A nagysomkúti táborból, nov. 9.
A nagysomkúti táborból, nov. 9.
Timbulnak, a kicsapott határőri hadnagynak, sem híre sem nyoma. A Nagybánya melletti ütközetről élet-halál közt megszökött, Remetén lovat váltva Naszódig meg sem állt. Nov. 5-én a Kövérvidéki lázongó határt seregeink egy részével átléptük. Első állomásunk Koltó, magyar helység volt; s itt szívesen fogadtatánk. Innen másnap Remetére, a lázítók egyik nevezetes fészkébe nyomulni szándékozánk, ellentállásra sehol sem találva, a merre mentünk, mindenütt nemzeti lobogókkal fogadtatánk. Több román ajkú testvéreink azt nyilváníták előttünk, miszerint ők a gaz rablók által elámítva lázadtak fel, a lázítók – úgymond – azt hitették el velök, hogy a magyarok által a kálvinista hitre áttérni kényszeríttetnek, és nagyobb része kiirtatni szándékoltatik. De most már naponként több helységből érkeznek a románok nemzeti lobogókkal a király, és a magyar alkotmány hűségére felesketendők. Remetén a primipilusok elfogvák, kivevén egy kántort, ki szökéssel menekült, mint mondják, Naszódra ment. A remetei nép nemcsak azt igéré, miként a lázítókat akármi úton módon kézre kerítendi, és a törvényhatóságnak kézbesítendi, hanem azt is igéré, hogy Timbult, ha közéjök jő, akár élve, akár halva, mint lázítót elfogja.
Kővérvidéknek harmadrésze már csendességben élvezi alkotmányos jogait. Táborunk, melly naponként szaporodik, és mintegy 20,000-ből áll, több részre osztatott. Az előnyomuló tábort Pongrácz őrnagy vezeti, ki loyalis bánás-módjával igen megnyeré mindnyájunk bizalmát; ő hivatalában szigorú s elhatározott, de hivatalon kivűl barátságos. Nov. 8-kán Nagy-Somkútra érve nemzeti lobogóval fogadtatánk, a nép magát megadó, s az előbbi törvényes vágásba lépni igérkezett. Múlt héten báró Huszárt, néprádi lakásából a rabló románok kihurczolván, mezítláb Búnyba kísérték, s ott az ártatlannak feje vétetvén, holt teste Naszódra hurczoltatott. Ugy vagyunk értesűlve, hogy a Nagybányáról Kolosvárra menő postát a lázongók a kis nyiresi hegyaljon meggátolák, a posta legény kénytelen volt taligáját ott hagyni, s állomására visszatérni. Megtudván a rablók, hogy a katonaság Somkút felől előnyomúl, ők a hegyekre köveket hordtak fel, azokat az átvonúlók megtámadására használandók. A postaútat fákkal és kövekkel elzárták, a postalegényt pedig, midőn átbocsátást kért, agyonlövéssel fenyegették. – Erdősi Pál, önkénytes.
