POLITICA.
POLITICA.
Isten ments meg a zavart, félszeg fogalmaktól és a magát csalhatlannak kiadó politicától!
Bizonyos emberek fészkelődnek, hogy miért nem nyilatkoztatja ki az országgyülés Magyarországnak függetlenségét; hadd tudjuk, úgy mondanak, miért áldozunk, és kinek dolgozunk?
Ezen emberek martius utániak, de a martiusi és aprilisi alkotmány változásait épen nem értik.
Miért nem nyilatkoztatja ki az országgyülés honunk függetlenségét? Azért nem, mert az mindig független volt jogszerint, s lett azzá tényleg az utósó törvények által.
Szavakban nincs haladás; a dolog lényege pedig a viszonyok által takartathatik. Volt-e Anglia független az 1649-ki változás előtt? Mennyiben királyával együtt más idegen országnak fenségét nem uralta, annyiban független volt; de mennyiben királya isteninek vélt jogát az országtól függőnek nem akarta elismerni (jóllehet csak elméletben volt illyen az ő hatalma, mert valóságban bizony felette csekély vala, s az angol forradalom kitört már, midőn némikép az elmélethez képest akarák a hatalmat idomítani), annyiban nem volt független. Tudniillik, egész Európában a magánybirtoki jogból származott fejedelmi teljhatalom függővé tette az államot; ezen függés megszünt, mihelyt az alkotmány a lényeges felséget az államra, a felség egyedi képviselőségét pedig a fejedelemre ruházta.
Volt-e Magyarország független az 1848-ki változás előtt? Mennyiben királyával együtt más idegen országnak fenségét nem uralta, annyiban független volt. Pedig valóban nem uralt külföldi fenséget: – a német császárság a tizenegyedik századbeli követeléseivel együtt még 1527 előtt sírba szállott; a római püspöki szék is rég elfeledte, a mire tán egyszer vágyott; s a félhold fénye kialudt: – tehát királyával együtt független volt. Sőt királyaink soha nem is léptek fel ollyan igénynyel, mintha isteni jogból birnák Magyarországot; nálunk a kölcsönös szerződésnek emlékezete az ország és választott, később örökös királyai között I. Leopold hosszú rögös országlása idejében sem mult ki, annál kevesbbé törölhette azt el II. József önkényes uralkodása. Tehát ezen tekintetben Magyarország az utósó három század alatt függetlenebb vala, mint Anglia 1649, és Francziaország 1789 előtt.
Mégis, Magyarország érdekei alá voltak rendelve az úgynevezett örökös tartományok érdekeinek, s igy jogszerinti függetlensége tényleg csak ámítás vala. Ez igaz; a dolog lényege a viszonyok által takartatott el, s ezen viszonyokról az 1848-ki törvénynek III., IV., V., VII. és XXII. czikkei tettek az utósó mintegy súlyt adván az előbbi négy czikkhez. Avagy mi mást jelent „a független magyar felelős ministerium,” „az országgyülés évenkinti ülései,” és „a népképviselet alapján választott országgyülési követek” iránti törvény? Nemde nevetséges volna Magyarországnak függetlenségét kinyilatkoztatni, mikor azt senki kétségbe nem vonhatja, s az egész ország fegyvert fog, mert némelly gazember merészkedik, arról kételkedni? De lehetetlen is azt tennünk, ha nem akarjuk az 1848-ki törvényeket érvényteleneknek kiáltani ki, mit pedig, azt hiszem, józan ember, ki már martius előtt is gondolkodott, nem akarhat. Ezen 1848-ki törvények nagy bástyánk; ezek 9 millió lelket nyertek meg hazánknak; ezeket eltagadnunk, annyi volna, mint Simonich hazugságát igazolni, ki octoberben küldetett a császártól azon, jogok s szabadságok kis részét kihirdetni a trencséni és nyitrai gépnek, mellyeket a magyar országgyülés királyával együtt már aprilis 11-kén egészben, nem egyoldalú kegyelem, hanem változhattan alaptörvény gyanánt hirdetett ki.
És gondolják meg ezt is azok, kik bizonyára állami jogunkat úgy a mint az utósó törvények által idomíttatott, nem ismerik, hogy függetlenségünket kinyilatkoztatván, nem volna egyéb, mint engedelmet kérni arra, hogy fegyvert foghassunk magunk védelmére. Mi bizony nem szorúlunk engedelem kérésre; fegyvert fogtunk, mert függetlenek voltunk, nem pedig azért, hogy még ezentúl lehessünk függetlenek. S e miatt is nem vagyunk ám rebellisek, akármint gondolkodik is a frankfurti ministerség, vagy az olmützi magasság (melly utósó legjobban tesz, ha semmit sem gondolkodik); úgyvan, nem vagyunk rebellisek, hanem azok, kik bennünket a népjog ellenére megtámadnak, mind, kivétel nélkül, rablók s azért törvényen kivűliek. Veszthetünk: de erőszak nem jog, s a rablás nem jogi czím.
Ha az éjszak-amerikai feltámadók a mult században országok Angliátóli függetlenségét kinyilatkoztatták, szükségest tettek, mert ők gyarmatai valának az anyaországnak; ellenben, ha mi nyilatkoztatnók ki függetlenségünket, Windischgrätz büntető vesszejét megérdemelnők, kik nem átallottunk majd ezeréves multunkra szennyfoltot ejteni.
Nem tehetek róla, de nekem úgy látszik, olly világos a dolog, mellyet előadtam, a nélkűl, hogy ki kellett volna gondolnom, hogy csak az, ki szók után jár, s ki a viszonyokat nézni sem akarja, beszélhet a függetlenség kinyilatkoztatásának szükségéről.
Vagy különben nem tudjátok, miért áldoztok és kinek dolgoztok? Látjátok, jó uraim, a földön az eszme küllétekben nyilvánúl, s annyiban körülményektől nagyon is függ. A körülményeket pedig nem lehet elkuruzsolni, hanem okosan lehet haszonra fordítani, a midőn pedig ellenségesek, még nagyobb okosság kivántatik meg, hogy a legnagyobb erőmegfeszítés is kárba ne vesszen. Mi vagyunk ollyan körülmények között. Mindgyájan áldozunk hazánk függetlenségéért, és dolgozunk, hogy megőrizzük de mivel tőle sok tartomány külső viszonyai feltételeztetnek, azért okosan kell dolgoznunk, és felette sokat áldoznunk. – Országnak léte ollyasmi, melly, valamint egyfelől a legnagyobb és legbecsesebb küllét, úgy legnehezebben szilárdíttatik meg, ha egyszer elgyengűlt. S higyétek el, kik olly bátran beszélnek politicát, könnyebb ártani, mint jót tenni.
Birtuk és birjuk az országos függetlenség eszméjét; azt most az 1848. törvények alapján is szilárdítani kell, különben, bár függetlenségi nyilatkozványokkal Pestnek minden útczáit beragasztanók is, füstbe megy. De még akkor sem szabadna, nem tudom, mi nyilatkozással, kétségessé tennünk. A jog fogalom, s a fogalom helytelen felfogás által bizonytalanná válik; azért óvakodnunk kell a helytelen felfogástól.
Külföldi hirlapok is emlegették már a függetlenségi nyilatkoztatást. Ezen, két okból nem ütközöm meg. A hirlapokba több irogató, mint gondolkodó dolgozik, azokban tehát lehető sokfélét találunk. Ez eddigelé a hirlapirodalomnak, az egyetemiség megszólalásának, legnagyobb gyengéje. Azután a külföld többnyire olly nagyon nem ismeri állapotunkat, hogy a legviszásabbat is bizvást állítja rólunk. De nekünk nem szabad szinte olly tudatlanságból irnunk, mint a külföld ír.
Végre, azt se gondolja senki, mintha a külföldi hatalmasságok mindaddig felséges országnak nem fognának elismerni, mig illyen vagy ollyan nyilatkoztatást nem teszünk. A külpolitica eddig a legönzőbb; s mig a fejedelmek családi viszonyainak szálain jár, mindaddig csak az erős elvitázhatlan valóság tűnik szemébe. Ha azokat, kik most függetlenségünket kétségbe vonni, s bennünket rebelliseknek tartani méltóztatnak, mint rablókat Európa szeme láttára meg birjuk példásan büntetni, ha Windischgrätz és Radeczky és Miklós czár hadait összetörhetjük, akkor a leghitelesebb nyilatkozványokat hirdetjük ki, s akkor majd minket kérnek frigyre: ha ellenben, – mit isten ne engedjen, – azok találnának megtörni, akkor minden nyilatkoztatás, mellyet tán előrebocsátottunk, semmit sem használ; sőt, ha illyennel legszentebb jogunk fogalmát erőtlenítettük volna, a szerencsétlenséget még esztelenséggel tetézzük. – Hunfalvi Pál.
