Kolozsvár, nov. 8-kán.
Kolozsvár, nov. 8-kán.
Lángok martaléka lett-e Marosvásárhely? föladta-e magát? vagy ellentállott Gedeon táborának? maig sem tudhatjuk. A közlekedés itt minden irányban meg van akadva, s kínos bizonytalanságok terhe alatt nyögünk. E kellemetlen helyzet arra birá városunk több egyéneit, hogy feleségeiket s gyermekeiket szekérre rakva, még tegnap Nagy-Váradra kiindították; de ez utasok nagy része még az éjjel visszarobogtatott, mert a Bánfi-Hunyad vidékén összecsoportosúlt oláhság s a hozzájok csatlakozott lovas és gyalog katonák ez irányban is elmetszék a szabad és biztos közlekedés utját. Szerintök e lázadók istentelen csoportja Sz. Királyt és Zentelkét, épen a Jósikák egyik urodalma főhelyét, hamuvá perzselték; a kalotaszegi nemzetőrség pedig, egy összecsapás után, mellynek a lázadók adák meg árát, visszavonúlt ujabb segitség érkeztéig. A közbejött bihari nemzetőrök – mint halljuk – igen jó szolgálatot tettek kalotaszegi vezéreinknek; ma reggel, egy pár öreg ágyú kiséretében honvédeink s lovas nemzetőreink is feles számmal rohantak el Bánfi-Hunyadnak, s átalában Kalotaszegnek védletére. Szerencse kisérje ügyünk hő keblű bajnokait! – A jellemtelen főhadivezér, az elhirhedt Puchner Antal, a megszökött camarilla ez önmagát becsűlni nem bírt lelketlen eszköze, oct. 28-káról, a királyi kormányszék előtt az erdélyi kormányra tolakodását többek közt azzal indokolja, hogy a polgári igazgatóság a rettentési rendszer-szülte oláh lázongás lecsöndesítésére elégtelen volt volna, s e czélból october 18-kai szemtelen fölhívása (l. e lapok 102-ik számában) közzétételét ismételve szorgalmazza. A királyi kormányszék végre valahára eddigi közönyösségét levetkezve, nov. 2-kárót olly elhatározott s olly erőteljes választ adott a bitor-kormányzónak, hogy kedves dolgot vélek tenni tisztelt olvasóim előtt, midőn e feleletet szóról szóra ide igtatom:
„Jóllehet azon újabbi okok, mellyeket nagyméltóságod, amaz önkényszülte föllépése támogatásául, melly szerint bizonyos, urunk ő felsége neve alatt, törvénytelen ministerelnök általi ellenjegyzés mellett, idei october 3-ik napján költ, e kir. kormánynyal hivatalosan soha nem közlött, manifestum alapján, az Erdély-részek kormányát átvenni, s azt hadi törvény alá vonni törekszik, a kir. kormányszéknek ez évi oct. 23-káról feleletképen tett átiratára, idei oct. 28-ik napjáról e kir. kormányhoz intézett hosszadalmas nyilatkozata során fölidézett, annyira nyomatéktalanok, hogy azok 529czáfolatába ereszkedni valóban szükség feletti munkának lenni látszik; minthogy azonban azon nyilatkozat rendin, a kérdéselt föllépés szükségessége igazolásául tények hozatnak föl, – mellyek a valósággal ellenkeznek, s a polgári kormány ellen vádak emeltetnek, mellyek, – mint alább megmutatva leend, – egyenesen nagyméltóságodra, s illetőleg a főhadi tanácsra illenek – e kir. kormányszék, a csend és rend föntartásárai mindenkori buzgó készsége érzetében, önmegtagadása nélkül nem teheti azt: hogy az érintett nyilatkozat tartalmára vonatkozólag némi észrevételeket ne tegyen, a következőkben:
Nagyméltóságod ugyanis, idézett nyilatkozata során, kérdéselt föllépése okáúl a már fölemlített kir. manifestum kivűl, még azt is fölhozza: „hogy mivel az erdélyrészi oláhságnak ingerültségit és lázongását nem n.méltóságod proclamatiója, hanem a polgári magyar tisztviselőknek, úgy a földesuraknak azok irányában már jóval ezelőtt elkövetett zsarnoksága, némelly oláhoknak M. Vásárhelyt és Kolozsvártt polgári úton lett kivégzése, a közönség védelmére fölállított sorkatonaságnak Kolosvártt s más vidékeken is a felség iránti hívség megszegésére lett vezetése, sőt épen elfogatása, ugy a székely nemzetnek fegyveres fölkelése idézte elő, – e rettentési rendszer által pedig a polgári kormány a királyi trón, és a Kossuth-párt működése által polgári háború színhelyévé vált haza megmentésére elégtelenné vált, – továbbá kir. biztos báró Vay Miklós ö n.méltósága, miután a nádor lemondott, a magyar ministerium ő felsége által – mint hibásan állítani tetszik, – föloszlatott, ő maga pedig visszahívatván, újabban meg nem bizatott, többé királyi biztosnak nem tekinthető, – mint e hazának ő felsége által kinevezett főhadi vezére, kötelességének látta e fejedelemséget hadi törvény és kormány alá venni.”
Melly föllépési ok czáfolatát megelőzőleg, e királyi kormányszék azt az észrevételt bocsátja előre, miként az erdélyrészi oláhságnak ingerültsége koránsem a nagyméltóságod által fölhozott körülmények által idéztetett elő, hanem egyenesen a felség által megszentesített alkotmányos kormányrendszer megsemmisítésére törekvő párt által eszközűl fölvett alezredes Urbán és czinkosai ocsmány hazudságai verték föl nyugalmából e népet, melly most, midőn szabaddá lett, magától bizony meg nem mozdúlt volna, – s korbácsolták föl benne az indúlatot állítólag megcsorbított nemzetisége védelmére, – mellyről legnagyobb részének tulajdonképen még fogalma sincsen, s e vész és nyomorúságot árasztó tettnek nagyméltóságod is részesévé vált az által, hogy alezredes Urbánnak, s N.-Szebenben comitéevé alakult czinkosainak, ugy a balázsfalvi törvénytelen oláh-gyülésnek lázitási működését, kir. biztos báró Vay Miklós ő nagyméltóságának többszörös, ugy e kir. kormánynak nem különben e kir.főkormány elnökségének fölszólításai ellenére, nemcsak tűrte, de szembetünőleg pártolta, s hivatalos leveleiben mentette is.
Jóllehet továbbá megismeri e kir.főkormány azt: hogy az oláh ingerültséget és lázongást e honban nem a nméltóságod proclamatioja idézte elő, s nem annak kiadása óta kezdődik, de hogy azt nevelte, nem csak hiszi, sőt a közelebbi eseményeken okúlva, erősíti is; mert csak azóta történnek az oláhok általi nyilt megtámadások, azóta történt Gyula-Fejérvár fölégetése, földulása, Nagy-Enyed megtámadása, a zalathnai magyarok és kir. kamarai hivatalnokok meggyilkolása, a Szebenben lakozó magyarok lefegyverzése és letartóztatása, mióta nméltóságod idézett proclamatioja nyomán, élire tette magát az oláh mozgalomnak, a rendelkezése alatti sorkatonaságot a lázongó nép közé soroztatni rendelte, tiszteit pedig vezérűl adta azon fölbőszült csapatoknak, elnyomására e honnak, melly őket kenyerével táplálja.
Ha tehát idézett ezen körülmények között a polgári kormány elégtelenné vált a haza csendessége föntartására, az nem a polgári kormánynak, hanem egyenesen n.méltóságodnak, illetőleg pedig a főhadi vezérségnek tulajdonítandó, s ez okon e n.méltóságod hivatali mellőzése, sőt épen visszaélése által előidézett kormány-tehetlenséget, helyes következetességgel okúl legkevésbbé sem használhatja föl n.méltóságod az Erdélyrészi kormánynak álvételére, s a polgári kormány irányában fölemlített vádjait semmikép sem indokolhatja; abból ugyanis, hogy a rend e hazában, fájdalom igen is megbomlott, nem az következik, hogy nméltóságod kormányozzon a honban, hanem inkább az, mi kötelessége , mire e kir. kormányszék nméltóságodat olly sokszor és hathatósan fölszólította, – hogy t. i. segedelmet adjon a polgári rendelkezések sikeres teljesítésére, mit azonban nméltóságod szántszándékosan mellőzött; – miután ugyanis kir. biztos ő nméltósága, valamint e kir. kormányszék is több versen, fölfedezte azt, hogy a vármegye tisztek az egész országban az oláhok által letélettek, hogy a vármegyei földet az oláhok praefecturákra osztották, az ország lakosait önéletük és vagyonuk iránt a legméltóbb félelem foglalta el, s mind ezen intézkedések meghiúsítására katonai erő rendeltetése kéretett, nem mondhatja nméltóságod sem azt, hogy ezeket maga idejében nem tudta volna, sem azt, hogy ezen rendetlenségeket némelly oláh egyének kivégzése, vagy a székelyek kijövetele okozta; – mert ezek amazoknál jóval későbbre történtek, a székely tábor sem érkezett volt még ki az orozva működő oláh elem által kiirtással fenyegetett magyar nemzet védelmére, midőn Balázsfalvára és Urbán alezredeshez sok ártatlan magyarok már rabságra hurczoltattak, sokan legyilkoltattak, s midőn Urbán már Szász-Régennél csatarendben állott, és a félország oláhát táborába gyüjtötte; – de tett-e valamit nméltoságod, vagy a főhadi vezérség, ezeknek meggátlására? adott-e katonát, a rend és a tisztviselők hatalma helyreállítására? – semmit, és többszörös fölszólításra még feleletet sem adott, sőt volt eset, midőn a kir. biztos b. Vay ő nméltósága által kirendelt katonai fedezetet is visszaparancsolta.
És itt el nem mellőzheti e kir. kormányszék, hogy sajnálkozását ki ne nyilatkoztassa, midőn tapasztalja, hogy nméltóságod, a lázításért épen tetten kapatott egyének törvényes úton végrehajtatott kivégzése ellen fölszólalni láttatik, és ezt is okáúl kivánja fölhasználni a jelen zavaruknak; – ha ugyanis nméllóságod a Szebenben működő oláh comitéét többszöri fölszólítás következtében eloszlatni kivánja vala, ha a balázsfalvi rendetlen és törvénytelen gyüléseket szélyeloszlatja, ha Urbán alezredesnek veszedelmes működéseit betiltotta, és báró Vay Miklós és e kir. főkormányszék számtalan kéréseinek engedett volna, és a magyar földet meg nem mezíteleníti a sorkatonaságtól, hanem elhivatása és kötelessége szerént, a polgári minden hatóságoknak segedelmet nyújt, ma egy oláh egyén sem lenne kivégezve, ma nem pusztíttatnék az ország, és a székelyek védelemre lett kimozdulása is, – mellynek egyedüli oka a nméltóságod és főhadi vezérség kétséges magaviselete volt, – elmaradott volna. – Valóban minden e hazára háramlott veszedelemre nézvei felelősség súlya méltán nméltóságod és a főhadi vezérség vállaira nehezedik. – Mind e mellett nméltóságod vádlólag kiván fölállani az oláh nemzeten történt sérelemre nézve, mellőzve azt, hogy az ezelőtti kiváltságos osztály minő áldozatokat hozott az oláh nép javára, s a magyar az oláh nép irányában soha megtámadólag föl nem lépett, s ha igazat kell szólani, a végrehajtó hatalom is iránta eleitől fogva mindig sok engedményekkel volt; – nem bocsáttottak e egyenlőre a lecsendesedés reménye és föltétele alatt szabadon az elfogott bujtogatók? – nem szállott-e maga a kir. biztos ő nméltósága személyesen ki Balázsfalvára? Nem atyailag kivánta e az oláh népet csendesíteni? Nem ismerte-e el maga nméltóságod kir. biztos ő nméltósága érdemeit, mellyeket szelid és okos maga mérséklése által tett a hazának?
Egyébiránt nméltóságod illy móddali föllépése, s jelesen a fejérvári és dévai események azt is tanusítják, hogy politicai kérdéseket lázadás útján, mellynek már fejévé tette magát, kiván eldönteni, holott igen jól tudhatja azt, hogy ezen kérdések a Királyhágón inneni részekben el nem dönthetők, e kir. kormányszék hatóságán kívűl esnek, nméltóságod köréhez pedig épen nem tartonak, és minden csepp vér, mi azért foly, czél és ok nélküli; s bár mennyire is kiván nméltóságod más szint adni a dolgoknak, tisztábban áll ezen állítás, hogysem azt többé kétség alá lehessen hozni; ebből kimagyarázható az is, miért kivánja nméltóságod föllépésének okát a fejedelem iránti hívség megcsonkításában keresni, holott annak sehol az egész országban nyomára találni nem lehet. A mit nméltóságod erre vonatkozólag a katonaság megkisértett elcsábításában előhoz, ezt nem lehet egyébre magyarázni, mint azon bizodalmatlanságra, mellyel a polgári rend a főhadivezérség kétséges lépései iránt méltán viseltetik, melly, önóltalmára hagyatva, sőt fenyegetve a katonai hatalom által is, egy előre sejtett megtámadás ellen erőt és ótalmat kiván szerezni magának, s melly látva azt, hogy az oláhság még kiküldött katonatisztek által is lázíttatik, fegyverben gyakoroltatik, s a lázongók élin kenyerén táplált katonaság áll, semmit sem hiszen inkább, mint azt: hogy nméltóságod az alkotmányt és magyar nemzetiséget egyformán és egyszerre kivánja megsemmisíteni, s valóban, ha fontolóra vétetik az, hogy nméltóságod és a főhadivezérség minden katonaságot a magyar földről elvont, s mert a magyar földön az oláhnép lázong, dúl és öldököl, az ágyúkat és katonákat a szász földre vitette, a magyar nemzeti őrsereget, mint Fejérvártt, Déván és belső Szolnokmegyében történt lefegyverkeztette, ezekből nyilván kitűnik hogy a magyar földön az oláhlázadásnak szabad játékot kivánt engedni, midőn másfelől épen ezen tette nméllóságodnak és a főhadivezérségnek eléggé megczáfolja azon átirata során előhozott gyanúsitást is, mintha a magyar földön a fejedelem iránti hivség csonkúlást szenvedett volna, mert ezen esetben épen állásából kifolyó kötelessége lesz vala: a katonaságot azon vidéken tartani, hol illyes merények kitörésétől félhetett volna.
Illy nyilvános ellenségeskedést tanúsító tettek után ugyan miként is várhatja és kivánhatja nagyméltóságod azt, hogy a haza nagyméltóságod és a főhadikormány iránt bizodalommal viseltessék, midőn ez utósó átiratában is, az oláh népnek a magyar nemzet kiirtására lett lépéseit, minden hallatlan törvénytelenséggel elkövetett tettjeit igazolni kivánja, s minden hibát a magyar ezelőtti kiváltságos osztályra és megyei tisztviselőkre akar hárintani, s az oláh nép nevében számlálja elő a rajta állítólag elkövetett igazságtalanságokat, midőn maga is igen jól tudja, hogy az csendes s újonan nyert szabadsága érzetében boldog lesz vala, ha nméltóságod meg nem szenvedi, hogy főrangú katonatisztek, a nméltóságod szemeláttára Szebenben egybegyűlt comité, s ezek által szétbocsátott bujtogatók e népet föllármázzák; s ha nméltóságod a lázongás okát csakugyan a nemességben és a megyei tisztekben keresi, miért rohantatott meg és gyujtatott föl Fejérvár városa, és Zalathna, miért öldököltettek le ottan az oláhok által számtalan ártatlan magyarok, midőn ezen helységekben sem földesurak, sem megyei tisztek az oláh népen zsarolást el nem követhettek, minthogy illyenek azokban nincsenek is? miként várhatja továbbá nméltóságod a bizodalmat, midőn a fejérvári, dévai, b.-szolnokmegyei s más helységekbeni nemzetőrseregek, mellyeket ő felsége által szentesített törvényeknél fogva alakítottak, a nméltóságod rendelkezése alatti, e haza kenyerén táplált katonákkal fegyverkeztettek le, s elvétetett tőlök még a mód is, ön személyök, háznépök, s vagyonuk ótalmazhatására, és nméltóságod legjobban tudja, milly szomorú és aggasztó állapotban vannak Szebenvárosában is a magyarok; a szász földön e kir. főkorrnányszék tudtával szásztól senkitől egy fegyver sem vétetett el, de az oláhságtól sem, ellenben a magyar nemzet az oláh lázongásnak nagyméltóságod és a főhaditanács általi nyilvános pártfogása, sőt épen vezérlete és támagása miatt félti életét, vagyonát, alkotmányát, nemzetiségét, mert fájdalom! igaz az, hogy alig maradott egy magyar azok közől életben, kik szaladással menekűlni, és városokba vonúlni elégtelenek voltak. Tudta nméltóságod azt is, hogy a KiráIyhágón inneni részek praefecturákra osztattak föl az oláhok által, s idegen földdé átváltoztatni intéztettek, s mindezek nméltóságod átirata szerint nem hibás, nem bűnös tettek! s ezekért a büntetés a magyarokat illeti!
De királyi biztos báró Vay Miklós ő nagyméltósága állítólagos visszahívását, s az Erdélyrészek ezáltali képzelt kormánynélküliséget sem hozhatja föl nmlgod kérdéseit föllépése okáúl, mert miután tisztelt ő oméltósága a ministerelnöki tárczát, mellyre ő felsége által fölszólíttatott, el nem vállalta, királyi biztosi működési körében visszamaradott, s e kört, minthogy visszahiva nincs is, s már ministeri ellenjegyzés nélkül vissza sem hívható, ezután is törvényszerűleg töltheti és tölti is be.
Végre: annál helytelenebb nméltóságodnak érintett föllépése, minthogy nméltóságod és az egész főhadivezérség az ő felsége által szentesített törvény értelmében, a magyar hadügyministerium alá van rendelve, ezen ministerium pedig ma is, – épen ellenkezőleg nméltóságod állításával, – törvényes alakjában áll; mit ama körülmény is eléggé bizonyít; hogy maga ő felsége, folyó évi october 17-ről kiadott két rendbeli királyi válaszainál fogva, épen a hadügyminister Mészáros Lázár fölterjesztése következtében, ennek ellenjegyzése mellett, nyugalmaz katonatisztet, s léptet felsőbb rangra többeket, a mint a Közlöny 141-ik számában olvasható; minő joggal teszi tehát nméltóságod magát felűl a törvényeken, és ragad magához olly hatalmat, mellyet sem törvény meg nem adatott, sem felség annak ellenőre meg nem adhat? – átlátni nem lehet.
Midőn tehát nméltóságodnak semmi helyes és törvényes ok alapján útja nem lehet magát az Erdélyrészek kormányára föltolni, e királyi kormányszék határozottan kinyilatkoztatja, hogy nméltóságod meg nem fontolt, elsietett, és e hazára csak vészt hozó fölszólítását közzé nem teszi, sőt inkább nméltóságodat fölszólítja: hogy annak hivatalosan és ünnepélyesen leendő azonnali visszavonásával, a már vezérlete alá vett oláh lázongást az illetők feletti tekintélyével csillapítsa le, s e haza csendessége visszaidézése tekintetéből a királyi biztossal, és a királyi kormányszékkel közre munkáljon, s ha nméltóságod a politicai kérdéseket, mellyek különben is nem itt döntetnek el, a polgárháború iszonyaitól külön választani, s az elsőt maga útján elhatározni engedni, másodikát pedig megszüntetni akarja, akkor a közcsend azonnal helyre lesz állva; e királyi kormányszék is egész készségét ajánlván, minden hatalmában levő módokat fölhasználni azon vészteljes polgárháború elenyésztetésére, mellyet maga elő nem hozott, mellyet nem táplált, s mellytől irtózattal borzad vissza. Egyébiránt ezennel újabban is minden felelősséget nméltóságodra és a főhadivezérségre ruházván át, – a király, a haza, a törvények és emberiség szent nevében ismételve fölkéri, méltóságodat, hogy szüntesse meg ezen borzasztó állását hazánknak, mintha akar, igen könnyen és hamar meg is tehet; mert mind az, a mi eddigelő a végveszélylyel fenyegetett magyarság, és ennek ótalmára kimozdúlt székelység részéről történt, csak önvédelem-szülte kénytelenség levén, természetes, hogy a megtámadással a védelem szüksége is meg fog szűnni.”
Az annyiszor faggatott királyi főkormányszék legyen üdvözölve illy honfias föllépténél! Buzgalmát szentelje meg a férfias kitartás, s koszorúzza siker: hazánk felvirúlása! – Krizbai Miklós.
