A farkas
A farkas
Alighanem kevés olyan állat él a Földön, amelyet annyi - gyakran egymásnak teljesen ellentmondó - tévhit, babona, legenda vesz körül, mint a farkast. Sorsa, megítélése szinte az első pillanattól kezdve végletesen ellentmondásos volt: rettegtek tőle, tisztelték, irtották...
Az ősember rajzai között ritkán jelent meg a farkas, de a régészek - különös módon főleg a gyermeksírokban - mégis gyakran találtak farkascsontokat vagy farkasfogakból fűzött láncokat őseink temetkezési helyein. Nyilvánvaló, hogy ezek talizmánként szolgáltak a gonosz ellen. Vagyis az ősember feltehetőleg bízott a farkas védelmében.
Az ősi Egyiptomban élt egy szekta, amely a farkasokat imádta. Központjuk Lükapolisz volt. Ezek a régi egyiptomiak utánozták az általuk olyannyira tisztelt farkasok természetes szokásait, így például rituális körülmények között juhokat fogyasztottak. A görögök Apollónt tisztelték farkasistenként, és a különböző indián népek totemállatai között is gyakran szerepelt ez a szürke bundás ragadozó. Dzsingisz kánról a mongolok Titkos Könyvében azt olvashatjuk, hogy ősapja farkas volt, amely az égből ereszkedett alá. A germán mondavilágban is megjelent a farkas mint Siegfried nagyapja. Görögországban, Spanyolországban, Olaszországban közéleti személyiségeknek, dinasztiáknak ma is farkasnevük van.
Mégis... Szinte a kezdet kezdetétől fogva a vallásos tiszteletbe félelem, mi több gyűlölködés is vegyül. A baj talán az volt, hogy a farkas és az ember azonos területen vadászott, és a gyilkos fegyverek elől a farkasnak kellett meghátrálnia. Az éhség kihajtotta hát az emberlakta vidékekre, ahol mindent megtámadott, amit megehetett. A híre így egyre rosszabb lett. Fantasztikus történetek szálltak szájról szájra a farkasbőrbe öltözött ördögökről, amelyeknek útját véres ember- és állattetemek szegélyezték. A világi és egyházi hatóságok kihasználták a nép rettegését, és a sok rémtörténetből kialakították a Fenevad alakját, amelyet Isten azért küldött a világra, hogy az embereket vétkeikért megbüntesse.
A középkorban terjedt el az ember farkassá válásának (lükanthropia) szörnyű babonája. Kapzsisággal, kegyetlenkedéssel, kannibalizmussal, kéjelgéssel vádolták azokat a szerencsétleneket, akikről azt hitték, hogy "emberi alakban éjjel kószáló farkasemberek" ...Százával állítottak bíróság elé "farkasembereket", akiket kegyetlenül megkínoztak, majd élve elégettek vagy kerékbe törtek.
Az V. században intézményesítették először a farkasírtást, IV. Henrik alatt pedig már valóságos hadjáratok folytak a farkasok ellen. Helyesebben: farkasvadászat ürügyén kiraboltak falvakat, feldúltak majorságokat, a parasztok ezreit tették földönfutóvá. A parasztok persze mindezekért a farkasokat okolták, s még jobban meggyűlölték a rettegett vadállatokat. A világszerte dúló módszeres irtó hadjárat eredményeként csak Franciaországban negyven év alatt mintegy 10 ezer farkast öltek meg, Kazahsztánban pedig 200 ezret. Angliában felgyújtották az erdőket, hogy kifüstöljék a farkasokat. Sikerült: az utolsó példányt a 16. században látták! Hasonló volt a helyzet szinte egész Európában. Ma már csak a Szovjetunió, Alaszka és Kanada ember nem lakta vidékein élnek háborítatlan hordák, amelyeket a természetvédő szervezetek igyekeznek megvédeni a teljes kipusztulástól. Kanadában például megalakult az Ontario Farkas Liga, amelynek célja az ostoba hiedelmek és babonák eloszlatása és a farkas visszahelyezése eredeti helyére.
De hát hol is van a helye ennek a ragadozónak?
KITARTÓ VADÁSZOK
A FALKA TÖRVÉNYE
A NYÜSZÍTÉSTŐL AZ UGATÁSIG
AZ ÖLÉS ANATÓMIÁJA
FARKASÉTVÁGY
SZERELEM - UDVARLÁS NÉLKÜL
TANULÁS
A SZERETET CSAPDÁJA
EMBER ÉS FARKAS
EGYSZERŰEN EGY NAGY KUTYA
