Nem kis aggodalom gyötri lelkünket, ha elgondoljuk, milly tétlen, s ölbe tett kezekkel nézik e vészterhes napokban bizonyos tisztv. urak a dolgok menetét épen úgy, mintha nekik ahoz semmi közük sem volna; szóval, a nép egészen magára van hagyatva. – Ugyan mikor fog már eljőni közénk is a te országod nemzetőrség! megbocsáthatatlan hiba, hogy a főváros szomszédságában fekvő helységek ennyire elhanyagoltattak, pedig, ha valahol, itt kellett legeslegelőször rendezni az őrsereget, most már be lehettünk volna ugyancsak katonásan gyakorolva. – Gyáva mentség az, hogy nem megy! de, hogy is nem menne, csak a szolgabiró urak ne sajnálnák a fáradságot, s ahhoz még egy kis lelkesítő erélyt is fejtenének ki. Annyi ugyan igaz, hogy akkor már legalább is egyszer kellene megjelenniök hetenként a helységekben, nem pedig úgymint most, hogy azt sem tudjuk jó formán, van-e tisztviselőnk vagy nem. – Urak! ne vegyék a komoly dolgot tréfának, hanem rendezzék mielébb a nemzetőrséget s adjanak nekünk ide a falukra Pestről olly embereket, kik bennünket a fegyverforgatásban gyakoroljanak, a nép most úgyis leginkább ráér; azután, ha telik, fegyvert is kérünk, mert mi nem akarunk gyáván az ellenségnek térdet fejet hajtani. Vigyázzatok! nehogy elkéssünk, a felelősség terhe rajtatok fekszik, még egyszer tehát: teljesítsétek igazságos kérelmeinket. Attól ne tartsatok, hogy tótok vagyunk, tudjuk mi hazánk iránti tartozásunkat, s akarjuk is emberűl leróni legelső adandó alkalommal. A korábbi itt ott kitört ellenszegűlés formális izgatás gyümölcse volt, de ezentúl kissé őrködőbbek leszünk, s jaj annak, ki bár milly ürügy, vagy szín alatt a népet zavarni, ízgatni, merészlendi; esküszöm el nem nézzük neki, ha mindjárt maga L – – Sándor, vagy cselédje lesz is.
A napokban egy valóban sajátságos néplelkesítő beszédet volt szerencsém hallani. – A szónok pap létére megemészthetlen sületlenségeket és a la Agram. Z. olly borzasztó hazudságokat handabandázott össze. Mutatványúl álljon itt csak a következő rövid okoskodás: Keresztény atyámfiai! Mi tagadás benne, biz én őszintén megvallom, hogy most az egyszer nem örömest, sőt fájdalom, csak egyedűl a felsőség kényszerítő parancsából, szólok e helyről hozzátok, a felolvasott rendeletek azt kívánják tőlem, hogy én titeket fölvilágosítsalak a haza jelenlegi bonyolúlt helyzetéről. Mindenek előtt is tehát azt kel itt megjegyeznem, hogy a mi nyavalyás jó királyunk nem oka a mostani zavaroknak, ő ezekről balúl van értesítve, de a körűlötte ólálkodók zaklatták föl a népeket egymás ellen. Az ellenség 3 óra alatt (?) vrtte be a 300 ezer lakossal biró Bécset, már Pozsony, Mosony, Győr, sőt Komárom is az övé (??) ma holnap Pesten lesz; ennélfogva az orsz. honvédelnyi bizottmány népfölkelést rendez, mindnyájan el fogtok menni, csak én nem, mint pap, azután tanító, jegyző és orvosok maradnak még honn, a többi, a mint mondom, mind el fog menni stb. stb. Illy bohó beszédek olly réműlést idéztek elő a faluban, hogy már másnap sokan nem is mertek Pestre menni sánczokat ásni, de kivált az asszonyok már eleve jajgattak férjeik után.
Commentárt nem ragasztok e soraimhoz, egyedűl csak annyit jegyezek meg, őrizzen bennünket a magyarok istene minden illy modorú néplelkesítőktől. – Ifj. Pokorny M.