A gyermek és a hiéna

Full text search

A gyermek és a hiéna
Tegnap Pesten egy időre elfelejtették az emberek a Hindenburg-állásokat. A hiéna leharapta a gyermek kezét az állatkertben. Az embereknek jobban fájt egyelőre az a leharapott gyermekkéz, mint tízezer halott a somme-i sivatagban. Az emberek alapjában jók, részvétteljesek, és képmutatás nélkül rettennek meg, ha valamely új borzadály vetődik útjukba. S ez az állatkerti eset valóban az édesanyák rettegő látományaiból való, az apák aggodalmas elképzeléseiből s mindazoknak a melegszívű féltéséből, akik valahol, valamerre egy gyermeket szeretnek. Mire e sorok napvilágot látnak, a pesti ember elfelejtette a gyermek szörnyű küzdelmét a hiénával, mert új borzalmak rázzák meg világszerte a lelkek száradó diófáját. Ismét szél lendül, komor ősz ereszkedik a földre, és az emberi érzések kifogyhatatlan fájáról bőven rázza az idő a gyümölcsöket. Nyugaton történik valami, vagy délen? A hősi halálok áradata jön hozzánk ismét vizitbe? A közelgő tél szívszakító nyomorúsága rajzolódik a horizontra, hisz tavaly óta homokzátonyként emelkedett a nyomor az emberiség tengerében, s a földről már elszállott minden meleg? Jönnek az események, amelyek a hiéna tettét felejtetik, csak egy-két szomorú álmodozó tűnődik még az eseten. Mert ez a szörnyű kép, amilyent elfelejtettek festeni a borzalmak festői: korunk szimbóluma. Az ártatlan játékos gyermek karját elkapja a ketrecébe zárt vadállat, s szörnyálombeli fogaival leroppantja! Vajon nem ez történt a kíváncsiskodó emberiséggel, amely kezét a háború ketrecébe dugta?
A gyermek elszaladt anyja mellől, aztán egy szörnyű kiáltás hangzott el… S a vadállat, amelyet Kipling-elbeszélésekből már szinte megszerettünk, megjelent valódi alakjában a nagyváros utcáján. A fékezhetetlen, embernek teljesen idegenszerű, kiszámíthatatlan vadállat,562 amelynek szaga, szeme, erkölcse, teste oly különböző az emberétől, mint a sivatag szennyétől a rengő csillagsugár. Szinte bibliai kép ez. A ketrecbe zárt vadállatok beleavatkoznak az emberek háborújába. Megmozdulnak az örökös rabságra ítélt fenevadak, és bátorságot vesznek maguknak az ember megtámadására. Ismeretlen, setét szemek villának fel a ketrecekből, sohasem látott borzalom tompa hörgése hallatszik: a vadállatok éheznek az állatkertekben, és az emberre fenik a fogukat, aki eddig eltartójuk volt. A dögszag, amely elárasztja egész Európát, bizonyosan jobban izgatja a ketrecek lakóit, mint a kevésbé kiélesedett szaglású emberekét. A hiéna szimatolja, hogy zsákmányával telik meg a föld, s ő nem hagyhatja el a vasrudakat. A vadállat a zárt kertben éhezve üvölt. Azt a munkát, amelyet ő szokott végezni, most az emberek vállalták magukra. Az ember gyilkol, testével érintkezik a kiontott vérrel, sápadt hullákkal hinti be a sivataggá tett földet, lobogó fürtökkel fut a halál tajtékos, agyonsarkantyúzott paripája mellett, hullaszaga van a katona ruhájának, vérengző képekké váltak az emberi szelíd álmok, úgy sikolt a halálfélelem, mint a tűzoltók sípja: és a vadállat kénytelen korgó gyomrával ketrecéből nézni azt, hogy milyen neki való világ van odakünn.
Az oroszlán, a tigris, az elefánt uralkodik magán. Lehajtott fejjel feküsznek a nagy vadállatok a vackukon, és talán megvetik az embereket gyávaságukért, mert nem merik őket kiengedni, holott az ő hivatásuk volna a gyilkos halál osztogatása. Az állatkertekben már második éve szenvednek éhségtől a vadállatok, és senkinek se jut eszébe a csatatérre engedni őket, hogy jóllaknának emberhússal. Hiszen odavalók vagyunk mi, emberek, a vadállatok gyomrába, a bestiák szaporítására, miután szörnyekké váltunk a szokásainkban, a hűtelenségünkben, az elvetemedettségünkben. És az állatok nem lázadnak fel a messzi Indiákon, távol Afrikában, az európai díszkertekben, nyugodtan viselik sorsukat. Csak a foltos hiéna nem tudott uralkodni magán, mert ő érzi magát leginkább megkárosítva. Az ő hivatása a sivatag halottjait eltakarítani, haldokló utasok életét elrabolni, sírokat bontani – amint valamikor az iskolában ezt tanultuk. Ő a kijátszott, mert rabbá tették, holott kedvére, szenvedélyére, szerelmére a mostani idő volna legkedvezőbb. A konjunktúra úgy áll neki, mint egy árdrágítónak. Most úgy élhetne, mint gyermekkorában Afrikában hallotta, midőn az öregek homoktól eltemetett karavánokról beszéltek. Most az egész világ a csalódottak, ideálban megbukott563 emberek temetője. Mily jó dolga volna, ha szabad lehetne. – S dühében leharapta a gyermek kezét, mert őt is rabtartói közé számította.
A gyermektanulmányosok, élükön a kitűnő Nagy László igazgató úrral, bizonyosan felfedezik e komor őszi mese emlékeit a gyermekek rajzaiban, amelyekből a gyermeklélek fejlődését figyelik. A gyermekek már évek óta katonát, ágyút, várat rajzolnak az iskolákban. Öregasszony lett az a kislány, aki Piroska és farkas meséjét rajzolta meg iskolai feladványként. De most nagy szenzáció lehet ismét a pesti gyermekvilágban, amelynek régen kedves játékoshelye a kies állatkert. A gyermekfantáziák a valóságos élet katonái, hadiszekerei, robbanó bombái mellől egy napra visszatérnek a régi mesevilágba, ahol az állatok körül csapongott a gyermekképzelet. Pesten most hiénát rajzolnak a ceruzaforgató gyerekek, borzalommal, a gyermekszoba rettenetével gondolnak az állatkerti fenevadra, amely kis társukat oly szörnyen megcsúfolta.
Valahogy így múlik el majd a háború is a felnőttekről.
Valamely olyan rettenetnek kell jönni az emberiségre, amely elfeledteti vele, hogy háború van a világon. Valamely szörnyű csoda vajúdik az idő méhében, amely hatalmasabb, elképesztőbb, rettentőbb a háborúnál is. Az ember úgy van teremtve, hogy a bajt akkor felejti, ha nagyobb bajba keveredett. Talán az a legnagyobb baj most következik, hogy emlékezetünkből kitörölhessük a közelmúlt esztendők emlékét.
(1918)564

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi