4
4
Frigyes azonban oly karcsúságú volt, mint egy valódi török pipaszár, ugyanezért legfeljebb örült azoknak a daganatoknak, amelyeket például Figdor pesti gyapjúágens küldeménye pénztárcájában okoztak.
Széchényi János tehát ismét a hóna alá nyúlt a világban abszolúte járatlan fiatal asztalszomszédjának, és egyszer elvitte a követek (Nagy) kaszinójába, ahol ez idő tájt éppen a „makaó” nevű, kevés kézügyességet igénylő kártyajáték járta, amelynek következtében egy este negyven-ötvenezer forint cserélt gazdát.
A játék végén hektikásnak látszó, csontvázkezű követek bordái töltettek ki a bankókkal, hogy csontjuk nem zörgött. Máskor vérmes, gutaütéses, fulladásos arcú követek könnyebbültek meg annyira, hogy néhány nap múlva a diétán elmondhatták azt a dörgedelmes szónoklatukat, amelyet eddig hiába várt tőlük otthon a vármegye és a família. A soványak pedig ezalatt a közeli Bécsbe siettek bérkocsin, ahol feltűnés nélkül gyümölcsöztethették kártyaszerencséjüket úgy a mulatóhelyeken, mint a múzeumokban és képtárakban, ahol mindenütt meg lehetett ismerkedni csinos, fiatal, szőke bécsi nőkkel. Egy-egy úriember a bécsi kirándulásból néha olyan kedves emlékkel tért vissza, hogy még azzal sem törődött, mit beszélnek körülötte Pozsonyban, csak járt-kelt, mint egy holdkóros, akinek gondolatát a birodalmi fővárosban rabul ejtette egy szőke nő a császári parkban.
Frigyes nagy figyelemmel nézte az emberi sorsra ily rendkívüli befolyást gyakorló „makaó” játékot, de egyetlen kísérletet sem tett arra nézve, hogy a pozsonyi barna nők varázsa alól kiszabaduljon, és egy „idegen országbeli nő” szerelmével megismerkedjen. (Majd Andrássy Gyulának kell jönni, aki amúgy is sokszor segített később is Frigyesen, ha azt végleg be akarták kötni a harisnyájukba a különböző hölgyek, hogy Podmaniczkynk felhagyván a mesemondások „gibicelésével”, személyesen is megösmerkedjen az „idegen országbeli” nők röpke s ugyanezért eléggé nem ajánlható varázsával.)101
Széchényi János megint csak a „Veres ökör”-ben mondta el a megjegyzését, amely valamivel terjedelmesebb volt az eddigieknél, aminthogy a megbeszélések, tanácskozások az útról és a „házasságról” (amely név alatt a szemérmes János gróf a szerelmet értette) sohase végződnek.
Ebben a terjedelmesebb megjegyzésében Széchényi visszatért a varázslatos klenódiumokra, majd a női affektációkra, és azt közölte Frigyessel, hogy a boron és játékon kívül van még egy ellenszere annak, ha „nők már nagyon viszik a sleppet”. De ezt az ellenszert nem árulta el nyomban, mert a lelkes hazafi korábban észrevette, hogy csak borsót hány a falra, ha már éjfél előtt beavatta asztaltársát a titkok tudásába. Éjfélre, hazatérésekor, midőn a rózsaszínű csomagocska az ifjú báró lábához hullott a magasból, a kitanított asztalszomszéd amúgy is felejtett mindent. (Vannak egyes női klenódiumok, amelynek éppen éjfélkor, csendes poharazgatások után van a legnagyobb hatásuk a fiatalemberekre.)
Széchényi János tehát hallgatott tanácsával, és Frigyesnek katonai szolgálati éveiről beszélt, amelyeket a különböző országokban töltött, amikor hol itt, hol ott bukkant fel a francia császár, és a magyar huszárságnak ilyenkor lóra kellett ülni, hogy Napóleon ellen menjen. Így érkezett el Milánóba egyszer Széchényi János, ahol a magyar huszárok éppen azt a telet töltötték, amikor nagy hó borította a várost, a köztereket és a laktanyaudvart. Ámde a havas téli időben is volt királynője a városnak, mert királynő nélkül egy igazi olasz város nem élhet meg egyetlen napig sem. Leonának hívták a királynőt ez idő tájt Milánóban, és az ide kommandírozott magyar huszárok természetesen lovagias kötelességüknek tartották, hogy a királynőbe ismeretlenül is beleszerelmesedjenek. Ugyanazért a legközelebbi újholdkor a városban minden havas térség, behavazott utca, amerre éjszaka a huszárok megfordultak, a kocsmák vagy mulatóházak környékén telve volt Leona nevével. A hóban kirajzolva „örökítették” meg a magyar huszárok az utcaparkokon a királynő nevét, amin az olaszok nagyon csodálkoztak, mert ők nem bírtak ilyen ügyességgel. Igaz, hogy temérdek bort ittak a huszárok, de egy sem lett vesebajos, mire az újholdnak, a milánói hónak s vele a hadjáratnak vége lett.
– Hogy hívták például az énekesnőt?
– Eliznek, természetesen – felelt Frigyesünk Széchényi János gróf váratlan kérdésére.
– Eliz! – dünnyögte magában iddogálás közben a bölcs férfi. – Az102 ilyen Eliz nem csodálkozna azon, ha ablaka alatt a havon leolvashatná nevét az újholdnál. Akár többször is egymás után.
Vajon megértette-e Frigyesünk a Széchényi gróf elbeszélése mögött rejlő „morált?”
Nem bizonyos. Csak az volt bizonyos, hogy az elbeszélés hatása alatt a kvaterkázás csaknem éjfélig tartott, és Frigyes hallgatott a kapukulcsról, amelyet a hóba szoktak dobni, ha éjfél előtt kopogtatott.
