6

Full text search

6
De ekkor a kerek ebédlőasztalnál vízálló borjúbőr csizmáján Ilonkay lábnyomintást érzett. Női láb nyomta meg Ilonkay csizmáját, mégpedig kétszer is, hogy félreérthetetlen legyen a jeladás.
Nem járt volna abba a mindenttudó iskolába Ilonkay, ha a női láb érintését nyomban meg nem értette volna.
Az egyik nyomás a lábfején érte, a másik a bokája tájékán. Olyan titokzatossággal, ahogyan csak nők tudnak izenni olyasmit, amit ki nem mondhatnak.
Nem mondhatók szerencsétleneknek azok a férfilábtyűk, amelyeket női lábak érintgetnek.
Ilonkaynak csak egy másodpercre akadt el a szava, aztán megindult újra, mert a lábnyomás után lendületet kapott. Ó, mennyi mindent tudott elmesélni a kasszírnőkről, akik mindig helyükön vannak, ha egy férfi útközben megáll, és valami nagyon bolondot akar mondani! Ha felelősség nélkül, gondtalanul, következmények600 nélkül akarja kifejezni a női nem iránt érzett hódolatát, tiszteletét, szerelmét. De néha haragját is. Ott ül a kasszírnő a fogadóban, felveszi az utasok panaszait, akármilyen messzeföldről jöttek, tengelyen vagy gyalog; kihallgatja szerelmi megcsalódottságukat, de ugyanúgy hallgatja a boldogság áradozó szavait is, amelyeket a vőlegények mondanak el menyasszonyaikról.
– Maga persze szidni szokta a nőket a Szlipingerben? – fordult hirtelen az udvarhölgy Miguel felé.
– Nem hinném – segített most Ilonkay a barátján. – A Szlipingerben ritka kasszírosnő ül mostanában. Jószívű teremtés.
Ebéd után Ilonkay alkalmat keresett magának, hogy a jeladó női cipőket megismerje. Fekete selyemből való, magos szárú cipellők voltak azok, amilyeneket csak kasszírnők mernek viselni.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi