7

Full text search

7
Ebéd után a férfiak összenéztek és megszöktek.
Nyilvánvalóan a közeli városkába és a városka közepén lévő kasszíros hölgyhöz irányították útjukat, mert Miguel előkereste a zöld kabátot, forradásos arcát (mint a lovardatiszteké) beretvával egyszer-kétszer meggyalulta, friss fekete selyemből való kendőcskét kötött a félszemére, mint mindig olyankor, ha a nők körül való kakaskodáson törte a fejét.
Az egykori udvarhölgy ezzel már nem törődött volna, de darab ideig megállott a lélegzete attól, hogy az agyagbajuszú Ilonkay se várta meg, hogy mily következménye lehet annak a két lábnyomásnak, amely a kerek asztal mellett érte, amely lábnyomástól mindennapi férfiember rendszerint megkedvesedni szokott. A női érzelmek kifejezésében mindig nagy szerepe volt az asztal alatti telegrafírozásnak, az ilyen sürgöny többet tartalmazott, mint a szavak, pillantások, kézszorítások. Egy lábnyomás ebéd vagy vacsora után nem tévesztheti el a magáét… Az udvarhölgy ugyanezért fekete selyemcipőjét vonta felelősségre. A cipő attól a bécsi boltostól származott, ahol az udvarhölgyek vásárolni szoktak, amikor zöld hátú hintón, léptetve járnak a kereskedések előtt, és mindenféle dolgokat, zsinórokat, gombokat, csatokat, kapcsokat összevásárolnak, amely dolgokra csak szüksége lehet egy udvarhölgynek, aki nem mehet mindennap601 a városba vásárolni. A fehér talpú, íves, karcsú cipőt nézte az udvarhölgy, mintha okolná azért, hogy a férfiak a falusi lakból úgy eltűntek, mint a kámfor. A cipő nem tette meg a magáét, holott finomság dolgában nem vetélkedett vele talán egyetlen cipő se Magyarországon. Csalódás és keserűség szorította a Miguelné szívét. Könnyek a levegőben lógnak ilyenkor, mint a felhők. De a zsebkendő hiába volt előkészítve. Sok régi bál, sok régi tánc, elpazarolt mosoly tanúja és tudója, valamint a könnyek felszárítója, amelyek a régi események után jöttek. Most azonban a zsebkendőcske csak hitvány segítség lett volna abban az érzelemzavarban, amely a két férfi eltűnése után az udvarhölgyet meglepte. Az egyik férfi a férje, akinek itt kellett volna maradni mellette, hogy az indulatosságot elszenvedje, amely nyilván kitört volna az udvarhölgyből a kasszírosnők magasztalása után. A másik elszökött férfi? No, az még megjárhatja!
Az udvarhölgy a lovardai baleset óta megtanult lovagolni, mint egy amazon, tehát lovat nyergeltetett, hogy a szökevények után vesse magát.
A Szlipinger kávéházban alig állottak meg Miguel és Ilonkay a szokatlan mosolyú pénztárosnő körül, alig mondta el a délutáni füstben, kávészagban, a vidéki kávéház váróterem-atmoszférájában mondanivalóját Miguel az anizettes likőrnek, valamint a likőrös pohárka felett látható bálványképnek – már nyeregben ült a falusi lakban az udvarhölgy.
A Szlipinger kávéházban múlt időkről beszélt Miguel, mint a legtöbb lovardatiszt, amikor redingotban támaszkodik a pénztárnak, és a tükörben, amely a tündérnő háta mögött van: megpillantja saját múltját. A gráci Elefánt kávéházat látta a tükörben Miguel, mert babonásán ragaszkodott ahhoz, hogy Grácban volt a legboldogabb valaha életében. Három nő bírta szerelmét. Az Elefánt szálloda szobalánya, az Elefánt szálloda „szobaasszonya”, aki az előbbinek „felettese” volt, mond Miguel a rangokon és a címeken elgondolkozva. A harmadik szerelem, amely egy időben, sőt ugyanazon napon hullott az ölébe, egy zongoratanítónő volt Grácban, egy zongoratanítónő, aki koncerten is fellépett, tehát koncert-művésznőnek is lehetne mondani.
A kasszírosnő ama szokatlan mosollyal ajkán hallgatta az egykori lovardatisztet, mert a kasszírosnő a legkiválóbb egyike volt pályatársnői602 közül, aki nagyszerűen tudott helyeselni, amikor a férfiak kiöntötték előtte szívük titkait. Tulajdonképpen ez az igazi hivatása egy kávéházi pénztárosnőnek, hogy átvegye azokat a férfititkokat, amelyeket más nőknek amúgy se mondanának el. Kinek mondhatta volna a vidám Miguel a Szlipinger kávéház pénztárosnőjén kívül a gráci szobalányok történetét? Soha olyan megértés, helyeslés, buzdító mosolygás nem fogadja az Elefánt fogadó női személyzetének kalandját ezen a világon, mint a Szlipinger kávéházban fogadta az a pénztárosnő. Sőt még biztatta is Miguelt:
– És nem tépték ki egymás haját az említett nők? – kérdezte elgondolkozva, miközben szív alakú arcát, állat két ujjara támasztotta.
– Én elutaztam a városból, s így nem tudom, hogy mi történt tovább – felelt a kasszírnő kérdésére Miguel.
De az udvarhölgy már akkor javában lovagolt azon az úton, amely a családi ereklyének számított falusi lakot a városka központjától elválasztotta. Lovaglásán nem látszott meg, hogy valaha is leesett volna a nyeregből a bükkfa háncsára vagy a vörös homokra, amellyel a lovardák be vannak hintve. Keményen ült a nyeregben, száját összeszorította fátyola alatt, és lovaglóostorával néha az őszi bokrokra sújtott, amint a gondolatok vibráltak benne. Persze, ő sohase hallotta Miguel ajkáról a gráci történetet, mert sohase került abba a helyzetbe, hogy Miguel elmondhassa neki. Ugyanezért nem értette volna meg, hogyan kell kivallani egy férfinak olyan szégyenteljes történetet, amilyen a gráci is volt, ha jól meggondoljuk?
– Ezért felejthetetlen nekem Grác, bár egyébként nem sokat törődöm a várossal, se óratornyával – mond Miguel az anizettes pohárka felett, amikor az udvarhölgy a korán jött ködben a Szlipinger kávéház előtt leszállott lováról, és azt egy bérszolgára bízva, benyitott a rossz illatú helyiségbe.
A kasszírosnő a tükörben még talán mindig azt várta, hogy a zöld kabátos Miguelnek eszébe jut valamely történet, hogy elmúlt életét majd mégse mondhatja véges-végig a boldogtalanságok sorozatának. Ott állott Ilonkay is, és szokott biztató tekintetével nézett a pénztárosnőre, amely tekintet most is, mint mindig, ugyanazt az érzelmet fejezte ki, amellyel a kérő néz arra a nőre, akit feleségül óhajtana. De Ilonkay tekintetét már ismerik mindenütt, amerre az észak-keleti vasúttársaság vonala átszeli Magyarországot, mást ő amúgy se tudott mondani szemével. Amikor az udvarhölgy, fölemelt603 lovaglóostorával ugyanabban a kávéházi tükörben megjelent, amelyben Miguel szép múltját, Ilonkay pedig bizonytalan jövendőjét nézdelte. És a lovaglóostor lesújtott, mégpedig az ártatlan pénztárosnő arcára, amely arcról a férfiak, akik X.-ben megfordultak, egyértelműleg azt olvasták le, hogy a kasszírosnőnek valamely titka van, amely titok kedvessé és melankolikussá teszi tekintetét. A lovaglóostor lesújtott és a társaság feloszlott.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi