A csigázóhoz

Full text search

A csigázóhoz
Már látni őt – olykor csak egy külvárosi, verébbé soványodott gyermek alakjában –, amint legolcsóbb játékszerét, a fadarabból faragott csigát rongyos ostorával pörgeti. Egy hüvelyknyi fagumó és egy foszlott zsineg; ennyi az egész játék, mégis órákig elmulattatja azt, akinek nincs más öröme a földön, mint a csigával játszadozni. Manapság sokan vagyunk olyanok, akiknek az élete nem kedveskedik egyébbel tavasz jöttével, mint a krajcáros játékkal; hol saját magunk vagyunk a gördülő csiga, amely bolondjában szinte céltalanul forog jobbra és balra, előre és hátra, mindig csak forgolódik, sürgölődik, ugrik, perdül, táncot jár, amint az élet ostora pattog, cserdül, pattan felette; hol meg csak fáradt nézők vagyunk, akik egy pillanatra megállunk a tavaszi képecske felett – íme, manapság is csigával játszanak azok, akiknek egyébre nem telik.
Perdül a csiga, perdül az élet, mert hiszen mindig így volt, hogy csak azok a vén fadarabok maradnak helyükön, amelyeket már megjelölt magának a fejsze. Ezek az öreg tuskók álmélkodnak el azon a csodálatosságon, hogy a csiga forogni tud; míg a fiatal fák minden esztendőben újra rügyeznek – ki mondhatná, hogy új tavasszal ugyanazokat a rügyeket hozzák létre, amelyek az elmúlt esztendőben pattantak ki belőlük? Ki mondhatná, hogy ugyanazok az embermilliónyi füvek térnek vissza tavaszkor a földre, amely füvek, bár benőtték a földkerekséget, mégis meghaltak tavaly? És a virágokról, amelyek már útban vannak mindenfelé, amerre a tavasz kitárja ölelő karjait, vajon tudhatja-e előre a nagy kertész, hogy ugyanazok lesznek, akik ősszel innen hervadtan, holtan elköltöztek?
Perdül ez a magaunt, elfásult, elszáradt élet máig még névtelen ismeretlenségek ostorsújtása alatt. Már látni a csigán, hogy megkezdte a maga kis igyekvéseit; már kurrognak a tél bilincseiben némaságra kárhoztatott fák, amelyek behavazottan, levéltelenül tavaly még arra185 sem voltak jók, hogy útmutatók legyenek; tisztulnak az országutak, ahol eddig tengelyig elakadtak a vásáros szekerek, bizalmaskodva kanyarognak a gyalogösvények, amelyek magányos öntudattal való sétára hívogatják az elgondolkozó lelkeket, holott ezek a lelkek tegnap még a piacokon is féltek öklöktől és ütlegektől; az égbe mind mélyebben láthatnak bele azok a szemek, amelyek néha a magasság felé is szoktak fordulni, és nem pedig a csiga fordulásait ügyelik lábaiknál.
Perdül a csiga, holott tegnap tán még mozdulatlan, meleg szalmába burkolt fa volt a kert sarkában, vagy legfeljebb egy ölfarakás kellős közepén melegedett. Kergeti már a tavasz ostora, amely ostor mindenkit arra ösztökél, hogy megmozduljon kénytelen nyugalmából, vagy kényelmes karosszékéből a szabadba siessen, ahol úgy énekelnek a madarak, mintha idáig sohasem lett volna mondanivalójuk, a csodatévő napsugár mélyen bevésődött homlokráncokat simít el egyetlen érintésével, szellő hoz ismeretlen messziségekből olyan hangokat, amelyekről eddig azt hittük, hogy csak a tengerfenék mélyén lakó kagylók tudnak nyelvén, furcsa szerelmi érzésekkel telik meg a fül az új szavakra, eszme-szikrákat keres a szem a magasságban, amerre a nap aranykocsiján elhajt.
Perdülünk, mint minden tavaszkor. Jelentőséget tulajdonítunk a kakukk kiáltásának, a vándormadarak sürgős megérkezésének, a folyók sürgölődő folyásának, sőt még a tollseprő állásának is, amelyet csak csirketollakból készítenek.
(1924)186

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi