Dal arról a bizonyos szőke művésznőről
Dal arról a bizonyos szőke művésznőről
A minap elmerengve olvastam a fekete betűs hírlapok hasábjait, midőn egy történet villant az eszembe. Egy történet, mely ifjúkori emlék! Hogyne volna rá kíváncsi a közönség, hogy én – ilyen vén rué – vajon a „Szentek bibliájá”-t lapozgattam-e – melyben a makk alsó és a tök filkó szerepelnek – vagy pedig a szoknya után futkostam-e inkább. Töredelmesen bevallom, hogy én cselekedtem mind a kettőt. Előszeretettel viseltettem már kölyökkorom óta a „hazai csöndes” iránt, és mivel ezt az iskola padjai alatt is gyakoroltam, onnan kitették a szűrömet, több kollégáiméval együtt, a szoknya után pedig már csecsemő koromban is futkostam, ti. igen nagyon szerettem a dajkám keblén pihenni ki az élet fáradalmait. És még most is szeretem a nőket. Szeretem csókjukat, mert édes, szeretek mélyen a szemökbe pillantani, mert ez kellemes, szeretem karcsú derekukat átölelve tartani, mert az végtelenül bolonddá teszi az embert…
És most ezen rövidke emlékbeszéd után, melyet magam felett tartottam, térjünk át arra a bizonyos kedves és szőke művésznőre, kit e sorok felett megemlíteni volt szerencsém!
