Vezérczikk. (Iparvédelem és szabad kereskedés.)
Vezérczikk. (Iparvédelem és szabad kereskedés.)
I. Szabad kereskedés. E szép két szó kedvencz jelszóvá lőn ujabb időkben amott a másik oldalon. De koránsem olly értelemben, illyenben azokat például Mac Culloch fogta volt fel, s millyentől áthatva különös lelkesüléssel irta volt Gambihler a maga nevezetes bevezetését; hanem csak amollyan kaliczka- vagy jászolszerü értelemben. Mi haszontalan szószaporitásnak tartjuk a fölött vitatkozni, valjon elvontan véve a védrendszer jobb e vagy a szabad kereskedés, mert mi már számtalanszor bevallottuk, azon hittel birunk, miszerint minden nemzetnek saját gyakorlati viszonyaiból és körülményeiből kell statusgazdászati tudományának theoriáját le vonnia, nem pedig egészen más viszonyok befolyása alatt compilált bár mi fényes tant gyakorlati élet vezérfonalának tekinteni. Erre nézve mondta egy helyütt Kossuth „a melly nemzet valósággal nemzet, anak ugy meg kell lenni saját statusgazdászatának, mint saját törvényének. A melly nemzet nem maga szab magának törvényt, s nem saját érdekei szerint intézheti közgazdászatát, az nem gazda hanem gazdaság, szóval nem nemzet. Ez pedig az élet legnagyobb átka. Ez egész népfajokat kivetkeztet az erkölcsi személyességből, az erkölcsi szabadságból; ez az ember eszközzé alacsonyitja. Ez ama prometheusi kin, mellyet még a halandóság érzete sem képes enyhiteni, mint enyhiti egyes embert kinjait a halálra bús kilátás.” Mi tehát elvontan nem vitázunk akár az iparvédelem mellett a szabad kereskedés ellen, akár e mellett amannak ellenében, s annál kevesebbé, minthogy mi minden esetre s mindenben, föltétlenül a szabadság mellett nyilatkoznánk, mellyet mindenben, tehát a kereskedésben is az emberfaj isteni rendeltetésének hiszünk és vallunk. De mivel a szabad kereskedést igen eltorzitott értelemben halljuk amonnan kürtöltetni, s a védrendszert, azaz a nemzetnek a maga rosz, elszegényitő, lealázó, nyomoruságos állapotán igazitható mentő szerét, mellynél fogva otthon dolgozni, munka és szorgalom által fedezni saját szükségeit, s ezen irányban saját belső erejét annyira kifejteni, miszerint majd idegen vetélytársakkal is megállhassa a verseny terét, s azért magát a tulhatalmak idegen verseny nyomasztásától biztositani törekszik, Magyarországra nézve inpracticus intézkedésnek halljuk hirdettetni: kötelességünknek tartjuk, magyar viszonyaink teljes felfogásával, s ama balságos állapot benső érzetével, miszerint valamelly nemzettől az kivántatik, hogy azt a mije van ne adhassa annak ki azt legjobban megvenné, s a mije nincs, ne vehesse onnan hol legjobban, legolcsóbban vehetné, s maga se készitse, hanem kénytelen legyen egy valakitől venni, ki vagy roszabbúl vagy drágábban dolgozik, mint másik tennék; kötelességünknek tartjuk gyakorlati párhuzamot vonni a védrendszer és szabad kereskedés között, hogy némelly homályos nemzetgazdászati csalódást felderitsünk, és a minmagunkon segithetés utját felismerhessük.
A védrendszernek, és szabad kereskedésnek elméletére gyakorlatban vonatkozó intézkedések között némellyek szerint legfőbbik az europai átalakulásra olly roppant hatással volt szárazföldi zárrendszer. Ezt a jelentékenyebb nemzetek saját viszonyaik szerinti hatályos intézkedésének tükre gyanánt tekinthetni, de egyszersmind balfogásokban és elfogultságban olly gazdag intézkedés gyanánt is, melly az uralomnak volt inkább eszköze, mint az ipar meggyökereztetésének és gyarapitásának nemzeties emeltyüje. Azért legyen szabad egy kissé a történetek nyomán vissza bele pillantanunk; azt hiszszük nem teendünk haszon-nélküli dolgot, mert ezer meg ezer tanulság forrására akadunk benne. Tegyük ezt, s aztán formáljuk a conclusiokat.
Anglia legfőbb föladata a külföld irányában, hogy Europában egy ország, vagy egy statusszövetség tulnyomó felsőségét sem engedi létre jönni, sőt inkább mindenkor oda munkál, hogy a törekvések és hatalom ellenkező iránya fenmaradjon. Anglia ezen feladatot leginkább saját javáért tüzte ki magának, mert minden önálló nemzet legtöbbet önjaváért tesz. De ez Europának is hasznára van, és Anglia ezen törekvések szárnyain emelkedett politikai nagysága tetőpontjára.
Ebből kimagyarázhatni azon szakadás engesztelhetetlenségét, melly Angliát Napoleonnal összeháboritotta, és mellyet az amiensi béke csak csalóka lepellel vont be, melly csakhamar ismét eloszlott. Akármerre törekedett Napoleon, Angliával mindenütt szembe találkozott azon pillanat óta, mikor világos lőn, hogy az ő kezei közt a franczia hatalom teljes tulnyomó erővé fejlődik. A futó pillanatok, mikor neki sikerült az angol kormányfiak szivében mérséklettsége iránt bizodalmat kelteni, csakhamar elröpültek. Anglia gyámolta az elüzött bourbonokat, a kiköltözött francziákat, Anglia, legalább Nepoleon ugy hitte, vakbuzgókat orgyilkos törével fegyverkeztetett föl ellene, és a pokolgépet rásüttette; lázitott és bujtogatott a nyugati tartományokban; semmivé tette a franczia hajóhadat, elrablotta tőle az egyptomi csudatettek minden külhasznát; mindent, ki haragja elől futott, oltalomba vett, mindent, ki ellenséges indulattal ment ellene, segitett, bizodalmatlanságot, gyülölséget táplált minden udvarban, minden népeknél, minden szövetkezést ellene seregekkel és pénzzel segitett, és a szövetségesek semmiféle megveretése által meg nem rendittetett, sőt inkább minden kierőszakolt béke után kész volt a háborut ujra lángra lobbantani, a régi ellenséget bátoritni, ujakat támasztani; Anglia tehát Napoleon legnagyobb, legengesztelhetlenebb ellenfele volt, kinek meggyőzése vagy megnyugtatása nélkül, azt jól tudta, rá nézve nincs nyugalom. Csak őszinte mérséklettség és béketartás által nyugtathatta volna meg, de ez nem volt szándokában, azt mint ő hitte, vagy magával s másokkal el akarta hitetni, nem engedék a körülmények. Tehát háboru, szakadatlan háboru Angliával, mig neg nem győzetik.
E hiedelemnél fogva, miket tett Napoleon, a historia leplezetlenül elmondja. Azonban Anglia mindig nevekedett, főkép az indiai hóditások által, pénzerőben és befolyásban, s ez által a hatalmas Napoleon ellen szüntelen uj ellenségek fegyverkeztek, kiket angol pénz birt saját hasznuk ismeretére, s tett képesekké annak oltalmazására.
Ezen kimerithetlen pénzerőt, minden vállalatai ezen életerét tőle elvenni: ez volt most a gondolat, melly Napoleon agyában fogamzott. Angliát kereskedelmi és hajózási nagyságából lebuktanti, előtte a szárazföldet elzárni, és ellen minden ponton versenytársakat támasztani, ez volt most nála az uralkodó eszme. Ez különben megegyezett statusgazdászati elveivel, mellyekben II. Fridrikkel értett egyet, kit azonban, mivel e tudomány az ő idejében alacsony fokon állt, jobban mentegethetni mint Napoleont. De a császár gyülölte és megvetette azon theoreticusok tanait, kiket ideologoknak szokott nevezni. Ő azt hitte, hogy a szárazföld népeinek javát hatalmasan munkálja, midőn azon egyedárusságot megtöri, mellyet Anglia a kereskedésben és hajózásban 1434igénybe vett. Uralkodni vágyó természetében feküdt, hogy a népeknek akaratjok ellen is használni akarjon.
Az angol kereskedés ellen inditott harcza szellemében történt legelőször, hogy jó barátságot igyekezett tartani az éjszakamerikai statusokkal, mellyeket Anglia legveszélyesb versenytársainak tartott. Második lépés volt a bataviai köztársaság királysággá változtatása, mellyet Lajos testvérének adott, azt hivén, hogy az által örökre tervei eszközévé tette. Azon gondolat olly természetes volt, hogy Hollandiának, melly olly sokáig az első tengeri hatalom volt, és még később is versenyezett Angliával, segitetvén a franczia császárság egész erejétől, a kevély Albiont a tengeren is meg kell aláznia, és e tervekbe örömest bele egyeznie. Azonban Napoleon jól tudta, hogy czélja mind addig nincs elérve, mig Europában csak egy kikötő is nyitva áll az angol kereskedés előtt, honnan az áruit elterjesztheti. Fáradhatlan volt az ellenség előtt minden kaput bezárni, de Anglia is szinte olly fáradhatlan volt uj kapukat nyitni, és ha egy nyilás bezáratott, a még nyitva maradtat kettőztetett tüzzel használni. Minden illy tapasztalat fölebb csigázta Napoleon szenvedélyét, és a mint a szárazföldi zárrendszert felkarolta, hogy elleneit a háboru folytatására tehetetlenekké tegye, ugy nem sokára háborukat viselt, hogy a szárazföldi zárrendszer végrehajtását foganatositsa.
A szárazföldi zárrendszer eszméjét Napoleon az amerikaiktól vette, ha mindjárt az alapjában és lényegében egészen más volt is mint a mit egykor a bostoni hazafiak tettek. hogy egy gyülőletes, és pedig nem nagysága, hanem politikai eredete miatt gyülöletes adótól megmeneküljenek, azért találák fel az amerikaiak azon egyszerü eszközt, miszerint azon tárgy használatától, melly az emlitett adóval volt megróva, magok jó szántából megtartózkodnak. A védrendszer legnemesebb neme. „Nem az Anglia elleni gyülölség, hanem a haza és szabadság szeretete hozatta azon határzatot, és nem kényszerités tartotta fel.” An angol áruk kizárása azonban, mellyet Napoleon rendelt, egy erőszakosan uralkodó parancsán nyugodott, és hadi kényszeritő eszköz volt.
A porosz háboru kiütése óta a francziák a tőlök megszállt kereskedelmi piaczokon jegyzékét vétették az ott lerakott angol áruknak, és vagy elkobzották, vagy pedig csak nagy fizetés mellett adták ki. Midőn Napoleon főhadi szállását Berlinbe tevén, magát az éjszaki német kikötők urának tekinthette, és jövendő viszonyát Oroszországhoz már előre gyanitotta: kezdé kedvencz-kivánsága elérését lehetségesnek tartani. Ennéfogva a Berlinben 1806-dik nov. 21-kén kelt rendelet a szárazföldi rendszer első alapja. Anglia, ugymond, a tengeren minden nemzetek iránt ellenséges jogot gyakorol; Anglia egyedüli czélja a forgalmat minden népek közt korlátozni, és a száraz föld kereskedése és ipara romjain ezen iparágak egyedárusságát magának megszerezni. Minden a ki a száraz földön angol áruval kereskedik, büntárs ama veszedelmes törekvésben. Az ellenséget maga saját fegyverével kell legyőzni. Mig Anglia a tengeren azon népjogot el nem ismeri, melly a szárazföldön fenáll, addig ezen rendelet szabályai a franczia birodalom alaptörvényei lesznek. Minden kereskedés és közlekedés t. i. a britt szigetekkel a legkeményebben tiltatik; minden angol alattvaló, a ki a franczia vagy szövetségeseik seregétől megszállott országban találtatik, mint hadifogoly, és minden 1435angol alattvaló tulajdona, és minden angol gyárból és gyarmatból jött áru mint zsákmány tekintetik; stb. stb. Anglia ezen rendeletre az 1807-ik jan. 7-diki titkos tanács-parancscsal felelt, melly minden neutralis hajónak elkobzás büntetése alatt megtiltá a franczia, vagy franczia befolyás alatt álló kikötőkbe a menetelt. Csaknem ugyan azon időben bocsátott ki Napoleon, ki az alatt a hansavárosokat hatalma alá hajtotta, jan. 25-dikén Varsóban egy rendeletet, melly a hansavárosokban lefoglalt angol árukat, minden tekintet nélkül tulajdonosaikra elobzotta. – Erre Anglia az Elbét, Wesert és Emst, mivel az ellenség uralkodik rajtok, ostromzár alattiaknak nyilatkoztatta, és nov. 11-kén ugyan ezen itélet mondatott ki mindazok kikötőkre, honnan az angol lobogó kizáratott; minden hajó, melly franczia eredeti bizonyitvánnyal van ellátva, elkoboztassék; csak azon semleges nemzeteknek, kik kikötőiket az angol lobogó előtt el nem zárták, engedtessék meg, hogy az ellenséges gyarmatok és hazájok közt közvetlen hajózhassanak és magokat ott gyarmati árukkal hazájok részire elláthassák; minden egyéb hajók, mellyek az ostromzár alatti kikötőkkel kereskedni akartak először Anglia alávetett valamellyik kikötőbe tartozzanak bemenni, és ott bizonyos adót, melly a szállitmány értékének 25 pctjét tette fizetni. Igy a megtámadás visszatorlásokhoz vezetett, csakhogy Angliának jobb eszközei voltak rendeletei foganatositására. Napoleon egész czélja el lett volna hibázva, ha amaz angol rndeletnek semmit nem szegez ellenébe. Ezért adta ki a majlandi rendeletet 1807-diki dec. 17-kén, miszerint minden hajó, melly magát angol hajó általi motózásnak, vagy az Angliába való utnak aláveti, vagy az angol kormánynak akármiféle adót fizet, nemzetiséget vesztettnek, és ezáltal angol tulajdonnak nyilvánitatik. Minden efféle hajók, valamint azok is, mellyek a brit szigetek ellen kimondott ostromzárt megtörik, ragadmány gyanánt tekintessenek. A feladóknak (egy 1808-diki jan. 1-kén kelt rendelet) a feladás következtiben büntetés alá esett hajó értékének egy harmadát igérte.
Ezen rendszer uralkodott Francziaország, Hollandia, Olaszország legnagyobb része, és a rajnaszövetségi statusok felett. A tilsiti békekötésben Porosz- és Oroszország is hozzájárult; a fontainebleaui szövetség következtiben (1807. oct. 31.) az angoloktól Kopenhaga megrohanása által keményen megbántott Dania; tovább 1808-dik febr. 18-kán Austria, miután követe Londont elhagyta; végre a fontainebleaui szerződések (1807. oct. 27.) következtiben Spanyolország is 1808-ik jan. 8-án kelt nyilakozata után. Portugalia már 1807-dik oct. 20-kán kinyilatkoztatta, hogy kikötői az angol lobogó előtt el vannak zárva. De mivel ezen kényszeritett határozat végrehajtásához nem egész tüzzel láttak, vagy is inkább a granganzai ház elüzése már el volt határozva, ezért Portugaliát elfoglalták a franczia seregek. Igy ezen nagy partkiterjedés kikötői az angol, svéd és nem sokára az éjszakamerikai hajók előtt el voltak zárva – vagy el kellett volna záratniok.
Mert az természetes volt, miszerint a kereskedés semmi kigondolható erőmegfeszitést kisértetlenül nem hagyott, hogy ezen sorompókat kijátsza, és ezen törekvés gyakran sikerült is, mivel, Napoleont magát kivéve, a tiltó rendszabályok szigoru végrehajtását senki sem szorgalmazta, sőt inkább ezer meg ezer érdek fegyverkezett föl az ellen. Ez Napoleonnak csak uj meg uj elfoglalásokra adott okot. Hogy 1436határozatai végrehajtásáról bizonyos legyen, a mennyire csak lehetett mindennek az ő kezében kellett öszpontosulnia. Neki kellett a szárazföld urának lenni, hogy a szárazföldi zárrendszert valósággal megtestesithesse. Igy történt, hogy 1808. febr. 23-kán kelt tanácsvégzés által Ancona, Urbino, Macerata és Camerino az egyházi birtoktul elszakasztatott és az olaszországi királysághoz csatoltatott, igy tovább (1808. maj. 29.) hogy Parma, Piacencza és Toscana Francziaországhoz kapcsoltatott, főokul az adatván, hogy a földközi tenger egész partjának a nagy birodalomhoz kell tartoznia. A schönbrunni béke által (1809. oct. 14.) a dalmatiai kikötők is franczia kézbe kerültek. Hollandia iránt csalatkozott Napoleon várakozásiban, és a becsületes Bonaparte Lajos maga sem igen akart testvére eszköze lenni olly rendszabályok végrehajtásánál, mellyekről tudta, hogy Hollandia életérdekeit sértik. Ennek következése azonban az volt, hogy a hollandusok nemzeti becsületét bántó némelly időközi rendszabályok, franczia vámtisztek bevitele, birtokrészek elvétele után stb., végre (1810. jul. 9.) Hollandia Francziaországhoz kapcsolása kimondatott. Midőn Hannovera legnagyobb része a westphaliai királysághoz csatoltatott, világosan meg volt határozva, hogy a franczia vámtisztek hivatalukat Westphaliában is gyakorolhassák. E rendszer mindig tovább harapódzott, melly a hóditási szenvedélylyel olly jelenesen összevágott és a császárnak azt szükségképen valónak mutatta, a mi csak ezen szenvedély kielégitésére szolgált. 1810. dec. 15-kén kelt tanácsvégzés a hansavárosok Francziaországhoz kapcsolását rendelte, mivel nem képesek lobogóikat az erőszakoskodás ellen megoltalmazni. Oldenburg, Aremberg, a bergi nagyherczegség, és westphaliai királyság nagy része, a franczia birodalomhoz csatoltatott, mivel Francziaországnak a birtokában levő folyóvizek torkolatán uralkodni kell, és mivel a Helgolandból üzött csempészetet csak ugy semmithetni meg, és biztosithatni az összeköttetést a keleti tengerrel. Végre Svédország is az Oroszországgal Friedrichshammban kötött béke következtiben a szárazföldi zárrendszerhez állott, de a sót és legnélkülözhetlenebb gyarmati árukat még is kivette. De a Francziaországgal kötött békében (1810. jan. 6-án) Svédországnak a gyarmati árukra nézve tett kivételről is le kellett mondani. –
De azért Napoleon e rendszert més csak azon országokban sem, mellyek felett korlátlanul uralkodott, tudta fentartani, és hogy ő maga is milly kevés őszinteséggel tartotta e rendszert, mellyért a népekre olly végtelen terheket tett, szükségesképen valónak, bizonyitja azon készség, mellyel az angolok minden közlekedési kisérletét fogadta, és titkos alkudozásokba bocsátkozott, mellyeknek mindannyiszor törést kellett szenvedniök, mivel ő a rendszerről le akart ugyan mondani, de a várakozásokról, mellyeket ezen rendszerhez kötött, nem. Ezen felül Anglia a közönséges ostromzárt, 1809. apr. 26-án kelt rendelet által az amerikaiak kedveért Francziaország, Hollandia és gyarmataik kikötőire és éjszaki Olaszországra szoritván, mint szinte azon határozatot is, miszerint a semleges nemzetek hajóinak valamelly angol kikötőbe menni, s ott adót fizetni kellett, eltörlötte. Most Napoleon is a berlini és majlandi rendeleteket az amerikaiak javára visszavonta (1811. apr. 28-kán), de e mellett olly aránytalanul hosszu időt, és olly elővigyázati rendszabályokat állitott fel, hogy az amerikai hajót, melly amaz eltörlés következtiben franczia kikötőbe mert menni, sok mindenféle ürügy alatt le lehetett tartóztatni. Mert Napoleonnak nem volt komoly szándoka a visszavétellel, hanem csak az amerikaiakat akarta összevesziteni Angliával. A szigoruság és csel semmi rendszabályai nem birták a csempüzésnek eleit venni. Más utat kellett azért választani, és az 1810-ki aug. 5 és sept. 12-kén kelt rendeletek (trianoni tariffa) kinyilatkoztatták, hogy minden gyarmati áru angol kereskedés által előállitottnak tekintetik, és 50 pctnyi szárazföldi adó alá vettetik. Végre (oct. 19.) megjelent a fontainebleaui esztelen rendelet, melly minden angol áru megégetését és semmisitését parancsolá. Davoust még Frankfurtban is lefoglalt minden angol és gyarmati árut. Az angol kereskedés ellen kibocsátott rendeletek áthágóinak nyomozására és büntetésére különös vámtörvényszék állitatott fel és a büntetések keményitettek. Más oldalról a császár pénzszüksége hátsó ajtóhoz folyamodott, hogy a szabadalmi (Licenz) rendszer által, a szárazföldi rendszer elveinek megtagadása mellett, pénztárainak bevételt, és a franczia kézműáruknak mesterséges keletet szerezzen. E szerint t. i. szabadalmi jegyre bizonyos adófizetése mellett, mint szinte a trianoni tariffa szerinti bevitelvám és a rendes kiviteli vám megfizetése után engedelem adatott bizonyos mennyiségü gyarmati árut olly föltét alatt bevinni, hogy azért ugyan annyi értékü franczia kézmüáru vitessék ki. De mivel a franczia kézmüáru bevitele Angliába egészen el volt zárva, annak keletére nem lehetett számolni, és csak azért vitetett ki, hogy vagy a tengerbe hányassék, vagy ismét Francziaországba becsempésztessék, vagy pedig a vámjegyzékekben magas árra téve szembekötősdit kellett játszani a lehető legértéktelenebb kézműárukkal. A gyarmati áruk rendkivüli nagy ára mindent fedezett, és igy maga a rendszer hazusággá, és vesztegetések, csalások kutfejévé lett.
Jobb gyümölcsöt nem is lehetett várni ezen rendszertől, melly a forgalmi törvényekkel, a népek érdekeivel, s a józan politika szabályaival kiáltó ellentétben állott. Vizsgáljuk most a szárazföldi rendszer nemzetgazdasági természetét. (A jövő számban).
