VIII. FEJEZET • Levél a nyárfa héján

Full text search

VIII. FEJEZET • Levél a nyárfa héján
Máriási Ilona akkor találkozott József nádorral, midőn a legkedvesebb munkájával: a vasfa megtisztításával volt elfoglalva.
A vasfa arról nevezetes, hogy százesztendős korában kezd virágozni. És a szigeti vasfa ezen a télen múlt el kilencvenkilenc esztendős. Elképzelhető, hogy a szenvedélyes kertész, a nádor, mily szorgalmas gondossággal vigyázott a vasfára.
Ugyan kinek adatik meg egy százesztendős fa első kivirágzását láthatni? Ritka ember, még a kertészek között is, aki a vasfát kivirágozni látja.
A nádorispán kezében hosszú féregtisztító pózna volt, és annyira elmerült munkájában, hogy darab ideig észre sem vette a leánykát, aki csendesen, illedelmesen nézte a nádor munkálkodását.
– Ki vagy te, gyermekem? – kérdezte József nádor, amikor a piruló leánykát szemügyre vette.
Máriási Ilona megmondta a nevét.
– Ismerlek – felelte a nádor. – Ott laktok édesanyáddal nem messzire a Margit-kolostortól. Az én seregemben, a magyar nemesi felkelők között is szolgál egy vitéz óbester, akit Máriásinak hívnak.
– Ő az én édesatyám.67
A nádorispán most már figyelmesebben vette szemügyre a leánykát. Megkérdezte, hogy mióta lakik a szigeten, mikor kapott édesatyjáról hírt, azután szenvedélyes kertész módjára a szigeti növényzetre terelte a beszédet a jó nádorispán.
– Ennek a fának neve és ismertetése, amely körül íme foglalkozom, még a híres, nevezetes debreceni Füvészkönyvben sincs benne.
Az a neve ennek a fának magyarul: vasfa, latinul: Gymnonadus candensis. Észak-Amerikában, azokban a csodálatos őserdőkben szokott megteremni, amely őserdőknek a növényzetét még ma sem ismeri teljes pontossággal a tudomány. Ki tudná, hogy milyen kalandos úton-módon került a messzi világrészből a vasfa a Margitszigetre. Igaz, hogy akadnak bátor hajósok, akik életükben többször is megjárták Amerika földjét, de tudomásom szerint a Margitsziget lakói közül még senki sem fordult meg Amerikában, hogy magával hozhatta volna ennek a nevezetes fának az oltványát. Ám egyébként is legalább százesztendős ez a fa. Abban az időben verte ki Lotaringiai Károly a törököt Magyarországból. Lehetséges, hogy a törökverő hadvezér seregében volt olyan ügyes kertész, aki megszerezte az amerikai vasfa oltványát.
– A vasfa megnő huszonkét méter magasra is. A levelei pedig, amelyek a fa koronája körül nőnek, egyméteresek. S ezenkívül is jótékony természetű ez az óriásfa. Ha szűkiben van édesanyád otthona a szappannak, csak jöjjön a vasfához. E fa lehullott kérgével éppen olyan jól lehet ruhát mosni, mint a68 legfinomabb szappannal. Ám ha a kávétok van fogyatékán, akkor is segít a vasfa. A leveleiből könnyűszerrel lehet kávét főzni, mely éppen olyan ízletes, mint a valódi kávé.
Amíg beszélt a jó nádorispán, befejezte munkáját a fa körül, és újabb fát keresett, amellyel tovább foglalkozzon. Nem is csodálkozott, hogy a leányka nyomon követi. Azt hitte, hogy a leányka éppen olyan szenvedélyesen szereti a kertészkedést, mint ő maga.
Egy óriási szilfához értek, mely magasra emelte koronáját.
– A sziget legrégibb fája tudomásom szerint.
A szilfától a gyertyánfákig jártak, mely fák oly egyenesen nőnek, mint a gyertyaszál. Hatalmas példányok voltak belőle a szigeten.
– Tudományos néven komlófának is hívják őket. Amerikából, Ázsiából jöttek ők is a szigetre – mondá a nádorispán.
És sorba járták a platánokat, a sátorfákat, a fenyőket, a különböző törpe fákat (melyeknek hazája Japán), és a jó nádornak minden fáról volt mondanivalója a leánykának.
Nem csalódtak azok, aki József nádort kora legjelesebb botanikusai közé sorozták. A legtanultabb kertész se tudott volna többet mondani a ritka szép fákról.
Hát még a rózsákról mennyi elbeszélnivalója volt a nádorispánnak. A sziget rózsakertjét már atyja, István nádor kezdte ültetni, de az ő idejében növekedett meg a rózsatők száma körülbelül ötezerre. A föld legnemesebb69 rózsái nyíltak itt nyaranta. De még korai volt az idő. A rózsák még téli álmukat aludták.
Beszélgetés közben a jó nádorispán csak arra tért magához, hogy ugyancsak kongatják a harangot az óbudai parton.
Ez a harangkongatás tudvalevőleg azt jelentette, hogy valaki át akar jönni a szigetre, csónakot hív.
A nádor tenyerét a szeme elé emelte, amint átnézett a verőfényes partra.
– Az ebédemet hozzák a budai palotából. Bizony egészen megfeledkeztem róla. Kis Máriási Ilona, el kell búcsúznunk.
Kezét nyújtotta Ilonának, mire Ilona illedelmesen meghajolt.
– Fenséges úr, egy nagy kérésem volna…
– Szívesen gyermekem.
Ilona ekkor kebléből elővette azt a levelet, amelyben családjának és atyjának sorsát leírta. Papiros helyett – mert papirosa nem volt – a nyárfa hártyaszerű, hófehér kérgét vette. Tavaszkor hámlanak a fiatal nyárfák.
A nádor megforgatta kezében a különös levelet.
– Sok mindenféle írás érkezett már hozzám, de ilyen finom papirosra még senkinek se jutott eszébe írni – szólt József nádor. – A világ leghatalmasabb urainak sem áll rendelkezésükre ilyen jeles levélpapír.
– Én pedig csak egy szerencsétlen leányka vagyok.
A nádor lehajolt a leánykához, megsimogatta az arcát:
– Amennyiben tőlem függ, segítve lesz bajodon, gyermekem.70
 
Ez a nap volt eddig a legboldogabb nap Máriási Ilona életében.
De nem is felejtette el azt, amit a nádorispántól a Margitsziget különböző fáiról hallott. Elmesélte otthon az édesanyjának, és sorjára elmondta Kármán Józsefnek, a költőnek, mikor legközelebb a szigetre látogatott.
A költő csak meresztgette a szemét ennyi tudomány hallatára.71

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi