VII. FEJEZET • Tavasz a szigeten

Full text search

VII. FEJEZET • Tavasz a szigeten
Amikor a Duna felett felszállt az a tavaszi légáramlás, amely félig még köd, félig pára, amelyen át aranyos felhő mögül tűnnek fel a budai házak, Nagyboldogasszony templomának tornya, amely Buda városából kiemelkedik: a nagy fák hangos szóval jelentették, hogy megkezdődött a tavasz. Mintha a dermedt vérkeringés kezdené meg folytatólagos útját a fák kérge alatt, mintha hangos szóval jelentené egy kis szellem, amely a fák koronái között gubbaszt, mint a matróz az árbockosárban, hogy látja közelegni a tavaszt, arról dél felől, amerre a Duna folyik, mintha felébrednének téli álmukból az elvarázsolt fák, és elmondanák egymásnak, hogy mit álmodtak a hótakaró alatt, amíg az északi szél garázdálkodott a szigeten: hangos kurrogás hallatszik a szigeten. A magasban darvak vonulnak, amelyek korán visszatértek… hinnéd, tán most veszik első énekleckéjüket a mindig hallgató vén fák… hinnéd, hogy a képzelet játszik veled.
Pedig szent igaz: tavaszkor megszólalnak a vén fák Szent Margit szigetén.
Ha magam nem hallottam volna, tán el se hinném; de sok bús telet, kevesebb víg tavaszt töltöttem64 magam is Szent Margit szigetén, megbarátkoztam öreg fákkal, hallgatag ősökkel, a tél pattogó rőzselángjaival, a szívringató magánnyal, a kerti utakkal, amelyeket oly mélyen betemetett a havazás, hogy néha a házból se lehetett kilépni… megszoktam az őszi szél sírdogálását, megnyugodtam a hervadásban, messzire elkísértem tekintetemmel a lehullott faleveleket, amelyek egyszerre futamodni kezdtek, mint csüggedt hadsereg, midőn Szentendre felől közelgett a hódító tél. Voltam szelíd, mint a bokrok alján elgondolkozva üldögélő rigó (amely nagyon szereti a szigetet), mikor mereng a nyár elmúlásán; voltam víg, mint a cinke, amely oly gyermekes örömmel érkezik meg a budai hegyek közül egy novemberi napon, mint az első hó; voltam öreg és meggondolkozott, mint a tél, amely a régi ház kéményeiből halkan pipázgat, szakállát rázogatja, és álmoskönyvből nézegeti élete fordulatait; de voltam fürge is, mint a nyúl, amely a tavasz zsengéinek megkóstolására előbúvik rejtekéből.
És tavaszkor mindig áhítatos csodálkozással hallgattam, hogyan szólongatják egymást a régi fák, mint öreg katonák csata után.
A nádorispán a hét testvérek fája után elővette a sziget többi fáit is.
Volt itt sok fa, amely a török hódoltság emlékéből maradt itt, amelyet a budai basák kertészei ültettek Kis-Ázsiából hozott magvakból, oltványokból.
A törökök szent fája, a tulipánfa ugyancsak sok példányban volt feltalálható a szigeten. És nemcsak a szemet gyönyörködtette virágaival, de betegeknek gyógyulást is szerzett. Messzi vidékről eljártak a65 lázbeteg törökök a margitszigeti tulipánfához, amelynek virágából vagy kérgéből ettek, és rendesen elmúlott lázas betegségük.
A Szent Margit-kolostor romjainak közepén, mintha csak a kegyes zárdaszűzek emlékezetére emelkedett volna, Magyarország legnagyobb fűzfája növekedett.
Voltak itt amerikai feketediók, bazsarózsafák, szentjánosfák: csupa különleges ritkaságai a kertészetnek, amelynek megcsodálására még külső országokból is eljöttek a kertészek.
De talán valamennyinél szebb példányok a tölgyek, amelyeknek maradékai manapság is láthatók a kolostor környékén.
És a Duna partjai felé ott lengetik a szélben síró gallyaikat azok a szomorúfüzek, amelyek alatt a hagyomány szerint Toldi Miklós menyasszonya: Piroska is örök nyugvóhelyet talált, miután a halál megváltotta szenvedéseitől a Margit-kolostorban.
Arany János történetünk idejében még nem írta meg felejthetetlen költeményét Toldiról, ámde a szigeti szomorúfűzek alatt ott nyugodott Piroska, akiről a költő így emlékezett meg:
„Most pedig négy gödröt vájt neki jó kardja,
Két keze markával földjét kikaparta,
Felemelt tövestől négy fiatal füzet:
Ezek árnyékolják az apáca-szüzet.”
A nádorispánnak tavaszkor gondja volt Piroska szomorú fűzfájára is.66

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi