerezhetés végett, nem otthon a házi tüzhelynél tartja, hanem pár évre egy más jó hirben és névben álló mezei gazdához – mint gazdatisztet – beszegődteti, hol az ifiu német ur a takarékos háztartáshoz, okszerü mezei gazdálkodáshoz szokva, s betanulva tapasztalt földmivelővé válik, mint ollyan tér vissza az atyai házhoz. Nincs természetesebb tehát, mintha majd átveszi az ősi kis birtokot, azt folytonosan jól mivelni is tudja; ha atyává leend, gyermekeit is a magáéhoz hasonló nevelésben részesiti, igy nemzedékről nemzedékre átszármazik a mezei gazdálkodás, és a német urnak vérévé válik a takarékosság. Ez nincs igy nálunk magyaroknál, a magyar nemes született mezei gazda, de az ide vonatkozó tudományokból mitsem tanul, mi természetesebb, tehát minthogy átalában – keveset kivéve – hitvány mezei gazda leend. Az atyai háznál pedig mitsem látván egyebet pazar fényüzésnél, s hivalkodó időtöltésnél, ő sem leend jobb atyjánál. Ha átveszi az atyai birtokot, azt sem tudja mikor vagy hogyan kell szántani, kénytelen jószágát a gazdatisztre bizni, szerencséje, ha ez tapasztalt gazda s egyenes jellemü férjfiu – de minő ritkaság e nálunk –! nem csoda tehát ha ferdén megy nála minden. Ott a németalföldön igen ritka eset: a földbirtokos eladósodása, vagy megbukása, az ősi kis birtok uriásan eltartja a tulajdonost, holott nálunk napi renden van a földbirtokosok eladósodása s tönkre jutása. – Ezen nincs mit csudálkozni, de elszomorodni igen, mert nem látunk példát hazánkban, hogy birtokosaink, s azok gyermekei más kárán okulnának, a kisebb birtokosok majmolva a nagyobbak fényüzését 1418és gazdálkodási okszerütlenségét, ezek is, amazok is mintegy megbűvölve feltartózhatlanul besodortatnak az elaljasodás örvényébe! nincs sehol készület, komolyan elszánt akarat a roszat gyökerestől kiirtani.
Áll gazdasági egyesületünk, de nincs kivánt sikere, mert tagjai már elégnek tartják az évi járandóságot befizetni, vagy be sem fizetni, s minden a megrögzött rosznál marad, nem elég a földet jól mivelni, ahhoz még takarékos háztartás is szükséges, de ez általában hiányos nálunk. Ez oldalról nagyobb veszély fenyegeti hazánkat, s nemzetiségünket, mint érte hajdan Sajónál s Mohácsnál. A két gyász helyen csak részletesen sujtott bennünket a vész, midőn most az elaljasodás, elkorcsosodás, elszegényülés vihara elözönleni készül hazánkban a karpátoktól, tengerünk partjáig? Ezreket dobunk ki a külföld bohózatának majmolására, s mellette egy gazdaképző intézet létesitésére segédkezet nyujtani vonakodunk!
De félre imez elszomoritó képekkel, forduljunk vidámabbakhoz, ezek ugyan csak külföldről mosolyognak felénk, intenek bennünket, ujjal mutatnak: mi tevők legyünk. Tekintsük legelőbb is a mezei gazdák Graetzben tartott X-dik gyülekezete foglalatosságainak rövid vázlatát, a mellynek tartalomdus leirását a nem sokára megjelenendő évkönyvekben olvashatjuk.
A gyülekezetbei iktatás dija 6 p. forint volt, a beirt igy fel lőn avatva, s jogositva a gyülekezet minden üléseibe megjelenhetni, és egyszersmind Graetznek minden nyilvános intézetei nyitvák előtte, veres szalagot viselt mindegyik öltönye gomblyukában illy fehér benyomattal: „Zehnte Versamlung deutscher Land- und Forst-Wirthe in Graetz 1846.
September 13-kán tisztelgések napja volt. Minket magyarokat Ürményi Ferencz korona őr ő nagyméltósága mutatott be az elnök főherczegnek, mindnyájan magyar diszköntösben voltunk, mi szeretjük külföldön is bebizonyitani, hogy mi pompakedvelő sujtásos ázsiai faj vagyunk!*
Kik külföld előtt a magyarnak nemzetisége iránti ragaszkodását tanusitják, csak köszönetet érdemelnek. Szerk.
Septemb. 14. 8. órakor d. e. (ott korábban szoktak az ülésekre felkelni mint nálunk, s pontosabban is, mert a kijelelt órában már tömve volt a terem,* a négy emeletes karzaton a hölgyek és más vegyes hallgatóság foglalt helyt) a coliseum gömbölded teremében nyitatott meg az első közgyülés. Az elnök főherczeg rövid velős beszéddel nyitá meg az ülést, a gyülekezetet szivesen fogadá ő cs. k. felsége, Stajerország, Graetz városa és a stajer mezei gazdasági egyesület nevében, kiterjeszkedett beszédében a stajer miveltség viszonyira, kifesté történetét a német mezei gazdák minden évbeni gyülekezetének, a mellynél is képviseltetnek az összes Németország gazdasági egyesületei, inditványba hozá egyszersmind, hogy ezután azok képviselőik által évenkint mindarról rövid jelentést tétessenek, a mi egy év lefolyta alatt a földmivelés és erdészet körében hasznos és jó történt, mik történtek továbbá az érdeklett országban a mezei gazdák kimiveltetése, és jobb karban helyheztetése tárgyában, hogy igy ez által az összes németség folytonos ösztönt érezzen a közhasznu ismeretek terjesztésére, mert csak ez fogja azt 1419eszközlésbe hozni, hogy a német mezei gazdák ugyan azon egy czélt tüzendvén ki igyekezeteik tárgyává, a társas életben is az egyesülési szellem kötendi és tartandja őket össze stb.
Tartatnának csak az ülések olly gyakran mint bizonyos csücsülni szerető nemzetnél! Szerk.
Ezután Burghaus gróf emelt szót, s háromszoros köszönetet szavazni inditványozott: legelőbb is ő felségének, ki most már másod izben megengedni méltoztatott, hogy országaiban gyülekezzenek össze a német mezei gazdák, továbbá János főherczegnek, hogy ő fensége a X-dik gyülekezet elnökségét felvállalni kegyeskedett, végre a mások elnökségnek, és a két ügyviselő jegyzőnek.
Szóltak még többen is, szóltak azon sorozatban, a mint magukat feljegyeztették, a szólni kivánó a szószékre lépett fel, onnét tette előadásait állva, e szabály alapul csak az elnökség volt kivéve.
Végre felszólitá az elnök főherczeg a gyülekezetet, képezzenek az alapszabályok szerint szakosztályokat, válasszák meg elnökeiket és titkárjaikat, ugy is lőn, a kirendelt teremekbe vonulának s megválaszták a választandókat. Hat szakosztályra u. m. I-ső Földmivelés. II. Marhatenyésztés. III. Technikai müvesség. IV. Erdőszet. V. Bor- és Gyümölcs-termesztés. VI. A természeti tudományok, – oszlott a gyülekezet, a tagok abban vehetének részt, mellybe hajlamaik vonzották, volt pedig szakosztályi ülés minden reggel 7 órától, 12-tőig. Tárgyai vitatkozásoknak már jóval azelőtt hirlapok utján közhirré tétettek, magyar lapjainkban is olvashatók valának, azokat itt előhozni felesleges, lehet hogy azokat majd egyszer emlitésbe hozom a vitatkozások eredményével együtt. A szakülések végzetével vette kezdetét a közülés, tartott gyakran három óráig is, itt minden nap felolvastattak a szavok jegyzőkönyvei, s a megvitatott tárgyak feletti jelentések, a mellyekhez a közülésekben is még szólni akárkinek lehetett. Szóltak sokan, többnyire szakértőleg, véleményét, ki akarta irásból is olvashatta. Kinek előadását a gyülekezet figyelemre nem méltatta, lőn biz ott is zaj és mozgás, a minek az elnökség azzal vetett véget, hogy megkérdezé a hallgatóságot, valjon nem kivánják e a jelen értekezést inkább nyomtatásban megolvasni? mire igennel felelt a hallgatóság, ekkor a szóló tisztelettel meghajtván magát, a szószékről lelépett.*
Ez már a bóktannak igen hasznos eszközlése. Be sokszor jó volna alkalmazni. Szerk.
A magyar mezei gazdaság kitünőleg volt képviselve, mert voltak ott jó hirü mezei gazdáink, ott volt t. i. Ürményi Ferencz korona őr ő nagyméltósága, ott Károlyi György, Festetics Vincze grófok, Horhy M., Haeuffel János, Török János, Horváth T. Szendrey, Bujanovits Edvard, Tanárky s többen, de organumok nem volt, mert közülök senki sem szólott, volt pedig több tárgy, u. m. marhatenyésztés, bor és kukoricza termesztés, mellyekhez ők is szakértőleg szólhattak volna, annál is inkább, mert e tárgyban hallánk előadásokat, mellyekből megtudhattuk, hogy a német gazdáknak kevés fogalmuk van nagyobbszerü marhatenyésztésünkről; majd mit sem tudnak a kukoricza-termesztésről, de gazdáink hallgattak, mert a mit a gazdasági egyesület igen buzgó, a német gazdák előtt is köz szeretetben álló titkára Török János ur az utósó közgyülésen mondott, midőn t. i. a magyar gazdasági 1420egyesület oklevelét János főherczeg ő fenségének, mint tiszt. tagnak átnyujtá, nem a szőnyegen forgó kérdésekhez szólott, a mit mondott és valóban szépen mondott, az inkább üdvezlése volt a magas tagnak, és a német mezei gazdákra vonatkozólag pedig igen jól sikerült captatio benevolentiae, a szóló megéljeneztetett, minden oldalról barátságos kézszoritásokkal idvezeltetett, de mind e mellett a magyar mezei gazdászat Graetzben organummal nem igen birt*.
Bizony sajnos!
(Folytatása köv.)
