MAGYARORSZÁG NÉPEIHEZ.
MAGYARORSZÁG NÉPEIHEZ.*
E proclamatiot, tegnap lapunk minden számához nem mellékhetvén, most lapunkban közzé tenni szükségesnek tartottuk. A szerk.
A mindenható isten – a szabadság – a népek istenének nevében! Amen.
Magyarország népei szabaddá lettek a mult martiusi napokban.
A szabadságot a nemesség adta meg. Ő hozta ezen áldozatot.
A királyt nehezen lehetett arra bírni, hogy a nemesség ezen dicső, de igazságos áldozatát neve aláírásával szentesítse.
De az országgyülés elhatározott magaviselete, s a szabadságukért fölkelt népek fenyegető állása megrettenték öt, s így írta végre alá azon törvényeket, mellyekben a népek szabadsága biztosítva van.
Aláírta, nem szíve sugalatából, hanem azért, mert féltette trónját a nép méltó boszujától.
Aláírta, mert gonosz tanácsosai azzal kecsegtették, hogy majd ha fordúl a koczka, megszegheti esküjét, s erőszakkal megsemmisítheti azon törvényeket, mellyeket aláírt.
És ez, a mi itt mondaték, nem gyanúsítás! – a kormány erről hiteles adatokkal bír; – minden világosságra jött.
A nádor, kit karjaitokon hordátok, kinek diadalmenetét az országon át a nép rokonszenve, s az áldás imái kisértek, hűtlenűl megszökött, de itt maradt irományai közt a mondottak világos bizonyságai megtaláltattak.
S hogy igaz, a mit nektek isten színe előtt mondunk, eléggé bizonyítja, hogy szabadságunk eltiprására bérlett zsoldosok által kilencz oldalról támadtattunk meg.
Becsődíttettek a szerb rablók a magyar nép legyilkolására.
Felhasználtattak a vad ráczok, kiknek a haza legdúsabb vidéke jutott lakásúl, a magyarok kipusztítására.
Felbujtogattattak, de hála istennek! többnyire siker nélkűl, honunk tót ajkú népei.
Hurbán gaz tót papot császári hadvezérré tették, ki alávaló czinkosaival s rablócsordájával gyilkol, pusztít, gyujtogat az országban, s akadnak tisztek a császári hadseregben, kik nem pirúlnak, az emberi nem e szenynyétől parancsokat fogadni.
Császári hadvezérek vezetik az emberiségből kivetkőzött, gyáván-dühös oláh csapatokat, kik gyávák a harczban; de ha fegyvertelen magyarokra találnak, a legkikeresettebb kegyetlenséggel, vad ordítások és hahoták közt ölik rakásra.
A vér fagy meg ereinkben, kezeinkben a toll reszket, ha a leplet fel kell azon iszonyokról emelnünk, mellyeket e baromnál aljasabb csorda véghezvitt.
Ámde nektek, testvéreink! tisztán kell látni, s nektek tudni kell, mikép bánik azon uralkodó család veletek, mellynek minden tagját meggazdagítottátok, s mellynek trónját annyi veszélytől megóvtátok.
Halljátok, és borzadjatok! Csak néhány példát hozunk fel ezer helyett, mellyekkel undorodunk tollunkat megfertőztetni.
Erdélyben a dühös oláhság egy egész, védtelen, fegyvertelen családot – a Brádi családot – hitet megingató istentelenséggel konczolta le, tizennégyen vesztek el Brádiak egy öreg apától kezdve az utolsó unokáig; ezek legkisebbikét, egy csecsemőt, elevenen vetettek a sírba, hol nem legyilkolt, hanem halálig kínzott szétmarczangolt szülőinek büzhödt testei közt 3 nap és három éjen át hallották haldokló sírását, a nélkűl, hogy e hienák százai közt egy könyörülő lélek a kínok illy legiszonyúbbjának véget vetett volna.
Közép-Szolnokban b. Huszár Zsigmondnak, leirhatlan kínzások után, oláh inasa fejét lenyeste nyakáról, s Urbánnak vitte ajándékba, ki e rémítő istentelenségért kormánybiztosnak nevezte ki.
De elég! oh honom népei! elég, a szív reped meg e szörnyűségeken.
És illy népet, e vad és gyáva csordát, a császár kedves híveinek nevezé!
Nem csendűl-e meg e gyermek, e szegény gyermek sirása füleitekben: kit atyjának, anyjának, testvéreinek összehurczolt vérző tetemeire vetettek a mély sírgödörbe! s éhen hagytak meghalni?
És te isten! a népek istene! nyugosznak-e villámaid, s ki nem merűlt-e béketűrésed! Te a népek istene, te az igazság istene vagy, s mennyköveid le fognak csapni e hóhérok közé.
És ezen embereket, kik elevenen sütik meg, fűrészelik ketté embertársaikat, kik a ma született gyermeket atyja kapujára szegzik: császári királyi tábornokok vezérlik! s nincs e zsoldos seregben egy tiszt, egyetlen, ki lábaikhoz dobva kardbojtját, undorral s iszonynyal fordúlna el tőlük.
Irtózatos! Irtózatos!
És ujra mondjuk: e vérebeket a császár kedes hiveinek nevezi, megdicséri, irántai ragaszkodásukat magasztalja, s bíztatja őket, hogy eddigi pályájukon tovább is haladjanak, hogy öljék, kínozzák, gyilkolják a tehetlen öreget, a gyámoltalan némbert s ártatlan gyermekeket, kiket az üdvözítő magához hívott, s kiké a mennyeknek országa.
Illy harczot vívott a császár, kit saját tanácsnokai ledobtak trónjáról, miután felhasználták; illy harczot vív Magyarország népei ellen a gyermekcsászár, kit e gaz tanácsosok a trónra kényszerítettek, hogy minden kegyeletet, melly valaha e népben az uralkodó ház iránt volt, végkép kiírthassanak.
Oh ha ez emberekben, kik igy boríták el vérrel, pusztítással e szegény ártatlan hazát, egy csap vére van még az emberi érzelemnek, – lehetetlen, hogy alvásra hajthassák fejeiket a nélkűl, hogy az ő istentelenségök miatt legyilkolt ártatlanok árnyékai füleikbe ne suttogják az örök kárhozatnak kínjait.
Mert tudjátok, Magyarhon népei! miért tették ők mindezeket? miért uszítottak benneteket egymásra? miért pártolták a vad rablók csoportjait, s küldték be 9 oldalon zsoldos népeiket?
Talán feltámadt az ország a király ellen? – nem, sőt mindig arra kérte, jöjjön Budára lakni, uralkodjék hű népe felett, és mi szeretettel fogjuk őt körűlvenni.
Talán uj jussokat akartunk tőle kicsikarni? nem; mi csak azt kivántuk, tartsa meg a törvényt, a ti szabadságtok törvényét, mellyre megesküdött. De a kívánságra fegyveres hitszegéssel feleltek.
Talán el akartuk a királyt kergetni? nem, sőt mikor a bécsiek feltámadtak a ő félelmében a messze hegyek közé szökött; midőn az egész világ elhagyta, mi nem hagytuk el; kértük, rimándkotunk neki, jőjjön közinkbe, a magyar nép megőrzi őt minden viszontagságtól; de ő nem jött, nem fogadta el kérésünket, hanem gyilkosokat bérelt, Magyarország törvényeinek, a ti szabadságtoknak, eltiprására.
Vagy talán nyomorogni hagyta az ország a királyt, nem gondoskodott királyi széke fényéről? nem; háromezerszer ezer, azaz három millió forintot rendelt neki a nép adójából esztendőnként udvart tartási költségeire, annyi pénzt egy esztendőre, a mennyivel háromezer becsületes embert örökre boldoggá lehetne tenni.
Miért támadták meg tehát az országot?
Cselekedték azért, mert a törvény, mellyet aláírt a király, gerenda volt szemőkben; mert tudták, hogy ha e törvény erejében megmarad, sem életetek, sem erszényetek felett nem rendelkezhetnek, mivel a törvényekben az van, olvassátok el, és higyjetek saját szemeiteknek; hogy az ország kincsei s a haderő felett nem idegen önkény, hanem ti, az öszszes nép, fogtok képviselőitek által rendelkezni, kik előtt a magyar ministerek is minden tetteikről felelősek.
