A tarlók romantikája

Full text search

A tarlók romantikája
Pitymallik.
Lassan halványul el a keleti ég alja, s a szürke, ősziesen szürke és átható levegőben csodálatos rezgéssel ébred a hajnal. Feketének látszanak a rétek, s az útmenti fák szomorú sóhajjal, szinte fájdalmasan rezdülnek össze a hajnali nedves szellőben. Csend van. Még alszik a madár, korán van. A felszél nagy, szürke fellegeket kerget végig a homályos égboltozaton. A fellegek futnak a láthatár fölé, s alul csomóba torlódnak össze, és alattuk aranyosan, szinte szelíden csillan ki az első napsugár. Olyan csendes, melankolikus az egész táj. A légben már benne van a közeledő ősz csodálatos szürke lehelete. Olyan szomorú, olyan fájdalmas ez!…
A napsugár lassan kalandozza be az egész határt. Hideg ez a napsugár és homályos fényű. Nincs benne szín, nincs benne élet. Szinte közönyösen, rezignáltan, mozdulatlan csöndességben marad az egész világ. A csőszház fehér falán gyenge töréssel hajlik meg a fény, az eresz alatt csicseregve dugja ki fejét a fészekből egy szerelmes fecskepár. Aztán párosan húzódnak vissza a meleg fészekbe, koronkint pettyegve mondanak egymásnak valamit. Bizonyosan arról beszélnek, hogy nemsokára elhagyják a szelíd otthont.
Az eperfa sűrű lombjai között csiripelve ébred egy szürke komédiáscsalád: a csőszház verebei. Az öreg veréb, amelyik a legszürkébb és a legkopottabb, óvatosan ugrik ki a lombok közül. Fáradt, tunya repüléssel száll a kút kávájára. Körülnéz a világban, megborzolja kurta csőrével tollazatát. Ez nála az öltözködést jelenti. Aztán visszaszáll a fészekbe. Hangos csiripeléssel hozza magával a kicsinyeket. A fecskék kinéznek a különös zajra. Kicsúsznak a fészekből, aztán éles ívekben hasítják végig a levegőt.
A csősz pedig előjött valahonnan a ház mögül. Azt nem tudja senki, hol alszik a csősz. S ez azért van, hogy a tolvajok még éjjel is féljenek tőle, hogy előugrik valamelyik asztag mögül.13
A csősz észrevesz minket. Illemtudóan köszön:
– Pálinkás jó reggelt az uraknak!
– Adjon isten, öreg! (A csősz mindig öreg.)
Illemtudóan húzza meg a feléje nyújtott pálinkásbutykost. Az ital melegen kortyan meg a csősz torkán. Reggel jólesik az ilyesmi.
– Hát van-e sok nyúl, öreg?
– Nyúl van, lőni is lehet, de az engedélyt kérem először! – szólt a csősz, és leakasztotta a szegről a táskáját, amelyiknek szíjáról nagy, rezes tábla hirdeti a város címerét. A kötelesség mindig az első!
Ebben igaza van a csősznek. A kötelesség csak az első, de a pálinkásbutykos legelső. Ha előbb tudakozódott volna a vadászjegyek iránt, és azután ivott volna, az már a hivatalos tekintély rovására menne. Mert a csősz, ha a táska nincs az oldalán – semmi. De mikor ott van a vállán a rézcímeres táska, akkor már hivatalos személyiség, mezei őr, a neve Nagy József. Az inge kék, a mellénye pitykés, a kalapja zsíros, mint a kanászoké: ez a csősz.
A csősz rendbe hozza magát, mert velünk jő. Ő tudja, hol a sok nyúl, ismeri az egész határt, mint a tenyerét. S ezért kap a csősz tőlünk egy ezüstforintost, inni és enni, amennyi kell, és minden második nyúl az övé. Hát nem jó foglalkozás ez? Augusztus 15-től így megy a csősznek mindennap, míg csak le nem esik az első hó. Akkor megritkulnak az üzletbarátai. Leszáll a taksa, először egy fél forintra, aztán két hatosra, december végén egy szivarcsutak is értéket képvisel. S ez azért van, mert decemberig megritkulnak a vadászok is meg a nyulak is. A vadásznak elfagy a lába, vagy lelohad benne a szenvedély, a nyúl hasonlóképp beleun az örökös puskadurrogatásba, s leül a hó tetején a hátuljára, és a bajuszát pödri a vadász előtt. Az ilyen nyúl csak a kezdő vadászoknak való, az öreg, tapasztalt vadász restellne lelőni, és inkább otthon marad, és süti a makkot a kályha mellett.
De ilyenkor még kéjes érzés a vadászat.
Elindulunk. A csősz elöl megy. Van egy ujjnyi pipája, azt szortyogtatja, és hegyeset köpköd tőle.
A nap felkapaszkodik az ég peremére. Erősen tüzel, de ilyenkor augusztus közepén már nem érezni a melegét. Csodálatosan mély az ég, olyan mélykék, hogy elvesz benne a gondolat. Az ijesztő nagy, szürke fellegekből szelíd bárányfelhők válnak, amelyek puhán és végtelen bájjal húzódnak feljebb, mindig feljebb a végtelen kék ég mélységébe, míg lassan elhalványulnak s elmosódnak, eltűnnek a kékségben…14
Kutyacsahintás hangzik.
Egy szürke füles tűnik fel a dűlőúton. A csősz tűhegyeset köp, s elereszti a kopókat. A nyurga kopók csaholva kapaszkodnak a nyúl után. Köztük egy apró dakszli nyivákolva rohan.
A kutyacsaholásra megrettenve ugrik ki egy másik nyúl a sötét lucernásból. Rémülve vág neki a fekete szántásoknak, a füle a hátához simul, ahogy fut… Nagyot durran egy puska, hogy visszhangzik belé az egész határ. Vijjongva emelkedik fel egy vércsepár a tarlóról. A reggeli szellő tovaragadja a cső elől a füstöt. A nyúl még egy kétségbeesett ugrást tesz, de dörögve szólal meg a második cső. A nyúl eldől a fekete szántásokon. Rugdalózik, aztán elnyúlik. A szemek fényesen csillognak össze, s mindinkább távolodik a kopók csaholása, és a légben, a tiszta augusztusi levegőben hosszú gomolyokban száll a szürkülő tarlók felett a puskák füstje; kéken, melegen, puhán enyészve el a messzeségben…
(1895)15

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi