Előszó egy könyvhöz
Előszó egy könyvhöz
Azt mondják, öcsém, hogy pornográf vagy. Nagyon súlyos jelző. Csaknem úgy hangzik: mint álhírlapíró. Egy író, aki megcsalja a mesterségét. Hűtlenség, árulás. És én mégsem tudok reád haragudni, te szegény, mert te is a háború szörnyszülöttje vagy, mint minden, amit magunk körül látunk. Csak sajnállak, elfordítom a fejem, mintha egy régi barátomat elzüllötten, rongyosan, tönkremenve találnám az utcán. Az élet telve van misztikumokkal. 1915-ben azt hittük, hogy mindnyájan szentté válunk a háború alatt. A leggonoszabbak magukba szállnak, és egy nagy bűnbánó búcsújárás lesz a világ. Templomok, papok, hitek voltak divatban. Keserves volt az ébrenlét. 1918-ban, az erkölcsi romlottság és elaljasodás tetőpontján én már nem csodálkozom rajtad, habfehér, szűzi irodalom, hogy elzüllöttél, mint egy jó házból való ifjú hölgy a zengerájban. Csak az irodalom maradt meg volna őskori ártatlanságában e soha vissza nem térő napokban, midőn az utolsó előkelő lelket csendőrök lökték le a pesti villamosról, mert nem tudta a rendet? Mikor mindennek vége lett, ami eddig érték, drága vagyon volt az életben: becsület, női erény és családi tisztaság. A Szörny beleköpött a legtisztább szájakba, megölelgette az érintetlen szűz-lelkűeket, tétovázóvá tette a gyémántkemény becsületet, a kétségbeesés enyhén borzasztó apátiát szült rettenetes méhéből. Hogyan maradhatott volna ez években szűzen az irodalom, amelyet szenvedő, vergődő, boldogtalan emberek csinálnak, amelyből kereskedők élnek, és amelyet pénzért árulnak? A ringyó színház után beleszédült a magános, apácaálmú irodalom is korunk divatos erkölcseibe. Olyan taszító erő jött e borzalmas években, hogy ember nem maradhatott helyén a meredély szélén. A megélhetés oly rettenetes küzdelemmé vált, hogy már a gyermekek bűnbe fogantattak. Tévelygő őrültek módjára néznek körül az új világban azok az emberek, akik megpróbálkoznak a régi rendszer560 szerint gondolkozni. És már mind ritkább a kétségbeesett fohász: Uram, adj erőt e kínszenvedések elviseléséhez. Az égő házból mindenki kiugrik a bűn mocsarába.
Most már végérvényesen elzüllött az utolsó szűz lány is a városban, akit Irodalomnak hívtak, és hajdan oly szenvedélyesen gondoltunk rá, mint a menyasszonyunkra. Pirosat tett az arcára, rikoltva emelgeti a szoknyáját, a holdsugárba csak azért nézeget, hogy a fajtalanságát leplezze. Könyvek jönnek, könyvek mennek, amelyek azt prédikálják, amiről a férfiak azelőtt egymás között is szégyenkezve beszéltek. A női ideál kiterítve, felboncolva fekszik a hullaházban. Az élet tüneményes délibábja elhalaványult a nyomtatott sorokból. Bűn, szenvedés, rettenet minden szó, amit új könyvekből, újságokból olvasunk. Révülten állunk meg az új világban, és azon csodálkozunk, hogyan van kedvük az embereknek az élet folytatásához?
A könyvek, amelyek a ránk következő időknek horoszkópjai, olyan generációt jósolnak utánunk, amelyben kipellengérezik a piacon az ártatlan hajadonokat.
(1918)561