Mert tudták, hogy ha e törvény áll, akkor kényök kedvök szerint nem parancsolhatnak száz meg százezer ujonczot sok évi szolgálatra a császár hadseregébe, hogy azokat messze idegen földre hurczolják s általok idegen népek szabadságát elnyomják.
Mert tudták, hogy ha ti, a nép, képviselőitek s ministereitek által rendelkezhettek a véres verejtéktökkel fizetett adó felett: akkor nem zsebelhetik be az ország minden kincsét, nem emelhetik az adót kedvük szerint, nem tehetnek nagyobb árt a sóra, hogy a szegény népek zsebéből irtózatos összegekre növekedett adósságaikat kifizessék.
Mert tudjátok-e, hogy a császárnak mennyi adóssága van? tudjátok, hogy egy ember, ha 600 évig élne, s reggeltől éjfélig számolná a pénzt, ki nem számolhatná?
S e rémítő öszszeget szerette volna a császár nyakatokba róni.
S most istentelen vezérei betörnek az országba, s hazug ajkakkal intik a népet: maradjon nyugodtan, mert ők nem akarják a népet bántani.
Miért mondják ezt? mert tudják, hogy a nép győzhetetlen, ha felkél rettenetes erejében, mert tudják, hogy a nép lehellete elfujhatja őket e haza földéről – mint a szél elfujja a szemetet. – Azért akarják a népet gyáva semmittevésbe beleringatni.
De hát nem tudjátok-e, hogy a ki az országot akarja elfoglalni, a népet akarja elfoglalni? – mert az ország maga eszméletlen föld; az önkény jármát nem a föld, hanem a nép fogja hordani.
Az ország szabadsága a nép szabadsága; ha az ország szabadságát fegyverrel eltörlik, a népet tették szolgává, a nép szabadságát törtötték el.
És még azzal is hitegetnek, hogy a császár nem akar benneteket ujra robot és dézma alá vetni; – könnyű azt nem akarni, a mi lehetetlen: – ám de ne higyetek az ámító szónak. A zsarnokok csak addig tűrik a nép szabadságát, mig nem érzik elég erőseknek magokat, hogy azt elvegyék.
Lássátok atyánkfiai!
A király a mult tavaszkor többféle törvény megtartására adta eskűvel erősített szavát, nemcsak a robot eltörlésére, – együtt hozta az országgyűlés ezzel a többi törvényeket is: hogy t. i. ezen népnek véréveé, pénzével Bécsből nem szabad önkény szerint rendelkezni, s hogy mindnyájan egyenlő polgárok vagyunk. Alig mult el 4 hónap, és már megszegték e törvényeket. A király megírta a ti képviselőiteknek, hogy ezen törvényeket nem fogja többé megtartani, s azt akarja, hogy a magyar vérrel, a magyar pénzzel tovább is csak ő rendelkezzék; s mert ebben az ország meg nem egyezett, irtó háborút kezdett ellenünk. – Négy törvény közől hármat már megszegtek: hiszitek-e, hogy a negyediket is meg nem szegik, mihelyt legyőztek?
Aztán mit értetek vele, hogy a robot megszünt, ha más uton utósó falat kenyereteket elveszik a német adósság fizetésére?
Im itt van oka, miért nem szerették Magyarország szabadságát, miért követtek el mindent, hogy elébb egymás ellen uszítsák a hon testvérlakosait, azután fegyveres erővel rontsanak az országba, hódítsák meg népeit, vessék katonai zsarnokság alá, s rendelkezzenek életök s vagyonuk felett.
De él az örök isten és nem hagyta el népét! – sőt keze világosan működik, mert ennyi csel, ármány, ellenség, s ennyi istentelenség mellett is, még mindenütt sikerűl ellenségeink elé hasonló, sokszor nagyobb erőt kiállítani!
De még nehéz napok állanak előttünk – dicső, de nehéz napok; s mi, a népképviselői s a kormány, melly azoknak kifolyása, azon hatalomnál s roppant felelősségnél fogva, mellyel gyenge vállaink csak általatok támogatva viselhetnék el – felszólítunk benneteket, sőt saját hatalmatok magasztosságában, mellyet kezeinkbe letetteket – rendeljük:
Hogy keljetek fel tömegben, Magyarország népei! mindenütt, mert az ellenség közelg, alakúljanak mindenütt a kormány által kijelelt vezérek alatt önkénytes szabad csapatok az ellenség kiirtására; a nép pedig mind azon vidéken, mellyet az ellenség fenyeget, keljen fel tömegben, s csatlakozzék a hazát védő csapatokhoz.
Értsétek meg a kormány szavait jól: mi nem kivánjuk s nem akarjuk, hogy az ellenség fegyverei s ágyúi elébe álljatok, mi nem akarunk mészárszékre vinni benneteket, sőt kinyilatkoztatjuk, hogy ez által csekély szolgálatot, s néha kárt tennétek az országnak.
A felkelt népnek rendeltetése nem az, hogy az ellenséggel homloksorban szembe szálljon, hogy azzal csatába elegyedjék, hogy ágyúi által magát összelövesse, hanem egészen más; de olly, mi által tizszerte hasznosabb szolgálatot tehet, s neki nem kerűl sem annyi veszélybe, sem annyi fáradságba.
Igyekezzetek az ellenség előtt az utakat, hidakat elrontani, a hegyszorosokat elzárni éjnek idején; ti, kik minden bokrot ismertek vidékeitekben, rohanjátok meg oldalt, hátúl, gyujtsátok reá a házakat, szedjétek el podgyászát, hol rabolni mennek csapatjai, álljátok el utjokat, szóval: csináljatok az ellenségnek annyi kárt, a mennyit csak tehettek.
De mutassátok meg azt is, hogy ti nem rabló csorda, nem rácz és oláh haramiák, hanem férfiak vagytok, kik a honvédelmére keltetek fel: ne bántsátok a védtelent – kárt egyedűl csak az ellenségnek tegyetek, legyetek a nép őrangyalai, az ellenség pedig rettegjen tőletek.
Ez azon szolgálat, mellyel az ország képviselői, s a kormány vár tőletek, nem más, nem több, s kit illy csatározás közben netalán szerencsétlenség érne, s kenyérkeresetre s további szolgálatra, lábát vagy karját vesztve, képtelen lenne, annak az ország választást enged e három között:
1. vagy becsületes ellátás holtig.
2. vagy 10 hold örökös földbirtok.
2. vagy 1000 pengő forint.
A nép, és ezt esküvel mondhatjuk nektek barátink, győzhetetlen, ha együtt tart, ha szándéka erős, hazáját megvédeni, mit tehet 10, mit 100 hadsereg a nép milliói ellen, a nép ellen, melly az ellenségnek sem éji, sem nappali nyugtot nem ad, a nép ellen, melly előle minden élelemszereket eltakarít, – a nép ellen végre, mellynek ha milliói felkelnek, botokkal szétverhetik az ellenséget.
Azért az isten s a haza szent nevében, ti Magyarhon dicső népe, testvéreink, keljetek fel tömegben, roppanttá növekedett hadseregünk segítségtekkel tizannyi ellenséget kiirthat, a mennyi ellenünk tört.
Fel kaszára, villára! merre az ellenség megy, sötét tömegeiteket pillantsa meg, jobbra, balra, előre, hátra, – mint az árviz fogjátok utait körűl, aztán váljatok szét, siessetek gyülhelyeitekre, s mikor az ellenség nem is álmodja, törjetek egy egy podgyász-vonalára, hogy a mig ti itt megjelenve, ott szétoszolva folytonosan foglalatoskodtatjátok, – vitéz seregeink rajtok üssenek és semmivé tegyék őket.
Fel isten nevében ti a nép milliói! – velünk a jó ügy igazsága, velünk az isten!
Kelt Pesten december 22-én 1848. Az országos honvédelmi bizottmány nevében, Kossuth Lajos s. k. elnök.
