3
3
Felteszem Önökről, hogy bizonyosan kitalálták már azt is, hogy a bájos és szőke művésznő, ki iránt, míg én élek, a legköltőibb érzelmekkel fogok viseltetni, szinte rálépett az útra, mely a milliók vagy a józsefvárosi házak felé vezet, s mely gyakran csak rézlámpákat és hervatag rózsacsokrokat jövedelmez a rálépőnek.
Sűrű levélváltások után megegyeztek Medvési direktorral, hogy mily körülmények közt jöhetne létre a művésznő leutazása Karacsra.
Megegyeztek.
És a művésznő lelkes tisztelői (köztük én is) sűrű könnyhullatások között vallották be a kávéházi ismerős újságolvasóknak, hogy a bájos művésznő határozatlan időre el fog utazni, mert mint maga is monda, már nagyon sóvárgott az Alföld szűztiszta, éltető levegője után. Egy háromkrajcáros képesújság fel is említette az esetet a „Személyi hírek” között.
Egy langyos és fehér nyári este, mikor az Erzsébet tér satnya, aszfaltba ültetett akácfái szomorúan tapasztalják, hogy senki sem keféli meg őket az egész napon rájuk rakódott kőszénportól – el is utazott a művésznő.
Leverten búcsúztunk el tőle a pályaháznál, hová kikísértük, és meghatottan, zsebkendőinkkel szemünket törölgetve, vonultunk be egy közeli étterembe, a „Zöld pelikán”-hoz.
