OLASZORSZÁG.

Full text search

OLASZORSZÁG.
Roma. A már rég tervezett olaszországi szövetség előmunkálatai nagyobbrészt be vannak végezve, s nem sokára valósítva lesznek. E szerint valamennyi olasz fejedelem egymással lenne szövetkezendő a közös haza jövőjéről tanácskozni és végezni. Hasonlóul egész Olaszországból követek választatnának a legszélesb alapon, s nemzeti gyülésben egyesűlve, a fejedelmek tanácskozmányai s rendeletei irányában, a népet képviselve közösen működnének Olaszország boldogitásán. – Eddigelé Sardinia, Toscana és Roma tagjai a szövetségnek. – Mintha látnók, hogy vesznek össze elébb a fejedelmek egymás között, s később a néppel a la Frankfurt. – Miért akarjátok a fejdelmeket kivágni a népek egyeteméből. Vagy mint isten kegyelmébőli urak fognak előállani, s ekkor hogy hiszitek, hogy érdekök a népek irányában kiegyenlíthető? vagy mint főtisztviselők jelennek meg, s akkor mért alkudoztok velek – nem parancsol-e nekik a nép? Vagy végre csak mint fő fő birtokosok vesznek részt, s akkor szintugy a nép közé tartoznak, mint ti, s nektek velök együtt nem egymás ellenében kell tanácskozni és végezni?
Parma. Az ideiglenes katonai kormány az általa különösen meg nem engedett hírlapok járatását eltiltá, s ki azokat olvasni meri, keményen meg fog büntettetni. Ne neked szabadság! ne neked szabad sajtó! Pedig még a kegyes fejedelem vissza sem érkezett fiaihoz. Ez bizonyosan egyik előajándok, mellyet a többi jóság majd követni fog: például: censura, jezsuita, camarilla stb. De azért mégis balgaság azt hinni, hogy ezzel chinai falként fogja védni Parmát a század szabadelmű eszméi ellen. Ollyanok ezek, mint a melegség, a levegőben terjednek, s a mi ellent áll, azt fölperzselik.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi